Pálffy Tibor

Pálffy Tibor

Dicsőszentmártonban született, ugyanitt végezte a középiskolát 1985-ben, az Ipari Líceum mechanika osztályában. 1990-ben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházhoz felvételizett – sikerrel. A 6 évvel korábban létrejött társulat élén Bocsárdi László rendező állt, és a legfontosabb erdélyi alternatív színházként volt számon tartva.

Első fontos színházi szerepéért, A. Jarry Übü királyban alakított Boleszláv királyfiért debütdíjjal tüntették ki a Nagyváradi Rövidszínházi Fesztiválon 1991-ben.

Első filmszerepét az 1998-ban bemutatott Az álombánya (r. Kántor László) című tévéfilmben játszotta, jelentősebb filmszerepben pedig először 2002-ben Gulyás Gyula Fény hull arcodra című filmjében tűnt fel.

Ezt írtuk róla

Kóstolás, nem jóllakás – Beszélgetés Pálffy Tibor színésszel

2010. augusztus 15.

„Ennek a munkának talán a legnehezebb része a csapattagok kiválasztása. Van egy keret, amit ugyebár nem lehet átlépni. A jelentkezések alapján végül hét személyt választottam ki, akiknek a munkáját többnyire már ismertem. Arra emlékszem, hogy nagyon gyorsan döntöttem.”

Az igazságot nem lehet megúszni – Beszélgetés Pálffy Tibor színésszel

2009. augusztus 7.

Számtalan színházi és filmes sikere ellenére Pálffy Tibor alapvetően kereső és kételkedő színész maradt, akit nem nagyon nyugtatnak meg az előregyártott válaszok és megoldások. Talán ezért is sikerült hatékonyan együttműködnie a tábori rendezőkkel, és tökéletesen megtalálnia a hangot a csoportjával − annak ellenére, hogy hivatalosan sohasem tanított még.

Némán sármos, bolondot játszó Bivalyos – Pálffy Tibor filmes szerepeiről

2007. február 15.

Pálffy Tibor nem tartozik azon színészek közé, akik véglegesen átváltottak a filmre. Párhuzamosan űzi a kétféle színjátszást, mindkettőből táplálkozik, ötleteket merít. Filmes múltja még nem számlál ugyan sok filmet, mindössze négyet, de a maga módján mindenik fontos, mind saját pályafutása, mind a koprodukciós filmgyártás szempontjából.

Filmjei a Filmtetten

Kelj fel és járj!

Színes tévéfilm, 25 perc, 2007
Szereplő

A film egy utazás története, Budapestről, határmenti falucskába. A különös megbízatás főhősünk életében az illúzió és a valóság furcsa találkozását eredményezi. Grecsó Krisztián Kelj fel, és járj! című novellája hétköznapi hazugságokra, már megszokottá vált emberi képmutatásokra mutat, esendőségünk tükrében. Egy kicsi, de gazdag szekta amerikai gy [...]

Hegyek közt

Színes kisjátékfilm, 15 perc, 2006
Szereplő

Kínai védelem

Színes filmdráma, 98 perc, 1999
Szereplő

György Péter 22 év szibériai fogság után hazatér. Egy erdélyi kisváros állomására érkezik, ahol a toprongyos férfi nagy feltűnést kelt. Nem érti a távolléte alatt végbement változásokat, s a szibériai gulágról hozott üzenetei személyes történetével együtt egyre kényelmetlenebbé válnak a hatóságok számára. István, a helyi rendőr kíséri minden útj [...]

Kapcsolódó cikkek:

Pálffy Tibor

Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro