Friss, fiatalos, pörgős és vagány filmmel rukkolt elő Török Ferenc tegnap a Magyar Filmhéten. A Senki szigete könnyed romantikus vígjáték tarka-barka film noirral és rengeteg játékossággal fűszerezve – bármilyen paradoxonként is hathat ez a szókapcsolat.
A sztori nagyon egyszerű: egy szép, szőke, tiszta lelkű lány megszökik az esküvőjéről, és olyan új életet kezd, ami teljesen ellentmond mindennek, ami addig gúzsba kötötte. Legyőzi tériszonyát és ipari alpinista lesz, és egy kispolgári otthon helyett egy igazi bad girl-taxis raktárlakásába fészkeli be magát. Újdonsült barátnője összejön egy utasával, akiről túl sokat nem tudunk, csak hogy többnyire az utcaszéli kosárlabdapályán üti el az időt. A párosból hamarosan laza szerelmi háromszög lesz, ám a hozzájuk szegődött fiú élete is vesz néhány meglepő fordulatot. És persze előbb-utóbb a faképnél hagyott vőlegénynek is fel kell bukkannia. Utóbbinak a foglalkozása révén lesz némi köze a címben megjelölt Senki szigetéhez, ami valójában nem más, mint maga az elképzelt paradicsom, a szabadság abszolútuma, egy ábrándkép: ide vágyik a taxis lány, és afféle boldog kis Senki szigete lesz a ruhabálákkal telerakott lakás is.
A Szekér András (A nagy füzet, Ópium – Egy elmebeteg nő naplója, Csoda Krakkóban) jegyezte, remek forgatókönyv lelke a pattogó, frappáns párbeszéd, amelyet igényesen kidolgozott, már-már álomszerű, erős, tiszta (alap)színekben pompázó látványvilág és három nagyon eltalált főszereplő kelt életre. A dialógusok nyersek, eredetiek, a legkevésbé sem szószátyárak, túlértelmezők vagy szájbarágósak – akárcsak egy igazi film noirban, de mintha a szereplők is a hollywoodi aranykor nagyasszonyainak Budapest mai külvárosába költözött, fiatal másai lennének. A taxisofőr lány különösen: keménykötésű, erősebb a rátámadó férfiaknál, ugyanakkor szép és érzéki, nem riad vissza az illegális ügyletektől vagy a pisztoly használatától sem. Rövid, fekete hajával, parókájával, határozottságával és szabadságával, szakadt, bőrös-szegecses öltözködési stílusával tökéletes ellentéte a család felől érkező (az elől menekülő), szőke, légies alkatú lány. A fiú egyszerre kedves és pimasz, életrevaló, fiatal és vonzó. A háromszög minden „csúcsa” között szikrázik a levegő, mégsincs szexjelenet a filmben, az ilyen jellegű feszültséget színpompás, kedves jelenetek oldják fel – mintha Bertolucci Álmodozóinak egy kevésbé szigorú korhatáros, szelídebb és kedvesebb változatát látnánk.
A főszerepekben két pályakezdő színész (Bánfalvi Eszter, Mohai Tamás) és egy (forgatókönyvíró szakos) amatőr szereplő (Jakab Juli) tobzódik, akik képesek felvenni a versenyt a mellékszerepekbe osztott nagy nevekkel. A mellékszereplők ugyanis szintén erős karaterek: a dúsgazdag, öreg hölgyet alakító Margitai Ági, illetve a gyönyörű, pénzéhes, elegáns és titokzatos, érett, vonzó, de magányos Schell Judit anya-lánya párosa felejthetetlen. Pár perc alatt súlyos dráma sejlik fel kettejük között, ami azonban nem tereli vakvágányra az eseményeket. Stohl András végre nem „túl sok” a kínai gengszterekkel paktáló maffiózó szerepében, és a három csavargó mellett megjelenik egy kiskamasz is, aki folyton lóg az iskolából és játékautókat árul – az ő febukkanásai egy őszinte, humoros és végtelenül szerethető jelenetetben tetőznek. A figurák hihetetlen lazasággal és természetességgel sodródnak egymás mellé, a sorsuk összefonódik, szétválik, miközben rengeteg humor és életigenlés hatja át a film másfél óráját.
Sok itt a színes tornacipő és az ananász, úgyhogy nem lehet nem végigmosolyogni ezt a filmet. A Senki szigete beszippant és elsodor, magával ragad színes forgatagába, és csak hátra kell dőlni és élvezni.
