Édesanyák és fiaik kapcsolata igazi aranybánya a filmes alkotók számára, hiszen az emberi kötelékek talán legkomplexebbjéről van szó. Míg a filmtörténet az apákra és fiaikra helyez nagyobb hangsúlyt, valójában az anya-fia viszony tartogatja a legtöbb konfliktustmagában. Az emberi/családi kapcsolatok különböző formáinak filmes előfordulásait vizsgáló tanulmánysorozatunk következő részében abban merülünk el, hogyan jelennek meg az anyák és fiaik a filmművészetben.
Rodrigo Sorogoyen két igen erős műfajfilmjét követően (Que Dios nos perdone / May God Save Us; El reino / A rendszer) visszatér az intim, személyes drámához, így a Madre valamelyest a 2013-as TIFF fődíját is elnyerő Stockholm nyomdokaiba lép, ám annál egy jóval elemeltebb, tágabb érzelmi dimenziót jár körbe.
Mit kapunk, ha keresztezzük Jorgosz Lanthimosz hangulatát és Wes Anderson látványvilágát a gótikus horrorral? Egy nehezen megnevezhető, vörösben pompázó virágot.
Egy véletlen hozta csók nyomán átértékelődő barátság olyan érzelmi kavalkádot idéz elő, melyet valószínűleg sokan átéltek már, legyen szó bármilyen szexuális irányultságú kapcsolatról. Bár Dolan filmjében benne van a coming out-dráma, itt mégsem az azonos neműek iránti vágy felvállalása vagy annak lehetetlensége kap elsősorban nyomatékot, sokkal inkább egy több évtizedes barátság megszokott dinamikája áll a feje tetejére, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor mindkét barát élete egyébként is fordulópont elé érkezik.
A Szép álmokat! kellő melankóliával és nosztalgiával mutatja be egy édesanyját elveszítő fiú tragédiáját, ám formabontó rendezőjéhez képest meglepően sablonos alkotásnak bizonyul.
Fliegauf Bence hatodik játékfilmje, a Liliom ösvény világpremierjét február 13-án tartották a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Fórum szekciójában. A rendező neve ismerősen cseng a Berlinale közönsége számára, hiszen korábban két filmjét is beválogatták ugyanebbe a szekcióba – a Rengeteget 2003-ban és a Dealert 2004-ben –, sőt, a központi versenyprogramhoz is sikerült csatlakoznia a Csak a széllel, amit többek közt a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntettek ki 2012-ben.
Lenny Abrahamson legújabb filmje méltán száll ringbe négy kategóriában is az idei Oscaron: A szobát egy trauma finom lélektani ábrázolása, a gyermeki szemszögön átszűrt, remek cselekményvezetés és a kimagasló színészi alakítások emelik az év legjobb alkotásai közé.
Julie Delpy saját korosztályáról forgatott könnyed vígjátékot. A Lolo azokról a „negyvenötösökről” szól, akik túl vannak egy-két váláson, felnőtt gyerekeik vannak, és megpróbálnak újra olyan boldogok lenni, mint kamaszszerelmeik idején.
Két szülő csendes belenyugvással bandukol a szerb őszi tájban. Az esőre álló idő, a lucskosan aláfittyenő égfoszlányok lelki vívódásaikat tükrözik vacogtató hűvöségükkel, a gyermek iránti féltés a két ember befásult arcából egyszer csak egymás irányába köpött szitkozódást csal elő. Mindenből árad a pesszimizmus, a sötétszürke szocreál helyszínekből éppúgy, mint a megkeseredett szülői szívekből. Reménynek ebben a kortárs rengetegben nemigen akad hely.
