Van itt egy film, amit nagyon kellene szeretni, hiszen már-már hazai termék. Feltéve, ha valami hazaivá válik pusztán attól a ténytől, hogy mondjuk a Kárpátokban forgatták, miközben a történetben azok Észak-Karolina hegyvidékévé növik ki magukat, azaz kábé olyan a hatás, amikor Budapestet látjuk viszont Kelet-Berlinként a Spy Game-ben.
Az is gyanús, hogy a Cold Mountain kapcsán többet hallottunk a táj „érintetlen" és „zord" szépségeiről, mint magáról a történetről, a színészi alakításokról vagy épp a cizellált kameramozgásról. Még szerencse, hogy idejében jött Renée Zellweger legjobb női mellékszerepértjáró Oscar-díja (plusz Golden Globe), mert még azt gondolhattuk volna: a film legfőbb erénye, hogy ügyesen keresztezi a képeslap-romantikát a National Geographic precizitásával. Pedig valójában tényleg ez a helyzet.
Anthony Minghella vonzódik a beteljesületlen szerelmi történetek nagyívű filmreviteléhez. Az angol beteg finom egyensúlyozása az édeskés fordulatok és a drámai alaphelyzet között meghozta a világraszóló elismerést, pedig igazán nagyot következő filmjével, A tehetséges Mr. Ripley-vel domborított (René Clément filmjének remake-je, mely annak idején Alain Delonnal aratott nagy sikert), hiszen ebben fedezhettük fel magunknak a valóban tehetséges Jude Law-t, illetve azt, hogy Minghella képes sötétebb tónusokkal is vegyíteni napfényes esztétikáját, és képes feszesen előadni egy történetet, felvállalva annak kevésbé népszerű végkifejletét is. Nem elmaszatolni, és nem túlszínezni.
Ehhez képest a Hideghegy még Az angol beteghez képest is visszalépés. Például ritkán láttam ilyen nehezen, nyögvenyelősen elkezdődni egy filmet. Bár az események több szálon futnak (régi trükk: Az angol betegben is a jelen borzalmait vetettük össze a múlt érzelemdús jeleneteivel), Minghella mégsem találja a történet ritmusát, hacsak a parttalan, lassúdad hömpölygést nem tekintjük annak. Hiába a naturalisztikus csatajelenet, hamar visszasüllyedünk a polgárháború előtti fátyolos idillbe: Inman és Ada megismerkedése, illetve szerelmük fellobbanása olyan mesterkélt, körülményes és vontatott, hogy ekkor már többen Inman halálának drukkolnak a teremben. Hátha történik valami. Álmos kíváncsiságunkat csupán Ruby (Zellweger) megjelenése kelti fel, ám a talpraesett parasztlány szerepében olyan karakteres és eleven figurát hoz be, hogy az egyetlen jelenetben lemossa a szenvelgő Nicole Kidmant a vászonról.
A film végül menthetetetlenül kettéválik: egyrészt Inman odüsszeáját, kalandos hazatérését látjuk, másrészt Ada és Ruby küzdelmét a hátországban, hogy életüket (és a farmot) valamiképp rendbehozzák. Miközben Inman útját időnként érdekes vagy csak annak szánt mellékszereplők és történetmorzsák keresztezik, addig a másik történetszálat Ruby rátermettségén kívül alig dobja fel valami. Merenghetünk a szépen fényképezett táj vadregényességén, hogy a szerelem ereje esmét ki kell állja az idő és a reménytelenség próbáit, ám a legnagyobb baj, hogy a szenvelgö alaphangot Minghella nem képes variálni (csak hosszan, nagyon hosszan kitartani), a filmben alig csillan meg a humor, mindenkit egyként megnyomorít a háború, s ráadásul a dezertőrökre vadászó különítmény is olyan sablonos, hogy csak akkor vesszük észre őket, amikor már holtan zuhannak le a nyeregből. A szerelem drámai betetőzése így semmilyen meglepetést nem hoz, amit hozna, amúgy is elkeni a giccses végkifejlet. A film másik legnagyobb hibája, hogy Zellwegeren és Philip S. Hoffmanon (egy vérbő lelkész szerepében) kívül egyszerűen nincs értékelhető színészi teljesítmény. Nicole Kidman szépsége valamiképp semlegesíti játékát, gyönyörűen aláhulló fürtjei még a legizgalmasabb pillanatok súlyát is – ha van ilyen – elveszik, Jude Law pedig képtelen kilépni a szerep ráfonódó kliséiből: ha kell, harcol, ha kell, szenved, vagy épp szenvedélyesen szeret.
Egyszóval: a Hideghegy hűvös profizmussal létrehozott unalmas alkotás, mely semmit sem tesz hozzá a polgárháborúval vagy a szerelemmel kapcsolatos ismereteinkhez. Van, mert lennie kell. A legenda nem legenda, a szenvedély nem szenvedély. Legfeljebb ürügy egy kis kiruccanásra. Most épp a Kárpátokba.
