Boldog napok – Andrej Zvjagincev: Elena

2011. december 22. – írta Ritter György

Andrej Zvjagincev 2004-es Visszatérés című sajátos apa-fiú(k) mozija az orosz film Tarkovszkij-hagyományát gazdagította. Második munkájában, az Izgnanyijében (A száműzött, 2007) a bűn, a család és a természet adta műve metafizikus pólusait. Az Elenában a sivár lelkű, a családjához ragaszkodó anya történetéhez meglepően csupasz stílust választott a rendező.

Masculine / Feminine / Akármi – François Ozon: Potiche / Született feleség

2011. július 27. – írta Kovács Bea

Kétféle ember létezik a világon: nő meg férfi. A bajok ott kezdődnek, hogy senki nem tudja, hogy mit gondol a másikról, saját magáról vagy hogy milyen kellene lenni a tökéletes elfogadáshoz. Természetesen él bennünk egy kép, ideál (írjuk ezt a romantikus regények vagy a popkultúra rovására),  melyet egy életen át hajszolunk, majd amikor (már ha) megkapjuk, feltesszük szépen a polcra és megfeledkezünk róla. Erről szól ez a film: a trófeák letörlik magukról a port, és kisétálnak a vitrin mögül...

Nagyon kivagyunk – Jorge Michel Grau: Somos lo que hay / Vagyunk akik vagyunk

2011. június 24. – írta Oláh-Badi Levente

Íme, egy okosan megépített, ügyesen adagolt, szépen végigvitt film Mexikóból, és megint írni kell róla, pedig igazán fölösleges, sőt, kártékony: ezt a filmet csak meg kell nézni, s kész, sőt, a legjobb csak úgy, véletlenül beülni a vetítésre.

Nosztalgia nélkül – Pernilla August: Svinalängorna / Beyond

2011. június 23. – írta Hegyi Réka

Rögtön az elején be kell vallanom: nem nehéz kissé elfogultnak lenni ezzel az alkotással szemben. Érzékeny húrokat pendít, a komolyságát helyenként csacsiságok ellenpontozzák és nem utolsósorban: remek színészi alakításokat vonultat fel.

Ezt láttuk a TIFF-en 1. – Primos / Laza esküvő; Akmareul Boatda / I Saw The Devil; Engelen / The Angel; Nokas

2011. június 5. – írta Jakab-Benke Nándor, Papp Attila Zsolt, Csoma Emőke

A 10. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál első napját kipihenve, újult erővel és lelkesedéssel fogtunk neki a hétvége kínálatának, ami nem kis meglepetéseket okozott kis csapatunk filmre éhes tagjainak.

A király pékje – Pernille Fischer Christensen: En familie / Egy család

2011. március 17. – írta Békés Bálint

Az Egy család a kérdések filmje: menni vagy maradni? Hogyan lehet elfogadni a halált? Meddig tart a lelkiismeret és a kötelesség? Hol a határa a másik befolyásolásának? Pernille Fischer Christensen meggyőzően teszi fel őket, ám a film végére a nézőben legalább ennyi kétely marad.

A majdnem hiteles másolat – Alexandru Maftei: Bună! Ce faci? / Szia! Mi újság?

2011. március 8. – írta Kovács Bea

Az új román film a konfliktus érdekében vagy szocreál miliőbe helyezi szereplőit, vagy a mai társadalmi jelenségeket próbálja magyarázni – ha nem így tesz, akkor úgy tűnik, amerikai komédiautánzatokkal rukkol elő. Többé-kevésbé az utóbbi kategóriába tartozik Alexandru Maftei vígjátéka, a Bună! Ce faci? (Szia! Mizujs?) is, és kedves limonádéfilmnek ígérkezik.

A jellegzetes halála – Ferzan Özpetek: Mine vaganti / Szerelem, pasta, tenger

2011. február 2. – írta Kovács Bea

A klasszikus dramaturgia értelmében a főhős – és ezáltal a történet – valahonnan valahová kell jusson. Özpetek új filmjében fel-felvillannak emberek és emberi életek, de hiányzik a mindent átfogó összetevő, amely szilárddá kötné a laza cselekményszálakat. Eddigi munkásságának tükrében önutánzásként hat a produkció: dráma és komédia között ingadozik, és megcáfolja mindazt, amit eddig elvként és értékként mutatott fel a rendező repertoárja.

Kései bátorságpróba – Peter Călin Netzer: Medalia de onoare / Érdemrend

2010. november 30. – írta Nagy Boglárka

Egymástól elhidegült idős házaspár forgolódik az ágyban. Gondok vannak a fűtéssel – csakúgy mint a kapcsolatukkal. Nina 6 éve nem beszél Ionnal, a fiuk pedig annyira haragszik rá, hogy nem is látogat haza Kanadából. A családból senki nem áll szóba vele, ezért aztán amikor a Honvédelmi Minisztérium értesíti, hogy kitüntetésben részesül II. világháborús bátor cselekedeteiért, eldönti: eljött az idő, hogy visszanyerje szerettei megbecsülését.

Színész-terápia – Robert Redford: Ordinary People / Átlagemberek, 1980

2010. október 22. – írta Keresztes Gergő

A színészként addigra már jócskán befutott Robert Redford 1980-ban rukkolt elő az Átlagemberekkel, amely első rendezésként négy Oscar-díjat kapott, pedig a legjobb filmért folyó összecsapásban olyan nehézsúlyú ellenfelekkel lépett ringbe, mint a Dühöngő bika vagy Az elefántember. Redford időközben afféle intézménnyé nőtte ki magát, az Átlagemberek pedig a kertváros-mozik visszatérően idézett alapműveként futott be karriert.