Címke: tiff 2018

Háromnapos mini-TIFF-et szerveznek Nagyváradon

2018. augusztus 2. – írta

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) sikeres alkotásait először viszik el szeptember 7. és 9. között Nagyváradra is, ahol több országos bemutatóval és élőzenés vetítéssel is megörvendeztetik a közönséget.

„Akarok hinni az emberben” – Beszélgetés Bogdán Árpáddal, a Genezis rendezőjével

2018. június 6. – írta

A rendező Genezis című filmjét kísérte el Kolozsvárra, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra. A 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságokra reflektáló alkotásnak a Berlinálé Panorama Special szekciójában volt az ősbemutatója, és elnyerte a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját is. „A tiffes táska sokkal jobban néz ki, mint a berlinálés” – mutatott a meghívottaknak járó hátizsákra Bogdán Árpád, mikor leültünk beszélgetni az egyik kolozsvári kávézóban.

Fanny Ardant Kolozsváron: „nem vagyok profi, csak azt játszom el, amit szeretek”

2018. június 2. – írta

François Truffaut-nak köszönheti, hogy filmszínész lett, dolgozott Alain Resnais-vel, játszott Michelangelo Antonioni utolsó nagyjátékfilmjében, a legtehetségesebb francia színésznők között szerepelt François Ozon 8 nő (8 femmes) című filmjében, egyik kedvence Tarr Béla, rendezői debütjét pedig Sepsiszentgyörgyön forgatta. Ő Fanny Ardant, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszmeghívottja és egyik életműdíjasa.

Mélyebb bőrünk – Adina Pintilie: Nu mă atinge-mă

2018. május 31. – írta

A berlini Arany Medvével díjazott film sajtóvisszhangját követve már meggyőződésem volt, hogy Adina Pintilie első nagy lélegzetvételű projektje nem a kimerített új román filmes irányelveket követi. Az első képkockák egy hideg és elidegenítően szabályos környezetű világ részleteit vázolják fel, majd két férfi összeszerel és a nézőkre szegez egy kamerát. Kijelzőjén a rendezőnő arcközelije látható. A szerző feltekint, majd a közönség szemébe néz.

Minden eddiginél „magyarabb" az idei TIFF

2018. május 31. – írta

A magyar napos sajtótájékoztató idén fura módon az első román napra, csütörtökre került át. Zágoni Bálint, a magyar nap kurátora, lapunk munkatársa köszöntötte Havas Ágnest, a MNFA vezérigazgatóját, illetve a magyar napos rendezők közül jelen lévő Simonyi Balázst, Török Ferencet, Révész Bálintot, Bogdán Árpádot, valamint Gárdos Évát.

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond