2004-ben három rajzfilmet jelöltek Oscar-díjra: a Finding Nemót, a Brother Beart és a Les Triplettes de Belleville-t. Az első kettő Disney égisze alatt készült, történetmesélés szempontjából a hagyományos filmekhez sorolható. A harmadik film nagyon eltér ezektől, és fel is vállalja a másságát. A kanadai–francia–belga–angol koprodukció ezért (és talán egyéb pénzügyi meggondolások miatt) nem nyerte el az Akadémia díját sem animációs filmként, sem a címzenéért.
Mme Souza unokájával (Champion) és kutyájával egy házban lakik. A fiú egyetlen szórakozása a biciklizés, amelyben edzőként segíti őt a csípőficamos nagymama. A Tour de France versenyen vesz részt, ahonnan a francia maffia ellopja. Hajóval Amerikába, (a New Yorkot idéző) Belleville-be viszik, ahova követi a nagymama. A hölgy a Broadway-sztártrióhoz kerül, akik nagyon népszerűek voltak a vaudeville korában. Együtt keresik a fiút, akit illegális házi bicikliversenyre késztet a maffia. Sikerül innen megmenekíteni a fiút. Ezek után egy üldözős jelenetbe torkollik a film, végül egy drámai happy endbe.
A rajzfilm három érdekessége (és erőssége) a történet egyszerűsége, a rajzok stílusa és a hangok használata, illetve mellőzése. De hogy a felsorolás teljes legyen, meg kell említenem a humorát is, amely állandóan csiklandozza a nézők szürkeállományát. A rendező, Sylvain Chomet azért tudott teljesen újat nyújtani, mert ötleteit a némafilm korszakából merítette. Hiszen a történetvezetése egyszerű, a jelenetek között ok-okozati összefüggés van, a szereplőket egyszerű motiváció vezérli, és a cselekmény egy szálon fut. Minden jelenet egy vagy több gegre épül.
Auditív szempontból még érdekesebb ez az animációs film. Habár csak néhány egyszerű mondat hangzik el, a zenéje annál hangsúlyosabb. A helyzeteket, helyszíneket, szereplőket állandóan hangok, zörejek követik. Talán a film legerősebb része ilyen szempontból a Porszívó-dal. A trió tagjai színpadra lépnek, mint egy zenei szubkultúra lelkes képviselői: újságzörgetéssel, a hűtőszekrény polcainak a pengetésével, porszívóval és bicikliküllő-ütögetéssel hoznak létre egy fülbemászó dallamot. Az utcáról kölcsönzött hangzásvilág a kommersz rajzfilmben ritkán hallható – ha egyáltalán...
Ez az animációs film nem mindenki ízlésének felel meg. Vannak részek, melyek sértőek lehetnek (például a Szabadság-szobor jelen esetben kövér, és hamburgert tart a kezében, kigúnyolja a franciákat, olaszokat, amerikaiakat, jó pár hagyományos értéket felrúg). De egy széles látókörű néző biztosan fogja élvezni a gegjeleneteket, a némafilmes utalásokat, a feszültséget, a sarkalatos humort, és nem utolsósorban a hagyományos rajzfilmtechnika és a számítógépes animáció ötvözését.
A Les Triplettes de Belleville stábja végül is kísérletezett. Valamennyire megszakította azt a hagyományos szálat, amelyet a Disney és Pixar stúdiók szőttek évek óta. Ez az animációs film, ha nem is lett kasszasiker, de több csemegét nyújt a kritikusoknak és műveltebb nézőinek, mint más rajzfilm. Úgyhogy csak azt tudom ajánlani, hogy mindenki nézegesse a moziplakátokat, hátha egyszer ott lesz a Les Triplettes de Belleville címe is...
