Chantal Akerman: Sajátos hang a női/feminista moziban

2016. május 27. – írta Alexandra Para

A 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál 3×3-as szekciója többek közt Chantal Akerman művészete előtt tiszteleg. Ki volt ez a rendkívül sajátos hangú és erős stílusú, belga rendezőnő, aki filmjeivel képes volt darabokra törni és szétszórni a hollywoodi nőábrázolás korlátait?

Posztfeminizmus és romkom – Judd Apatow: Trainwreck / Kész katasztrófa

2015. július 27. – írta Kruppa Noémi

„A monogámia nem megvalósítható” – hangzik el a film premisszájában két, babájukat szorongató kiskamasz lány szájából, miközben apjuk épp a válás okát magyarázza nekik. Az Amy Schumer-írta, Apatow-rendezte romkom ígéretesen startol, műfaj-forradalomnak ígérkezik, a Schumertől megszokott velős, önreflexív, keserédes poénokat azonban túlragyogja a műfaji klisék tömkelege, melyeknek sajnos fele sem tréfa.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 3.

2013. november 6. – írta Kovács Patrik

A Júlia és a szellemek már Fellini ornamentális korszakát előlegezi, melyben az örök archetípusok és a történelmi gyökerek vizsgálatának igénye dominál. A Casanova és főként a Zenekari próba után azonban lassan elérkezik e kivételes rendezői pálya alkonya.

Kurtizánok Buñuel módra – Viridiana, Céléstine, Belle és Tristana

2013. augusztus 2. – írta Virginás Andrea

A buñueli filmfolyam 1960-as évtizede a meg-megtorpanó, nem lineáris – azaz nem csúcsra avagy nem örvénybe vezető – pályát bejáró nők felől is leírható. Bár anakronisztikus és képzavaros is ilyet írni, de ezek a nők akár egy szárnyasoltár tábláinak a főszereplői is lehetnének, avagy egy szeriális (s épp ezért végnélküli) képfolyam labirintusában bolyongva is találkozhatnának egymással.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 2.

2012. július 12. – írta Csiger Ádám

Sindó Kaneto A kopár szigettel ért a csúcsra, de a továbbiakban sem adta alább, jobb filmjeinek többségét csak ezután készítette. Bár az Onibabával kezdve egyre kommerszebb munkák kerültek ki a keze alól, számos filmje értelmezhető A kopár sziget továbbgondolási kísérleteként is, amit felülmúlnia ugyan nem sikerült, de szerzőisége, ars poeticája tovább fejlődött.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 1.

2012. július 9. – írta Csiger Ádám

Sindó Kaneto idén áprilisban a legidősebb japán rendezőként ünnepelte 100. születésnapját, majd alig egy hónappal később elhunyt. A II. világháborúban is besorozott, 49 rendezést és több mint kétszáz forgatókönyvet jegyző Sindó hét évtizedes pályáját nagyban meghatározta, hogy Hirosimában született.

Női sorsok és látszatéletek – Beszélgetés Todd Haynesszel

2012. január 20. – írta Kriston László

A teoretikus hajlamú, posztmodern ízlésű filmfőiskolás mintapéldája. Az iskolapadból kikerülve konceptuális és intellektuális filmalkotó lett: gondolatgazdag, több rétegű filmek költője. A 80-as évek New Queer Cinema (új meleg film) irányzatának vezéralakja idén a Golden Globe-mezőnyben tündökölt az HBO számára készített miniszéria, a Mildred Pierce révén[1]. Amit Kertész Mihály adaptált először a noir műfaj klasszikusává 1945-ben.

A nők, akik túl sokat tudtak – A szebbik nem a rendezői székben II.

2010. április 10. – írta Csoma Emőke

Az előző részből megtudhattuk, hogy a kezdetek kezdetén még nem is számított extrém dolognak az, ha egy nő filmet rendezett, valamint azt is, hogy a filmkészítés iparosodásával időközben ez teljesen megváltozott. Ebben a részben megismerkedhetünk Európai filmes női pionírjaival, valamint a rendezőnők mai helyzetére is vetünk egy pillantást.

A nők, akik túl sokat tudtak – A szebbik nem a rendezői székben I.

2010. április 7. – írta Csoma Emőke

„Egyszer meghívtak egy lányiskolába előadást tartani, és amikor végeztem a beszédemmel, a 30 lányból 29 máris filmrendező akart lenni.” – számolt be élményeiről¹ a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! rendezője, Beeban Kidron. Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a filmkészítés gondolata ilyen vaskosan megragadja a női lelkeket, nőként filmet rendezni pedig olyan volt, mintha önkéntesen, meztelenül vonultak volna be a harctérre.

Egy becsületben megőszült holland matróna családregénye – Marleen Gorris: Antonia, 1995

2009. augusztus 28. – írta Buzogány Klára

Antonia asszony azzal a gondolattal ébred egy reggel, hogy aznap meg fog halni: elég volt az életből, márpedig ő csak tudja, mikor elég az elég. Belenéz a tükörbe, fáradt mozdulattal feltűzi a haját, végiggondolja, népes kis családja hogyan fog viselkedni az ő utolsó pillanataiban – aztán nekivág élete utolsó napjának.