Portré görbe tükörben – Ingmar Bergman: Såsom i en spegel / Tükör által homályosan, 1961

2010. július 23. – írta Fám Erika

Ingmar Bergman életművének egyik legnyilvánvalóbb jegye a psziché filmképi kivetítése: minden filmjében a kamera szemével próbálta felfedni a lélek mélyszerkezetét. Filmes pszichoanalitikusnak is nevezhetnénk, de talán a filmes pszichoarcheológia terminus lehetne a legmegfelelőbb a bergmani mozgóképes lélekábrázolásra.

A halálnál már csak az élet kellemetlenebb – Alex van Warmerdam: De laatste dagen van Emma Blank / Emma Blank utolsó napjai

2010. június 4. – írta Csoma Emőke

Alex van Warmerdam holland rendezőt mindenkinek ismernie kéne, mégis ijesztően kevesen hallottak róla. Filmjei tökéletesen ötvözik a legsötétebb humort a precízen kidolgozott karakterekkel, bolondos ötletei pedig még a legmogorvább mozibajárót is megmosolyogtatják. Legutóbbi alkotása, az Emma Blank utolsó napjai is pontosan ilyen: vérbeli szélmalomharc fapapucsok nélkül.

Összművészfilm – Francis Ford Coppola: Tetro

2010. május 11. – írta Jakab-Benke Nándor

A világhírű zseni-apu árnyékában felnövő gyerekek gyötrelme nem túl friss téma; a színházat, irodalmat, táncot és még sok egyebet egy összművészeti csokorban piros pántlikával átkötöző film ötlete talán még régebbi; az öregedő, de rég elveszett hangját mintha megtalálni tűnő Coppola azonban magáévá – és érdekessé – tudja tenni a tartalmat és a formát is.

Hogyan mérjünk pulzust a filmek segítségével? – 7. IndieLisboa, 2010. április 23-május 2., Lisszabon

2010. május 7. – írta Nagy Boglárka

„Filmek, amik nem érnek véget, mikor befejeződnek”. „Mindig csak nőni”. Ez a két szlogen fémjelezte az IndieLisboa nemzetközi függetlenfilmes fesztivál 7. kiadását. A filmek minősége az egyik meghatározó elem, a másik pedig a növekedés, amit a folytonosság biztosít.

Válni csak pontosan, szépen... – Robert Benton: Kramer vs. Kramer / Kramer kontra Kramer, 1979

2010. április 9. – írta Ruprech Dániel

Egy magára hagyott apa olykor keserű, olykor édes csatározása fiával, fájdalmas küzdelme volt feleségével mélyebbre hatolt az Akadémia tagjainak szívében, mint Coppola vietnami pokoljárása (Apokalipszis most), vagy Bob Fosse 8 és fél-ízű musicalje, a Mindhalálig zene (All That Jazz). A Kramer család viszontagságai 9 jelölésből 5 kategóriában kaptak díjat.

Függés – Martin Zandvliet: Applaus / Tapsvihar

2010. április 8. – írta Békés Bálint

Martin Zandvliet erős Dogma-hatás alatt álló első játékfilmje egy alkoholista színésznő normális életbe való visszailleszkedési kísérleteit mutatja be. A Tapsvihar messze nem hibátlan, de ami miatt mégis emlékezhetünk majd rá, az a filmet a hátán egyedül elvivő Paprika Steen elsöprő erejű játéka.

Hiányzók és jelen lévők – Kirk Jones: Mindenki megvan / Everybody’s Fine

2010. március 2. – írta Verpeléti András

Két könnyedebb film (Lottózsonglőrök, Nanny McPhee - A varázsdada) után Kirk Jones rendező legújabb munkájában sokkal komolyabb hangokat üt meg. A Mindenki megvan története az újraegyesülés problémáit járja körbe, azonban minden előnyével együtt sem igazán kiemelkedő alkotás.

Ne feledd a segédpilótát! – Jason Reitman: Up In The Air / Egek ura

2010. február 22. – írta Keresztes Gergő

Jason Reitman legújabb karakter-mozija újfent stílusos, lendületes és humoros darab: az Egek urában egy szokatlan szerepkörben élő, találékony szemlélettel megáldott, kreatív, ám elköteleződni képtelen figura életébe nyerhetünk bepillantást – bár a történet tanulságai s a filmet záró képsorok inkább merengésre hangolnak.

4:3 – A 41. Filmszemle televíziós filmjeiről

2010. február 12. – írta Ritter György

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már – gondolhatnánk – csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett „amatőrművészek” performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

Hölgyeim és uraim, tálalva! – Dömötör Tamás: Czukor Show

2010. február 10. – írta Margitházi Beja

Talán a gazdaságira önkéntelenül rezonáló alkotói önkorlátozás tette, de az idei szemle minden második filmjének rendezője be- vagy elvonult szereplőivel valami szűk szobába, vitorlásra, presszóba, luxuslakásba vagy panzióba, netán épülő bunkerbe, hogy ott forrósítsa a kedélyeket, vetkőztesse a lelkeket és rángassa le az utolsó leplet is a gondosan őrzött takargatnivalókról. Ebbe a kamarafilm-szemlei trendbe illik a Czukor Show is, de itt a tét kettős.