Kritika | Lenny Abrahamson, Hettie Macdonald: Normal People / Normális emberek Kritika | Lenny Abrahamson, Hettie Macdonald: Normal People / Normális emberek

Veled, de nélküled

Lenny Abrahamson, Hettie Macdonald: Normal People / Normális emberek

ÉRTÉKELD A FILMET!
Normális emberek
Lenny Abrahamson, Hettie Macdonald
2020

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 8

8

Szerinted?

0

Milyenek azok a normális emberek? A Sally Rooney sikerregénye alapján készült Normális emberek egy klasszikus „se veled, se nélküled”-kapcsolat néhány évét mutatja be. Nincs itt semmi látnivaló, csak két fiatal felnőtt kétségbeesett küzdelme önmagáért és egymásért; mikor, hogy.

Sally Rooney valami egészen különleges minőséget ragadott meg a felnőtté válás folyamatában: azt a komplex érzést, amikor legalább annyira nehéz felvállalni önmagunkat, mint a másikat, hiszen abban sem vagyunk biztosak, hogy kik vagyunk mi, és ki a másik, aki iránt ellenállhatatlan vonzalmat érzünk – valami mégis mindig közbeszól. Az írónő a forgatókönyv megalkotásában is részt vett, amelyből Lenny Abrahamson (Frank, A szoba) és Hettie Macdonald fele-fele arányban rendezte meg a 4 Emmy-díjra jelölt és az év legjobbjai között ünnepelt sorozatváltozatot.

Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal a Normális emberekben (Normal People)

Az ír Normális emberek egyszerre felnövéstörténet és szerelmi dráma – hol az egyik, hol a másik oldala domborodik ki, miközben mindkét műfaji réteg önmagában is igazi hullámvasutat tartogat a főszereplők számára. A részletesen végigkövetett időszakot szűk félórás epizódokra bontották – a meglepő megoldás mégis működik, szinte minden rész rengeteget lendít előre a történeten: annyira tartalmasak és elgondolkodtatóak, hogy nagyobb dózis talán elviselhetetlen is lenne egyszerre a Normális emberekből. Miközben a két kiemelkedően intelligens és tehetséges főhőssel, Marianne-nal és Connell-lel szinte kizárólag hétköznapi, normális dolgok történnek, a sorozat képes annyira magába szippantani, hogy érdekes legyen, mennyi akadályt gördít még eléjük az élet, pontosabban gördítenek önmaguk elé. A Normális emberek különlegessége tulajdonképpen a két főhős személyiségének megrajzolása és az életkoruk: a történet a középiskola utolsó, illetve az egyetem első néhány évét követi végig, ami mindenki számára érzékeny időszak, hiszen a felnőtté válás intenzív személyiségformálódással jár együtt – azaz Marianne és Connell viszonyának nagy kérdése, hogy vajon egyfelé vagy másfelé változnak. A 12 epizód alatt mindkettőre van példa, ahogyan kettejük közeledése, távolodása (ami sajnos nem mindig kölcsönös) is számtalan árnyalatban mutatkozik meg.

Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal a Normális emberekben (Normal People)

A jómódú, enyhén szociopata, mazochista, törtető, mégis önbizalomhiányos Marianne és a szerényebb anyagi helyzetű, csendes, óvatos és büszke Connell a saját pozícióját keresi a világban, miközben kénytelen arra is odafigyelni, hogy a másik hogyan fér oda mellé. Míg a kisvárosi gimnáziumban az okoskodó és pikírt Marianne-t kiközösíti és szekálja az osztálya, miközben a sportoló Connell a legnépszerűbbek közé tartozik, a dublini egyetemen Marianne az, aki kivirágzik és Connell keresi a helyét. Kicsit Marianne és Connell is azzal küzd, mint a Tönkretehetlek főhősei: a tipikus millennial csapdahelyzetekkel, a túl sok kipróbálható lehetőséggel, az ambivalens döntésekkel, az elkallódás és felszínre bukkanás megjósolhatatlan mintázataival. A Normális emberek azonban a társadalomkritikai él helyett az egyén törékenységet emeli ki: a kommunikációs problémák romboló hatását, az egó felesleges köreit, az értetlenkedő külvilágnak való megfelelést.

Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal a Normális emberekben (Normal People)

A Normális emberek egyetlen gyengesége a különös íve – ha egyáltalán ív az, amit látunk. Marianne és Connell huzavonáját könnyen túlzásnak lehet minősíteni a sok szakítással és újra összejövéssel. A sorozat közepén már legszívesebben rákiabálnánk a főhősökre, hogy szedjék össze magukat és döntsék el, mit akarnak! Mielőtt azonban szappanoperába fordulna a történet, kicsit eltávolodnak egymástól, újabb súlyos kihívásokkal találkoznak, ami jótékonyan fűszerezi a Normális emberek problémacsomagját. A körülmények, azaz az eltérő családi háttérből, a középiskolai, majd egyetemi hierarchiából, a kisvárosi-nagyvárosi viszonyrendszerek ütköztetéséből adódó konfliktusok akkor is továbblendítik a sorozatot, ha a központi (romantikus) szál éppen leülne. A sűrű, fájdalmasan nosztalgikus hatást kiváltó atmoszféra, a jól megválogatott mellékszereplők és az ismerős fiatalkori élethelyzetek pedig tovább gazdagítják a képet.

Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal a Normális emberekben (Normal People)

A narratív megoldások is segítik izgalmasabbá tenni Marianne és Connell hullámzó viszonyát. Az időbeli ugrások és a váltakozó nézőpontok munkát adnak a nézőnek, hiszen ki kell tölteni a kisebb űröket, miközben hol az egyiküket, hol a másikukat ismerjük meg közelebbről – ezzel párhuzamosan pedig hol az egyikük, hol a másikuk tűnik idegenebbnek, érthetetlenebbnek. Így ha nem is forradalmi a Normális emberek elbeszéléstechnikája, mindenképpen hatásos, a hétköznapi kínok felemelésével, láthatóvá tételével, komolyan vételével és a szexualitás természetességében is tabudöntögető bemutatásával karöltve pedig különösen. A Normális emberek a nyitott befejezés ellenére is pont ott ér véget, ahonnan már folytathatatlan lenne – pont azáltal ad sok útravaló gondolatot a nézőnek, hogy rábízza, vajon nyugvópontnak értékeljük a befejezést, vagy arra számítunk, hogy a végtelenségig folytatódik a fiatalok játszmája. Ami ennél biztosabb eredmény, az – várhatóan – a két főszereplő áttörése: Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal is élete első nagyobb szerepét játssza zavarba ejtően profi módon, így remélhetőleg még sokat hallhatunk róluk.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Normális emberek

Normális emberek

Színes filmdráma, romantikus, tévésorozat, 339 perc, 2020

Rendező: ,
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

8

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet