Börtönbe került Edward Furlong Börtönbe került Edward Furlong

Börtönbe került Edward Furlong

Letartóztatták Edward Furlong amerikai színészt, a Terminátor 2., az Amerikai história X és a Zöld darázs sztárját, mert megszegte azt a távoltartási végzést, mely szerint nem léphet kapcsolatba feleségével, Rachael Bellával. (EST.hu)

Furlong még a múlt hónapban vétett a szóban forgó végzés ellen, amikor is 45 méterre tartózkodott jelenleg tőle külön élő feleségétől, akihez elvileg nem lehet közelebb 90 méternél. Mindezt egy keddi bírósági meghallgatáson tárták a nyilvánosság elé; a bíró döntésének megfelelően a színész a Los Angeles-i bíróságról már csak bilincsben távozhatott, mivel őrizetbe vették, és csak 75 ezer dolláros óvadék fejében szabadulhat.

A 33 éves sztár és neje (akik egyébként egy 4 éves kisfiú, Ethan szülei) épp egy vitás válás kellős közepén tartanak. A válókeresetban többek közt az olvasható, hogy Rachael Bella egyebek mellett azzal vádolja férjét, hogy az megragadta, lökdöste és meg is ütötte őt, ezenkívül további bántalmazással fenyegette. Kneeland ezen felül azt is állítja, hogy Furlong kiszámíthatatlan, továbbá kokaint és számos más különféle drogot vesz magához.

Ez utóbbit a színész ugyan tagadta, ennek ellenére a bíróság a múlt évben elrendelt ellene egy 3 éves távoltartási végzést, sőt arra is kötelezte, hogy vegyen részt tanácsadáson. A kedd reggeli letartóztatás egyébként Furlong legújabb filmje, a Zöld darázs Los Angeles-i premierjének másnapján történt, amin egy barátja szerint még a legjobb hangulatban vett részt.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?