Meta-perverzió – Atom Egoyan: The Captive / A fogoly

2014. szeptember 8. – írta Jakab-Benke Nándor

A kanadai Atom Egoyan ezzel a művével jubilálja harminc évvel ezelőtt készített első nagyjátékfilmjét: ha nem is szintetizál, azért a legfontosabb témáit újra megpendíti.

Nehéz örökség – Francis Ford Coppola: The Godfather: Part II / A Keresztapa 2.

2014. augusztus 8. – írta Kovács Patrik

A Keresztapa első része kimagaslott azon ortodox építkezésű filmsikerek közül, melyek a hetvenes évek elején lerakták Új-Hollywood alapköveit. A két évvel későbbi folytatás grandiozitás tekintetében felülmúlja a nagy elődöt, ám bizonyos részletmegoldásai miatt mégis elmarad mögötte.

A káosz lehetőségei – David Benioff, D. B. Weiss: Game of Thrones / Trónok harca

2014. augusztus 7. – írta Székely Bíborka

Ami egyeseknek morcos szőkék és ostoba dialógusok keveréke, másoknak sokkoló életutak és epizódonként születő szállóigék sorozata. Lehet utálni és lehet imádni, de jelentőségét vitatni nem. Visszavágó a Trónok harcának becsületéért. Rajongói pennából.

Álomgyári gengszterromantika – Francis Ford Coppola: The Godfather / A Keresztapa

2014. augusztus 1. – írta Kovács Patrik

Az Aranypolgárral, a Casablancával, az Elfújta a széllel együtt a legnagyobb amerikai filmek közé szokás sorolni: szinte nincs is olyan lajstrom – legyen az mezei rajongóé vagy tekintélyes szaklapé –, melynek ne állna az élén. A populáris kultúrára gyakorolt hatása gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Újra sztárt csinált az elkallódott Marlon Brandóból. Helyreállította a gengszterfilm presztízsét, mindezt nem is „igazi” gengszterfilmként. És ami a legfontosabb: megnyitotta Új-Hollywood kapuit.

Négyszáztizenkét csapás – Richard Linklater: Boyhood / Sráckor

2014. június 16. – írta Jakab-Benke Nándor

A filmtörténetben nem teljesen ismeretlen ötlet az egy téma sok éven keresztül való végigkísérése (főleg dokumentumfilmes kamerával), de Linklater munkája talán a legösszeszedettebb mindegyikük közül.

Funny Games NL – Alex van Warmerdam: Borgman

2014. április 23. – írta Verpeléti András

Az elmúlt években olyan erős volt a skandináv roham, hogy szinte teljesen elnyomta a többi nyugat-európai ország filmművészetét. A hollandus Alex van Warmerdam neve például nagyon is ismerős lehet azoknak, akik beleolvastak a tavalyi cannes-i szemle versenyprogramjába, vagy akik még emlékeznek az Ábel vagy az Északiak kalapács finomságú humorára. Hollandia egyik legizgalmasabb kortárs filmesének legújabb rendezése ezúttal sem okoz csalódást: egyszerre vicces és groteszk, ijesztő és társadalomkritikus – akár Michael Haneke és Terry Gilliam szerelemgyereke is lehetne.

Sorsok, bendzsóra hangszerelve – Felix van Groeningen: The Broken Circle Breakdown / Alabama és Monroe

2013. november 27. – írta Jankovics Márton

Halálos betegségekről nem könnyű hiteles filmet forgatni, egy rákos kisgyerekről meg aztán végképp nem. Ha valaki ugyanis nem otromba happy enddel tagadja le a tragédiát, akkor hajlamos ragacsosan sötét melodrámai szirupba fojtani a cselekményt. Az Alabama és Monroe bravúrja, hogy mindkét lehetséges túlkapást elkerüli, miközben még a zene, a spiritualitás és a bioetika ősi kérdéseiről is elmélkedik egy sort.

Nyugdíjas gengszterből sosem elég – Luc Besson: The Family / Vérmesék

2013. október 1. – írta Kovács Patrik

Al Pacino (Született gengszterek) után a nagy pályatárs, Robert De Niro is elkészítette a maga nosztalgikus maffiózó-komédiáját. Luc Besson új filmje olyan, akár egy gyorsfagyasztott pizza: nem csúcsminőség, de ha éppen nincs más, megteszi.

Kelet-európai dolgok – Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól

2013. szeptember 12. – írta Kovács Bea

Prikler Mátyás filmje közben és után is, hosszú idő után először, azt éreztem, hogy nem, nem akarom filmen is azt az emberi nyomort és szenvedést látni, ami naponta körülvesz. Mármost nem feltétlenül a közvetlen, szűkebb környezetemre gondolok (bár a szépen összefonódó narratív szálak széles skálán mozgó családi és személyes drámákat is felkínálnak): inkább egy általános, tipikusan kelet-európai kilátástalanság és reménytelenség fogalmazódik meg a Köszönöm, jól százharminc percében, az ezzel való, szinte erőszakos szembesítés pedig nem biztos, hogy kívánatos.

Felnőtt vígjáték családi értékekről – Rawson Marshall Thurber: We're the Millers / Családi üzelmek

2013. szeptember 3. – írta Csiger Ádám

A kortárs vígjáték-termés legjobbjai felnőtt korhatáros darabok, Jennifer Aniston és Jason Sudeikis legújabb közös filmje, a Családi üzelmek ezek közül is a jobbak közé tartozik.