Nyugdíjas gengszterből sosem elég – Luc Besson: The Family / Vérmesék

2013. október 1. – írta Kovács Patrik

Al Pacino (Született gengszterek) után a nagy pályatárs, Robert De Niro is elkészítette a maga nosztalgikus maffiózó-komédiáját. Luc Besson új filmje olyan, akár egy gyorsfagyasztott pizza: nem csúcsminőség, de ha éppen nincs más, megteszi.

Kelet-európai dolgok – Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól

2013. szeptember 12. – írta Kovács Bea

Prikler Mátyás filmje közben és után is, hosszú idő után először, azt éreztem, hogy nem, nem akarom filmen is azt az emberi nyomort és szenvedést látni, ami naponta körülvesz. Mármost nem feltétlenül a közvetlen, szűkebb környezetemre gondolok (bár a szépen összefonódó narratív szálak széles skálán mozgó családi és személyes drámákat is felkínálnak): inkább egy általános, tipikusan kelet-európai kilátástalanság és reménytelenség fogalmazódik meg a Köszönöm, jól százharminc percében, az ezzel való, szinte erőszakos szembesítés pedig nem biztos, hogy kívánatos.

Felnőtt vígjáték családi értékekről – Rawson Marshall Thurber: We're the Millers / Családi üzelmek

2013. szeptember 3. – írta Csiger Ádám

A kortárs vígjáték-termés legjobbjai felnőtt korhatáros darabok, Jennifer Aniston és Jason Sudeikis legújabb közös filmje, a Családi üzelmek ezek közül is a jobbak közé tartozik.

A kevesebb néha több – James Wan: The Conjuring / Démonok között

2013. augusztus 13. – írta Kruppa Noémi

Egy család új lakásba költözik, melyben – a kezdetben még megmagyarázhatatlan – események paranormális jelenségekre utalnak. A Fűrészről híres James Wan legújabb filmje a kísértetház-horror szubzsánerében készült, s jóleső fellélegzés azok számára, akik a „kevesebb néha több” szabály hívei: a The Conjuring kerüli az explicit képekeket, inkább rettegésben tart, mint megijeszt, és a vérrel is csínján bánik.

Sperma, család, satöbbi – Ken Scott: Starbuck

2013. július 3. – írta Kovács Bea

A fejlődő világ dolgaira kétféle képpen lehet reagálni. Minimum. Az orvostudomány vívmányaira tehát úgyszintén: tragikusan vagy komikusan. Maradandó filmes alkotás általában az előző esetben történik (például a Womb), de mégis az utóbbi (ide tartozik a The Switch / Sejtcserés támadás) tűnik felhasználóbarátnak. A kanadai Ken Scott rendező-komikus második nagyjátékfilmje, a nagysikerű Quebec-i Starbuck kétségkívül a második kategóriába tartozik, de nem lesz felejthető gegkollekció. Szerencsére.

Így veszekszünk anyátokkal – Judd Apatow: This is 40 / 40 és annyi

2013. január 17. – írta Székely Bíborka

A cenzúrázatlan humoráról és valósághű szituációiról ismert Judd Apatow úgy gondolta, itt az ideje kedvenc színészeit és családtagjait egy helyre gyűjteni, kezükbe adni emlékezetes veszekedéseik főtémáit, és összeugrasztani őket. Lesz, ami lesz, előbb vagy utóbb nevetni fogunk rajtuk. Utóbb lett.

Egy szökőár margójára – Juan Antonio Bayona: The Impossible / A lehetetlen

2013. január 9. – írta Kovács Bea

Hogyan újulhat meg és hordozhat többletjelentést egy természeti katasztrófát, illetve az ennek következtében létrejövő személyes vagy kollektív tragédiákat tárgyaló zsánerfilm? Szeretném szeretni A lehetetlent, mint számos más kritikus, de (számomra) lehetetlen: túl biztonságosan játszik, túl kényelmesen befészkelte magát a műfaj komfortzónájába, és úgy tűnik, az elsődleges impressziók mögött, a háttérben nincs egy kiforrott rendezői koncepció.

Nem ereszt a Meyer-csapda – Bill Condon: The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 2 / Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész

2012. november 22. – írta Sándor Anna

Bár az Alkonyat-filmek közül a záróepizód a legsikerültebb darab, a Hajnalhasadás 2. sem tud megszólítani mást saját törzsközönségén kívül, mert Meyer univerzuma önnön határai között lehetetlenül el, és válik fogyaszthatatlanná bárkinek, aki érettebbé vált kamaszkori ábrándjainál.

Családom és egyéb... – Julie Delpy: Le Skylab / Francia hétvége

2012. június 6. – írta Kovács Bea

Julie Delpy legújabb filmjében már nem annyira a párkapcsolati problémákra fókuszál, hanem egy család egyetlen napját mutatja be. Egy kellemes születésnapi összejövetel alkalmával könnyed, nosztalgikus-ironikus hangulatban villant meg életképeket, pillanatokat, felvázolva olyan többé vagy kevésbé bensőséges viszonyokat, melyek egymáshoz szorosan kötődő emberek mindennapjaiban létrejöhetnek.

Önismétlő vérjáték – Tim Burton: Dark Shadows / Éjsötét árnyék

2012. május 14. – írta Ritter György

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk anti-tündérmeséivel (Beetlejuice, Ollókezű Edward) görbe tükröt tartott közönsége elé. Manapság inkább azzal van elfoglalva, hogy saját egyedi világát egyszerű és közhelyes, buta popcorn-mozivá változtassa át.