A balgaság dicsérete – Richard Elfman: Forbidden Zone, 1980

2025. március 29. – írta Jakab-Benke Nándor

Richard Elfman kultuszfilmje nem azért kultuszfilm, mert ízléstelen, és nem is azért, mert rossz ízlésű alkotás – ízlésesnek meg pláne hogy nem ízléses. Azért kultuszfilm, mert ízlésen túli. Transgustibus.

Frankenstein szörnye már a spájzban van – Peter Bogdanovich: Targets / Célpontok, 1968

2025. március 15. – írta Kovács Patrik

Vannak rendezők, akik már első filmjükkel karrierjük csúcsára érkeznek, hogy aztán később pislákoló csillagként hulljanak a porba. Peter Bogdanovich, a Hollywoodi Reneszánsz ikonikus figurája – az „elveszett nemzedék” oszlopos tagja – feltétlenül ilyen alkotó. 1968-as debütfilmje, a Célpontok rangján alul kezelt remekmű, mely egyszerre fest plasztikus képet az ártatlanságát elveszítő Amerikáról, s a modernizálódó hollywoodi horrormítoszról is.

Kozmikus árvaság – René Laloux: Les maîtres du temps / Az idő urai, 1982

2025. január 24. – írta Kovács Patrik

Nehéz volna megtippelni, vajon milyen hatást gyakorolhatott a nyolcvanas évek óvodásaira ez a pszichedelikus, az érzékszervekkel pimasz játékot űző űr-robinzonád, de ha nem traumatizálta őket, akkor talán nem is élvezték igazán.

Fekete karácsony – Allen Baron: Blast of Silence – Egy gyilkosság krónikája, 1961

2024. november 30. – írta Kovács Patrik

Bár karrierjének íve a későbbiek folyamán megtört, cseppet sem túlzás Allen Baront minden idők egyik legfontosabb noir-szerzőjeként emlegetni. A színész-rendező a 60-as évek hajnalán készítette el a zsáner egyik legkiválóbb reprezentánsát, amelynek létezéséről – sajnálatos módon – ma is csak a „fekete széria” legelvetemültebb rajongói tudnak.

Négy a 8 és ½-ből – Woody Allen: Stardust Memories / Csillagporos emlékek, 1980

2024. november 6. – írta Lubianker Dávid

Noha hosszú karrierje során csupán pár filmet készített ilyen nyersanyagra, Woody Allen mindig is fekete-fehérben létezett. A Csillagporos emlékek kontrasztos látványvilága a rendező két meghatározó alteregójának konfliktusát helyezi reflektorfénybe: az entellektüel művész és a bazári komédiás örök párharcát.

Jókedvvel, bőséggel – Jan Němec: O slavnosti a hostech / Az ünnepségről és a vendégekről, 1966

2024. november 2. – írta Jakab-Benke Nándor

Egy film az ünnepségről, a vendégekről, a vendéglátóról... és ne is áltassuk magunkat, rólunk.

A monotonitás mágiája – Chantal Akerman: Jeanne Dielman, 23 Quai du Commerce, 1080 Bruxelles / Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23., 1975

2024. október 6. – írta Incze Kata

A három és fél órás film, amit a Sight & Sound a világ legjobb filmjének választott 2022-ben. Rettegtem, halogattam, elnapoltam, szándékosan lekéstem. És aztán elhatároztam magam, és egy álmos szombat reggelen végre beültem a moziba. A Jeanne Dielman játékideje 202 perc (csupán 21 perccel hosszabb, mint a Bosszúállók: Végjáték), és egy fölösleges kép sincs benne.

Eddie Murphy kedvenc filmje még mindig üt – Robert Downey: Putney Swope, 1969

2024. augusztus 17. – írta Incze Kata

Meghal egy cégvezető a Madison Avenue-n, a bizottság pedig a még meleg holttest mellett választ új elnököt. Mindenki magára szavazna, de nem lehet, ezért a kerekasztalt körbeülő középkorú fehér férfiak az egyetlen színesbőrű jelöltre tesznek, akaratlanul megválasztva ezzel Putney Swope-ot a reklámcég vezetőjévé. Ez a premisszája Robert Downey formabontó szatírájának, amiben a cégvezető színesbőrű, az amerikai elnök egy törpe, és a kapitalizmus pedig a legszennyesebb mocsár.

Gyönyörű zűrzavar – Woody Allen: Deconstructing Harry / Agyament Harry, 1997

2024. július 20. – írta Kovács Patrik

Az Agyament Harryben Woody Allen ezredszerre is kedvenc típusfigurájáról – az önpusztító görcsemberről, a szorongó New York-i értelmiségiről – regél, a zilált formanyelv, a vulgáris humor, a Bergman előtti csodás főhajtás, s a bolondosan szürreális történet legmélyén megcsillanó tragikum mégis az életmű élvonalába emeli e méltatlanul elfeledett műremeket.

Élhet az ember csak a szenvedélyének? – Clint Eastwood: Bridges of Madison County / A szív hídjai, 1995

2024. június 22. – írta Vigh Martin

A szív hídjai Meryl Streep és Clint Eastwood pályájának is különleges darabja. Melodráma, ami nagy magabiztossággal használja a műfaji elemeket, Douglas Sirk-i éleslátással engedi be a társadalmi valóságot a szerelmesek történetébe, s egyszerre kérdőjelezi meg a liberálisnak és konzervatívnak tartott életmódok relevanciáját.