Cseh Tamás mozija: a tíz éve elhunyt előadóművészre emlékeznek Cseh Tamás mozija: a tíz éve elhunyt előadóművészre emlékeznek

Cseh Tamás mozija: a tíz éve elhunyt előadóművészre emlékeznek

Cseh Tamás mozija címmel rendeznek programot szombaton a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A válogatás keretében négy filmet vetítenek, amelyben az idén tíz éve elhunyt előadóművész, zeneszerző közreműködött.

A programban szerepel Fonyó Gergely Cseh Tamás film című, 2000-ben bemutatott alkotása, valamint az énekes játékfilmes szerepei közül a Még kér a nép (1971, r. Jancsó Miklós), A turné (1993, r. Bereményi Géza), és a 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1998, r. Tímár Péter) - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A turné és a 6:3... egyaránt 35 milliméteres kópiáról kerül mozivászonra, a vetítéseken mindkét film rendezője személyesen jelen lesz.

Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, egy kivételével ő írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét: négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak.

Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2013 szeptemberétől bronzszobor őrzi emlékét a budapesti Szent Gellért téren.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?