Újranyithatnak egy bírósági ügyet egy tévésorozat nyomán Újranyithatnak egy bírósági ügyet egy tévésorozat nyomán

Újranyithatnak egy bírósági ügyet egy tévésorozat nyomán

A manhattani kerületi ügyészség bejelentette, hogy megfontolja egy gyilkossági ügy újraindítását egy filmsorozatban feltételezett hatósági visszaélés miatt.

Február 7-én debütált a Netflix Ki ölte meg Malcolm X-et? (Who Killed Malcolm X?) című, hat részes dokumentumfilm-sorozata, amelynek nyomán a manhattani kerületi ügyészség újraértékeli a széria által feldolgozott bírósági ügyet, hogy kiderítse, történt-e hatósági mulasztás a nyomozás során, ahogy azt a filmsorozat sugallja.

1965-ben három embert ítéltek el Malcolm X (született Malcolm Little) emberi jogi aktivista meggyilkolásáért. Az áldozat az afroamerikaiak jogaiért küzdött és elutasította a Martin Luther King-féle erőszakmentes ideológiákat. Tagja és vezérszónoka volt az Elijah Muhammad vezette, Nation of Islam nevű, fekete muzulmán szervezetnek, míg végül csalódott és 1964-ben kilépett. Bejárta a Közel-Keletet és Afrikát, hazatérése után pedig muszlim, illetve fekete nacionalista szervezeteket hozott létre. 1965-ben egy gyűlésen merénylet áldozata lett. A gyilkosságért elítélt három ember közül egy, Talmadge Hayer (később felvett nevél Mujahid Abdul Halim) elismerte a bűnösségét, a másik kettő azonban ártatlannak vallotta magát. Utóbbiakat a 80-as évek közepén szabadon engedték, Halim 2010-ben szabadult.

A dokumentumfilm-sorozat a gyilkossággal kapcsolatos különböző felvetéseket elemzi, köztük azt, hogy az FBI tervezte és viteleztette ki fehér nacionalisták segítségével. Körüljárja a két korábban szabadult elítélttel szembeni bizonyítékok hiányának kérdését, és azt, hogy Halim kijelentette, egyikük sem volt benne a dologban. A potenciális bírósági visszaélésekkel foglalkozó The Innocence Project nevű civil szervezet szintén azt állítja, hogy Halim igazat mond, az események másképp történtek, és más bűntársakat nevez meg. E szervezet képviselőivel találkozott és tárgyalt az elmúlt napokban Cyrus Vance kerületi ügyész, akinek két kollégája fogja felülvizsgálni a történelmi jelentőségű ügyet – írja az ügyészség közleménye alapján a The Guardian.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat