Ne feledd a segédpilótát! – Jason Reitman: Up In The Air / Egek ura

2010. február 22. – írta Keresztes Gergő

Jason Reitman legújabb karakter-mozija újfent stílusos, lendületes és humoros darab: az Egek urában egy szokatlan szerepkörben élő, találékony szemlélettel megáldott, kreatív, ám elköteleződni képtelen figura életébe nyerhetünk bepillantást – bár a történet tanulságai s a filmet záró képsorok inkább merengésre hangolnak.

4:3 – A 41. Filmszemle televíziós filmjeiről

2010. február 12. – írta Ritter György

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már – gondolhatnánk – csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett „amatőrművészek” performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

Hölgyeim és uraim, tálalva! – Dömötör Tamás: Czukor Show

2010. február 10. – írta Margitházi Beja

Talán a gazdaságira önkéntelenül rezonáló alkotói önkorlátozás tette, de az idei szemle minden második filmjének rendezője be- vagy elvonult szereplőivel valami szűk szobába, vitorlásra, presszóba, luxuslakásba vagy panzióba, netán épülő bunkerbe, hogy ott forrósítsa a kedélyeket, vetkőztesse a lelkeket és rángassa le az utolsó leplet is a gondosan őrzött takargatnivalókról. Ebbe a kamarafilm-szemlei trendbe illik a Czukor Show is, de itt a tét kettős.

Fekete-fehér néma-film – Pacskovszky József: A vágyakozás napjai

2010. február 8. – írta Jakab-Benke Nándor

A főszereplőjéhez hasonlóan A vágyakozás napjai sem beszél sokat, visszafogottan adja elő melankolikus, minimalista, kellemes, de kissé érdektelen drámáját. Pacskovszky József rendező irányátásáról egyből meglátszik, hogy a színházban (is) otthon érzi magát, a csak néha megbicsakló színészvezetés törésmentes dramaturgiájú történetet eredményez.

Ahány ház, annyi pázsit. Kié zöldebb? – Sam Mendes: Away We Go / Továbbállók

2010. január 7. – írta Németh Barnabás

Sam Mendes előző filmje (A szabadság útjai) kapcsán többen azt rebesgették, hogy az angol direktor visszatérni látszik saját, mindössze néhány éve megalapozott gyökereihez, és egy nagyobbacska kitérő után újra azzal foglalkozik, aminek segítségével felragyogott a csillaga: a kis- vagy kertvárosi emberekkel. Egy évvel később, most úgy tűnik, a tendencia marad: Mendes letáborozott a saját terepén, s elkészítette élete „legkisebb” filmjét.

Ha nem tudom, nem fáj – Rob Zombie: Halloween II.

2009. október 27. – írta Oláh-Badi Levente

Nem tagadom, rosszindulatú kiváncsisággal nézem az újraindított Halloween-sorozatot. Egyszerűen nem értem, miért akkora kihívás az egyes filmalkotóknak az, hogy kedvenc mindenkori rézfaszú baglyukat megfejtsék lelki motivációkkal, csinált előzményekkel, nagy ahá!-kkal. Nemsokára King Kong-bébicsimpánz, Godzilla-torokgyík és Jézus, a gyermekhippi is feltűnik majd, mert holtbiztos, hogy könnyebb, mint új történeteket kitalálni.

Házastársi iszony – Valdís Óskarsdóttir: Sveitabrúðkaup / Családban marad

2009. október 7. – írta Jankovics Márton

Íme egy izlandi road movie, balkáni felfordulással megspékelve. Minden szereplő hozzáadja privát kis elmebaját az össznépi balhéhoz, mely a kéjes kis autókázást hamar rokoni pankrációvá változtatja. A 2008-ban készült Családban marad minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy korántsem Kormákur az egyetlen izlandi filmes, aki érdemes a kitüntetett figyelemre.

Reménytelen remény – Yesim Ustaoglu: Pandora'nin kutusu / Pandora szelencéje

2009. augusztus 20. – írta Soós Tamás

Habár a magas- és tömegkultúra mostanság nem éles szembenállásában, hanem többnyire produktív kölcsönhatásában kerül bemutatásra a midcult filmkészítésnek köszönhetően, az mégiscsak ironikus, amikor a kettő közötti hasonlóság a – gyakran jogtalanul – a tömegkultúrához asszociált egyszerűség és felszínesség lesz, az olyan filmeknek köszönhetően, mint például a Pandora szelencéje…

Egy újabb boldogtalan család az amerikai rémálomból – Sam Mendes: Revolutionary Road / A szabadság útjai

2009. január 26. – írta Németh Barnabás

A mai napig tartja magát az az elképzelés, mely szerint a kisvárosi/kertvárosi élet nyugodt, csendes, szép, idilli, annak ellenére,  hogy írók/rendezők sokasága már évtizedek (vagy századok) óta nem bírja megállni, hogy időről időre le ne leplezze a béke eme gyönyörű szigetének minden aljasságát és romlottságát.

Kedves, bamba és kék – Scott Prendergast: Kabluey

2008. szeptember 18. – írta Buzogány Klára

Minden családnak van egy fekete báránya, ezé viszont kék – hirdetik a film plakátjai. Maga a család is kék, ha nem is a szó szoros értelmében: más. Az amerikai függetlenfilmes Scott Prendergast vékony költségvetésű első nagyjátékfilmje pedig szintén kicsit kék: kiváló szórakoztatói tehetségről árulkodik.