Szabó István és Mészáros Márta életműdíjat vesz át a TIFF-en Szabó István és Mészáros Márta életműdíjat vesz át a TIFF-en

Szabó István és Mészáros Márta életműdíjat vesz át a TIFF-en

Szabó István és Mészáros Márta a 2018-as Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) magyar napjának tiszteletbeli meghívottjai, rendezői munkásságukat életműdíjjal ünneplik. A TIFF és társszervezői a magyar filmesek legnagyobbjait hozzák el Kolozsvárra.

A 80 éves Szabó István, aki 1981-ben a Mephisto című filmjével magyar rendezőként először nyert Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, az idei TIFF 3x3 szekciójának egyik szereplője is.

Szinte hat évtizedes filmes karrierje alatt Szabó István több nemzetközi fesztiválon díjazott filmet rendezett. Debütfilmje az 1965-ös Álmodozások kora volt, második filmjével, a Moszkvában és Locarnóban díjazott Apával vált ismertté. A hamis papírokkal bujdosó idegenek egymásra találásáról szóló 1980-as Bizalom a Berlinálé rendezői díját és az első Oscar-jelölést hozta el Szabó Istvánnak. Egy évvel később el is nyerte az Oscart a Mephistóval, a Faust-mítosz ragyogó átértelmezésével. A film megnyitotta az utat a német koprodukciók és a Klaus Maria Brandauerrel való további együttműködés előtt, így készült el 1985-ben a Redl ezredes és 1988-ban a Hanussen. Mindkét filmet Oscarra jelölték. Angol nyelvű filmjei, a Találkozás Vénusszal (Meeting Venus), A napfény íze (Sunshine), a Szembesítés (Taking Sides), a Csodálatos Júlia (Being Julia) és legutóbbi filmje, Az ajtó (The Door) egészítik ki az egyik legnemzetközibb magyar rendező eklektikus pályafutását.

A TIFF Szabó István életművének három csúcsdarabját, az Apát, a Mephistót és a Redl ezredest mutatja be.

A filmfesztivál magyar napján lesz Mészáros Márta legújabb filmjének romániai bemutatója, levetítik a szinte nyolcéves rendezői szünet után forgatott Aurora Borealis – Északi fényt. A film olyan témákat vet fel, amelyek egész pályafutása alatt foglalkoztatták a rendezőt: a nő társadalmi helyzete, a gyökerek, a múlt felfedezése és a sztálini rezsim hatása az egyénre. Az 1975-ben Aranymedvével díjazott Örökbefogadás és az 1984-ben a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének nagydíjával jutalmazott Napló gyermekeimnek rendezője szintén életműdíjat vehet át Kolozsváron.

A TIFF magyar napjának meghívottai között lesz Szász János is, aki korábban tagja volt a fesztivál nemzetközi zsűrijének, A hentes, a kurva és a félszemű című, vad szerelmi háromszögről szóló új filmjével. A TIFF-en lesz Gárdos Éva Budapest Noir, valamint Bogdán Árpád Genezis című filmjének romániai bemutatója is. A magyar nap programján szerepel még Török Ferenc 1945 című filmje, illetve Politzer Péter Férfikor című alkotása, a magyar nap egyetlen debütfilmje.

„Az utóbbi évek legimpozánsabb magyar delegációját sikerült meghívni a TIFF idei kiadására. Nagyon örülök, hogy itt lesz Szász János, Mészáros Márta, Török Ferenc és Gárdos Éva, azok a rendezők, akik nélkül a magyar film utóbbi évtizedeit nem lehetne elképzelni. A válogatás érdekessége, hogy a hat bemutatott nagyjátékfilm többsége történelmi eseményeket vagy szereplőket mutat be, csak kettő kortárs társadalmi dráma” – hangsúlyozta Zágoni Bálint, a TIFF magyar napjának kurátora.

A magyar nap szervezői a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál mellett a Magyar Nemzeti Filmalap, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet és a Filmtett Egyesület.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes