Mészáros Márta életműdíjat vett át Kolozsváron Mészáros Márta életműdíjat vett át Kolozsváron

Mészáros Márta életműdíjat vett át Kolozsváron

Mészáros Márta filmrendező a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál egyik életműdíjasa. A 86 éves alkotó legfrissebb filmje, az Aurora Borealis – Északi fény hétfő esti kolozsvári vetítése előtt vette át a díjat.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató elmondta, hogy a magyar filmrendezőnő nevével először bukaresti filmszakos egyetemistaként találkozott, Mészáros Márta ugyanis moszkvai filmes tanulmányai után, az 1950-es években a román fővárosban dolgozott filmhíradókon és dokumentumfilmeken. A filmrendezőnő hozzátette, hogy a szerelem hozta Bukarestbe, ahol a fia is született.

Mészáros Márta filmrendező a TIFF 3x3 szekciójának egyik meghívottja, a fesztiválon vetítik még az 1975-ben Aranymedvével díjazott Örökbefogadás és az 1984-ben a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének nagydíjával jutalmazott Napló gyermekeimnek című filmjét is.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?