Balázs Béla-díjas alkotók filmjeit vetíti a budapesti Uránia Balázs Béla-díjas alkotók filmjeit vetíti a budapesti Uránia

Balázs Béla-díjas alkotók filmjeit vetíti a budapesti Uránia

A 2018-as Balázs Béla-díjas alkotók filmjeit tűzte műsorra április 20. és 27. között a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház. A vetítéseken a díjazottak is jelen lesznek.

A világhírű magyar filmesztétáról elnevezett Balázs Béla-díj a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerése, amellyel az állam az alkotók és a filmkultúráért tevékeny szakemberek teljesítményét díjazza évről évre. Idén március 15-én négy, a filmes alkotófolyamat négy különböző területén tevékeny alkotó részesült az elismerésben: Fazekas Lajos filmrendező, Domonyi Rita dramaturg, Tasnádi István forgatókönyvíró, rendező és Lajos Tamás producer, operatőr.

A négy vetítés az animációs rövidfilmektől a történelmi filmeken át a magyar filmben kuriózumnak számító horrorig terjed. A vetítésekhez kapcsolódó beszélgetéseken az érdeklődők személyesen is megismerhetik az alkotókat, és általuk bepillantást nyerhetnek a filmkészítés összetett folyamatába. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló program díjmentesen látogatható, a belépés regisztrációhoz kötött, további részletek a mozi internetes oldalán olvashatóak.

Program:

  • Defekt - Fazekas Lajos filmrendező munkáiból

Április 20., péntek, 18:00
Igazi kuriózum Fazekas Lajos 1977-ben forgatott, erős idegzetűeknek ajánlott fekete-fehér horrorfilmje, amelyben magányosan autózó nők sorozatos eltűnése kelti fel egy fiatal, ambiciózus rendőr figyelmét...

  • A történetmesélés útjai az animációban - Válogatás Domonyi Rita dramaturg munkáiból

Április 24., kedd, 18:30
Domonyi Rita 2006-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakán tanít dramaturgiát. Az Uránia-beli vetítésen hat általa választott munkáját mutatjuk be. 

  • Memo (12) - Tasnádi István forgatókönyvíró, filmrendező munkáiból

Április 24., kedd, 20:15
A forgatókönyvíróként, drámaíróként ismert Tasnádi István első rendezőként jegyzett nagyjátékfilmjét 2017-ben Európa legjobb televíziós filmjének választottak a Prix Europa fesztiválon. 

  • Árulók (12) - Lajos Tamás producer munkáiból

Április 27., péntek, 19:00
Lajos Tamás operatőr, producer nevéhez olyan filmek főződnek, mint a nemrég bemutatott Örök tél, a Félvilág és A berni követ. A Fazakas Péter által rendezett film 1948-ban a szovjetek által megszállt Magyarországon játszódik.
 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu