Rodrigo Prieto

Filmjei a Filmtetten

Az ír

Színes életrajzi, bűnügyi, filmdráma, 209 perc, 2019
Operatőr

Frank Sheerant a második világháborúban, Olaszországban szerzett tapasztaltai tehetséges gyilkossá nevelték, majd képességeit a maffia szolgálatába állította. Öregemberként visszatekint azokra az időkre és áldozatokra, amik meghatározták szerepét a bűnszervezetben - kiváltképpen régi barátjára, Jimmy Hoffára, aki 1975-ben nyomtalanul eltűnt.

Kapcsolódó cikkek:

Némaság

Színes filmdráma, történelmi, 159 perc, 2016
Operatőr

Két jezsuita lelkész, Sebastião Rodrigues és Francis Garrpe a 17. századi Japánba utazik. Az uralom Tokugawa sógun kezében összpontosul, aki tiltja országában a katolicizmust, és szinte teljesen elszeparálta Japánt a világ többi részétől. A két férfi szemtanúja lesz annak, amint saját kormányuk lemészárolja az itt élő keresztényeket, az uralkodó ugyanis minden nyugati hatástól meg akarja tisztítani az orsz [...]

Kapcsolódó cikkek:

Utazók

Színes kalandfilm, sci-fi, romantikus, 116 perc, 2016
Operatőr

A történet szerint egy utasszállító űrhajó egy távoli bolygó felé tart több ezer emberrel a fedélzetén. Az egyik hálókamra meghibásodása miatt egy férfi 90 évvel a tervezett érkezés előtt felébred. Ahogy telik az idő, szembe kell néznie az öregedéssel, és azzal, hogy magányosan fog meghalni, végül azonban úgy dönt, felébreszt egy másik utast.

Elolvasom a kritikát

Az Argo-akció

Színes filmdráma, thriller, 120 perc, 2012
Operatőr

1979. Irán forrong. A sah elmenekül, az utcákon hatalmas tömeg - a forradalom új, megjósolhatatlan változásokat ígér. November 4-én a feltüzelt tömeg megostromolja az Egyesült Államok teheráni követségét, és túszul ejti az ott dolgozó 52 amerikai diplomatát: az ő sorsuk, hosszú raboskodásuk és a megmentésükre szervezett katonai akció sokáig megtöltötte a világ újságjainak címlapjait. De valamiről senki nem besz [...]

Kapcsolódó cikkek:

Az igazi kaland

Színes vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011
Operatőr

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak egy csőd szélén álló állatkertet.

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn