Koppra beférünk – Szilágyi Zsófia: Január 2.

2024. szeptember 21. – írta Berényi Csaba

Szilágyi Zsófia második filmje a felszínen egy válást követő költözködés egynapos históriája, de az oda-vissza ingázásban felvillantja a harmincas generáció szűkös lehetőségek közé, egy csomagtartóba bezsúfolható komplett életét, az egyéni bizonytalanság és a kötöttpályás társadalmi normák feszültségét.

Magányos átutazók krónikása – Kelly Reichardt-portré

2024. március 3. – írta Incze Kata

A hatvanat ma töltő Kelly Reichardt különc jelensége a kortárs amerikai filmnek: jelenléte meghatározó, de nem fenyegető; filmjei jelentősek, de szinte csak cinefil és filmszakmai körökben beszélnek róluk; Oscar-díjnak pedig eddig még csak a közelébe sem ment. Feminista történetmesélés, slow cinema, bressoni realizmus – csak néhány címke, amit ráaggattak pályája során, pedig bőven lehet velük vitatkozni, sőt, többükkel maga a rendező sem ért egyet.

Titkos nagyböjt – Jessica Hausner: Club Zero

2023. november 5. – írta Fazakas Lehel

Jessica Hausner „rendellenes táplálkozással kapcsolatos felkavaró képeket” ígér új filmjét indító figyelmeztetésében, aminek legalább annyi előnye biztosan van – ha ezután sokáig hiába is keressük a megrázó jeleneteket –, hogy a figyelmet a vizuális fogalmazás felé irányítja, amit aztán ízlelgethetünk. 

A jól végzett munka öröme – Wim Wenders: Perfect Days / Tökéletes napok

2023. augusztus 18. – írta Jakab-Benke Nándor

[Cannes 2023] Aki már pár játékfilmmel (vagy évtizeddel) ezelőtt lemondott Wendersről, azt most kellemesen fog csalódni. Az utóbbi években inkább dokumentumfilmekben kiteljesedő német mester visszatér: fizikailag Tokióba, lélekben Ozuhoz, formailag a minimalizmushoz, soundtrackben pedig a 60-as, 70-es évek amerikai örökzöldjeihez. Cannes-ban pedig a versenybe, 15 év óta először.

Megsárgult portré a Szovjetunióból – Nagy Dénes: Természetes fény

2021. július 1. – írta Incze Kata

Nagy Dénes (Együtt, Lágy eső) első nagyjátékfilmjét az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon csíptük el, a lassan hömpölygő, orosz télben játszódó film lógott ki talán a leginkább a fesztivál (nagyrészt) közönségfilmes repertoárjából. Az Ezüst Medvét nyert alkotás ugyanis korántsem egy pátoszban, nagy szavakban és derék hőstettekben tobzodó, klasszikus történelmi film, sőt, tulajdonképpen ennek az ellentéte: nyers, szótlan, és szinte minden snittjétől instant szekunder szégyenérzetünk lesz. Ez a szokatlan, arcjátékba kódolt második világháborús tabló igazi csemege a lassú mozi kedvelőinek, de ahogyan a katonaság, ez sem való mindenkinek.

A jüan érintése – Liu Jian: Hao ji le / Have a Nice Day

2017. december 14. – írta Dobi Ferenc

Liu Jian animációs bűnügyi fekete komédiája tudatosan reflektál a nyugati popkultúrára és műfaji elődökre, miközben a kínai társadalom mélyén húzódó általános elégedetlenségének tűpontos lenyomatát szolgáltatja.

Átélhetőség a minimalizmus oltárán – Jean-Pierre és Luc Dardenne: Deux jours, une nuit / Két nap, egy éjszaka

2014. november 3. – írta Petz Anna

Luc és Jeanne-Pierre Dardenne legújabb filmje ugyan következetesen tartja magát a belga szerző- és testvérpáros életművének érdeklődési köréhez és filmnyelvi stílusához, korábbi filmjeikhez mérhető hatást mégsem vált ki. Sőt, a Két nap, egy éjszaka középszerűségét pont a szikár és távolságtartó minimalizmus alapozza meg.

Vasluiból Bukarestbe, Cannes-on keresztül 2. – Corneliu Porumboiu-portré

2014. július 31. – írta Ioan-Pavel Azap

Aki nagyon akarja, váratlan mélységeket fedezhet fel a Când se lasă seara peste Bucureşti sau Metabolism című filmben. Az igazság az, legalábbis a kisebbség kisebbségének szemszögéből – azokra gondolok, akik látták a filmet, de nem éreztek rá az ízére –, hogy Porumboiu eltávolodik az első munkáiban megismert, eredeti rendezőtől, akinek tényleg volt mondanivalója, nem szorította saját magát az aktuális divat korlátai közé, és a pillanat kánonjaihoz simuló, önként személytelenedő játékossá változik.

Golgota keresztek nélkül – Robert Bresson-portré 2.

2009. december 22. – írta Ritter György

Az érett Bresson szerint ugyanúgy lehet bűnbe esni, ahogy kegyelmet elnyerni: tudva és akarva. Janzenista szemlélete és Pascal filozófiája alapján az embert köztes lénynek tartja, aki félig angyal, félig állat. A 60-as évek második felétől elkezdve azonban csalódottság lesz úrrá rajta: „modelljei” a kegyelem angyali világától eljutnak a „tudva és akarva” nélküli állati sorba.

A modellező – Robert Bresson-portré 1.

2009. december 18. – írta Ritter György

Az utókor ítélete néha felemás. Nem különben zseniális, de sztárolt életművekre jobban emlékszik, mint a hasonló hatású, ám nehezebben fogyasztható művészekre. Stanley Kubrick és Robert Bresson két megkerülhetetlen név, mindketten éppen 10 éve léptek le az alkotói színpadról, mégis az idei sajtóban inkább Kubrick-nekrológokat olvashattunk. Ezt ellensúlyozandó, újranéztük a Bresson-életművet.