Berlin után Budapesten is bemutatják a restaurált Örökbefogadást Berlin után Budapesten is bemutatják a restaurált Örökbefogadást

Berlin után Budapesten is bemutatják a restaurált Örökbefogadást

A berlini filmfesztiválon tartott premiert követően, február 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínház a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívummal együttműködésben bemutatja Mészáros Márta Arany Medve-díjas Örökbefogadás című teljes körűen restaurált filmjét, a rendező jelenlétében.

Mészáros Márta történelmet írt az 1975-ös Berlinálén: Örökbefogadás című filmjével első magyarként és első nőként nyerte el a fődíjat, az Arany Medvét. Idén a fesztivál a film digitálisan felújított változatának bemutatásával tiszteleg az egyetemes filmművészet legendás alakjának munkássága előtt. Néhány nappal a berlini bemutató után Budapesten, az Urániában is bemutatják a film felújított változatát, a vetítés előtt pódiumbeszélgetésen találkozhat a közönség Mészáros Mártával, közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az Örökbefogadás főszereplője, Kata (Berek Kati) vidéki, özvegy munkásasszony, aki a negyvenes éveinek az elején jár. Mindenáron tartozni szeretne valakihez, és mivel más választása nincs, nős szeretőjétől, Jóskától (Szabó László) szeretne gyereket. Bár Kata minden felelősséget vállal, a férfi nem akar bonyodalmat. Egy nap bekopog hozzá a közeli nevelőintézetből megszökött fiatalkorú Anna (Vígh Gyöngyvér), szobát keres, ahol a fiújával találkozhatna. Kata összebarátkozik az öntörvényű lánnyal, és segít neki megszerezni az engedélyt ahhoz, hogy összeházasodhasson a barátjával. Az Annával való találkozás neki is bátorítást ad meghozni a döntést, hogy örökbe fogadjon egy csecsemőt, és életét a másoktól való függőségek nélkül rendezze be.

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap 10 éves digitális filmrestaurálási programja keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával, az eredeti kameranegatív és az eredeti mágneshangszalag felhasználásával készült 2018-ban, a Magyar Filmlaborban, Koltai Lajos operatőr közreműködésével.

A restaurált változat nemzetközi premierje a berlini filmfesztivál klasszikus szekciójában (Berlinale Classics) lesz február 12-én és 13-án.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini