Női sorsok, női tekintetek – Karim Ainouz: A vida invisível / Egy nő láthatatlan élete

2020. augusztus 28. – írta Incze Kata

Karim Ainouz 2002-es, Madame Sata című debütfilmje egy nyomorból szabadulni próbáló transzvesztita táncos köré öveződik, ami akár egy állásfoglalásként is értelmezhető a társadalom által nem túl frekventált rétegek képviseletében. Ezt a társadalmi elkötelezettséget viszi tovább idei, Cannes-ban Un certain regard-fődíjat nyert legújabb filmje, mely egy női testvérpár évtizedeken átívelő különös viszonyát mutatja be az ’50-es évek férfiak által irányított brazil társadalmában. Mindezt teszi olyan hitelességgel, ahogyan azt kevésszer láthattuk ezelőtt.

Mindenhol jobb – Radu Ciorniciuc: Acasă, My Home / Otthonom

2020. augusztus 8. – írta Jakab-Benke Nándor

Már amikor azt hinnénk, hogy mindent láttunk, és román dokumentumfilm nem tud meglepni többé, a legjobb pillanatban jön egy-egy ilyen alkotás, mint az Acasă, és behúz egy gyomrost.

Ketten a világ ellen – Apák és lányok a filmvásznon

2020. június 15. – írta Gyöngyösi Lilla

Jó apák, rossz apák, önző apák – és olyanok, akik valójában nem is ismerik a lányukat. Velük szemben dacos lányok, hősies és okos lányok, önálló vagy éppen megmentésre szoruló lányok. Az emberi/családi viszonyok és kötelékek különböző formáinak filmes előfordulásait vizsgáló tanulmánysorozatunk következő részében apákkal és lányaikkal foglalkozunk.

Előre, a múltba – Dan Scanlon: Előre

2020. március 5. – írta Galaczi Zsófia

Habár az Előre története nem feltétlenül a legeredetibb forgatókönyv, amit valaha láttunk, mégis igazi felüdülést nyújt a csupa folytatások és feldolgozások korában. A 2017-es Coco után a Pixar ismét a halottak mezejére merészkedett, ám ezúttal nem szellemek, hanem egy botladozó mágikus materializáció formájában.

Margaret Thatcher nevet a sírjában – Ken Loach: Sorry We Missed You / Sajnáljuk, nem találtuk otthon

2020. február 2. – írta Szilágyi-Szász Ákos

Az élő rendezőlegenda Loach felkerekedik, hogy dörömböljön a brit ajtókon, jelezve: csomagot hozott, olyan csomagot, amit a legtöbben nem akarnak átvenni sem, és látni sem.

Ti – Jordan Peele: Us / Mi

2019. március 22. – írta Jakab-Benke Nándor

Jordan Peele új filmje a következő logikus láncszem a Tűnj el! után, ami a rendező társadalomkritikus thriller-felfogását illeti: pont annyira hasonlít az előző filmjére, mint amennyire újszerűnek tűnik.

Nyílt titok – Asghar Farhadi: Todos lo saben / Mindenki tudja

2019. január 3. – írta Rakita Vivien

A Mindenki tudja az iráni rendező, Asghar Farhadi első spanyol nyelvű filmje, amiben ismét egy család széthullásáról mesél egy lány eltűnésének apropóján. A sok kimondott és kimondatlan titok és vádaskodás azonban sokkal érdekesebb, mint az elrabolt lány rejtélye.

Mi leszel, ha nagy leszel? – Arun Bhattarai, Zurbó Dorottya: A monostor gyermekei

2018. augusztus 21. – írta Berecki Beáta Hajnalka

Bhután nemcsak bruttó nemzeti boldogság indexéről híres, hanem arról is, hogy a Föld egyik legelzártabb országa; de a modern kor és a globalizáció jelei a titokzatos buddhista királyságot sem kímélik.

Jobb félni és kicsit még meg is ijedni – Ari Aster: Hereditary / Örökség

2018. június 8. – írta Tóth Menyhért

Pár hónappal ezelőtt a Ghost Land és a Hang nélkül, most az Örökség bizonyította, hogy van remény arra, hogy ne csupán a legprimitívebb horrorfilmek jussanak el az ötlettől a gyöngyvászonig.

A ferde ház – Michael Haneke: Happy End

2017. június 15. – írta Váró Kata Anna

A Happy End nem kevés társadalomkritikával és iróniával átitatott szatíra, amely ötvözi Haneke korábbi műveit, ahogy a tőle megszokott jellemzőit is, de a korábbiakhoz képest igazán újat nem mutat.