Címke: iráni film

Bicikli nélküli tolvajok – Asghar Farhadi: Ghahreman / A Hero / Egy hős

2021. november 20. – írta

Asghar Farhadi ezúttal spanyol kitérő után tér vissza hazájába, hogy bebizonyítsa: az iráni film még mindig képes új árnyalatát felvillantani, és bármely európai művészfilmes irány komoly vetélytársa lenni. A hősben nem távolodik el az őt eddig annyira foglalkoztató témáktól, az emberi kapcsolatok bonyolultságát, egy család elkerülhetetlen szétesését egy felemelkedés-bukás történetére redukálja, az újhullámos irányzat reflexiójával ízesítve.

Távolsági taxi – Dzsafar Panahi: Se rokh / Három nő

2018. szeptember 17. – írta

A Három nő című film minden szempontból Panahi három évvel ezelőtti nagy sikere, a Taxi Teherán párdarabjának nevezhető. A nagyvárosi forgatag állandóan pezsgő légköréből azonban most a vidéki nyugalom, az örök lassúság és eseménytelenség iráni tájaira taxizhatunk el.

Az „igazság” hitelesítője – Abbas Kiarostami-portré

2016. október 12. – írta

Sok közhelyet leírtak a július 4-én elhunyt iráni rendezőzseniről, Abbas Kiarostamiról. A régóta terjedő Godard-, Kuroszava-idézettől a ’90-es évek iráni újhullámában betöltött szerepén és a dokumentum, fikció, líra mezsgyéjén egyensúlyozó érzékiségén át az európai korszakának esztétizálásáig. Az élete utolsó részében Franciaországban, de valójában a tágas nagyvilágot körbeutazva alkotó művész keleti világlátást hozott Európába, még akkor is, ha az oeuvre-je sok szempontból hasonlít a nyugati filmalkotók pályájának ívére.

Hol zsarnokság van – Dzsafar Panahi, Mojtaba Mirtahmasb: In film nist / Ez nem egy film

2012. november 23. – írta

Kalandfilmbe illő történet: az elnyomó rezsim börtönbüntetésre ítéli a rendszert kritizáló művészt, aki a tilalmat megszegve házi őrizetben forgatott filmjét egy tortába rejtett USB-n csempészi ki az országból. Panahi viszont se kalandot, se pátoszt nem másolt az ominózus USB-re: nem-filmjét fogságának egy átlagos hétköznapjáról forgatta.

Mindenkinek igaza van – Asghar Farhadi: Jodaeiye Nader Az Simin / Nader és Simin – Egy elválás története

2011. augusztus 29. – írta

Farhadi az Elly története után ismét az eltűnés folyamatát és következményeit vizsgálta meg, jutalmul Arany Medvét kapott a 61. Berlinalén (az első iráni film, amely ebben az elismerésben részesült), a férfi és női színészgárda pedig további két díjat söpört be. Ettől még lehetne modoros művészfilm, de szó sincs róla: a Nader és Simin a maga egyszerűségével vágja gyomorszájon a nézőt.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat