Gumilövedék – Sam Mendes: Jarhead / Bőrnyakúak

2006. február 15. – írta Molnár Péter

Az Amerikai szépséget és A kárhozat útját követően Sam Mendes a háborús filmek műfajában próbálkozik. Új filmjében, a Bőrnyakúakban azonban ne számítsunk hősökre, vakmerő és felejthetetlen tettekre, végső győzelmi jelenetekre: a történet arról szól, hogyan unatkozza át egy tengerészgyalogos alakulat az 1990-es öbölháborút.

Csatajelenet a repedező tavon – Antoine Fuqua: King Arthur / Arthur király

2004. november 15. – írta Buzogány Klára

Arthur király legendája, és a híres kerek asztal lovagjairól, az isten kardjáról, az Excaliburról, az ígéret földjéről, Camelotról és a hősi hadjáratokról szóló történetek az európai legendakincs világszinten egyik legismertebb mítoszkörét jelentik. Köszönhető ez természetesen annak a bűvöletnek (is), amelynek hatása alatt egy sor hollywoodi filmes ebből a legendakörből merítő, világsikerű alkotásokat dobott a mozikba. Kár, hogy az újabb és újabb feldolgozások egyre gyengébben sikerülnek, bizonyíték erre a legutóbbi, Antoine Fuqua-féle változat.

Hűvös vontatottság – Anthony Minghella: Cold Mountain / Hideghegy

2004. április 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Van itt egy film, amit nagyon kellene szeretni, hiszen már-már hazai termék. Feltéve, ha valami hazaivá válik pusztán attól a ténytől, hogy mondjuk a Kárpátokban forgatták, miközben a történetben azok Észak-Karolina hegyvidékévé növik ki magukat, azaz kábé olyan a hatás, amikor Budapestet látjuk viszont Kelet-Berlinként a Spy Game-ben.

Az üldözőből lett üldözött meséje a celluloidon – Peter Weir: Master and Commander: The Far Side of the World / Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán

2004. április 15. – írta Farkas István

„Távolban egy fehér vitorla..." – dúdolgattam a campusig, pedig nem rajongok a Republikért, de akkor valahogy aktuálisnak találtam a sláger kezdősorát. S eljátszadoztam a gondolattal, hogy vajon mit dúdolgatott a Surprise kapitánya, miután kiadta a parancsot: „Utolérni és elsüllyeszteni az Acheront." Az utolérés még ment, ahogy ment, de az elsüllyesztéssel volt egy kis gond.

Egy csendes film a forrongó Vietnámról – Phillip Noyce: The Quiet American / A csendes amerikai

2003. október 15. – írta Juhász István

Graham Greene műveiből számtalan filmfeldolgozás készült. A világhírű angol író egyik legszemélyesebb hangvételű regénye, A csendes amerikai az indokínai háborúba kalauzolja el olvasóit, mely a francia gyarmatosítók és a vietnámi hadsereg között zajlott. Az 1955-ben íródott könyvet először 1958-ban filmesítették meg.

Háború a természet lágy ölén – Antoine Fuqua: Tears of the Sun / A Nap könnyei

2003. szeptember 15. – írta Szántai János

Antoine Fuqua nevét a The Replacement Killers óta ismerem. Akkor Chow Yun-Fat-ért ültem be, ezúttal inkább a kíváncsiság vezetett: mi lehet a Bruce Willis-es plakát mögött? Az új Fuqua-film Nigéria kies tájaira kalauzolja a nézőt. Háború és őserdő. Kötelesség és lelkiösmeret. Tragédia és glória. Hősiesség és... nos, ennek nincs párja. Fuqua és csapata fogta a műfajt, a régi és új kliséket összekeverte, és létrehozott egy hibridet, amely valahol a The Green Berrets és a Platoon között mozog. Ez eddig rendben is volna.

Az apa mítosza – Asif Kapadia: The Warrior / A harcos

2003. szeptember 15. – írta Vincze Teréz

A nemzetközi filmáramlásban is érzékelhető az a trend, melyet a zenei életben a világzenék rendkívüli népszerűsége jelez. Fedezzük fel távoli kultúrák gondolkodásmódját, találjuk meg bennük azt a spiritualitást, amit a nyugati kultúrából egyre inkább kiveszni látunk, s alakítsuk át mindezt a nyugatiak által is fogyaszthatóvá. Az egyszerűségben, a letisztultságban megmutatkozó spiritualitás és transzcendencia képviseli a fő vonzerőt, a keleti vallásokat és művészetet oly misztikusan átható meditatív jelleg. Vagy legalábbis ilyennek látjuk, ilyennek szeretnénk látni mi, nyugatiak, a keleti kultúrát.

Muszáj, sajnos – Roman Polanski: The Pianist / A zongorista

2003. május 15. – írta Kovács Gellért

Rögtön belevágnék: Roman Polanski filmjének fő fegyvere, érdeme a személyesség. Elődeivel ellentétben, A zongorista nem akar a Holocaust miértjeiről tankönyv-ízű állásfoglalást szuggerálni nézője agyába. A szörnyűségeket mindenfajta szűrés, dramaturgiai dobpergés nélkül, „arcba vágva”, megdöbbentően előkészítetlen formában mutatja, aláhúzva ezzel az időszak sokkoló bizonytalanságát, reménytelenségét. Az egyetemes, könyörtelen tanulságok rémisztő polaroidja egyetlen érzékeny művészember sorsán keresztül hívódik elő a néző agyában, a dokumentarista jellegnek adva ezzel rég nem tapasztalt, torkon ragadó, hideg lírát.

A keresztyén náci és közömbös pápa esete – Constantin Costa-Gavras: Amen. / Ámen.

2002. május 15. – írta Kacsó Edith

A német drámaíró Hochhuth darabját 1963-ban mutatták be Párizsban, Jorge Semprun adaptálásában és Francois Darbon rendezésében. Az akkori kritikák szerint a darab nem pápa- vagy fasisztaellenes, hanem egész egyszerűen egy vallási dráma. Ennek dacára már akkor heves ellenérzéseket váltott ki a katolikus egyház legmagasabb képviselőiből. Akárcsak most a XXI. század elején…

Felfőtt indulatok egy lövészárokban – Danis Tanovic: No Man's Land / Senkiföldje

2002. április 16. – írta Moldován Árpád Zsolt

A boszniai polgárháború szolgáltatja a hátteret Danis Tanovic Senkiföldje című filmjéhez. A rendező tévés tudósítóként végigkövette az embertelen és abszurd helyzeteket eredményező konfliktussorozatot, és ebben a filmben letisztázta a sok száz óra haditudósítás lényegét. Gyönyörű iróniával és könnyedséggel nyúl a délszláv háború témájához, ahol mondhatni testvér testvér ellen vívott élet-halál harcot.