Az Ajami című izraeli alkotás azzal írta be magát a nemzetközi filmes köztudatba, hogy egyike volt az öt, legjobb külföldi film kategóriában döntőbe került mozinak az idei Oscar-gálán. Ebből menten arra következtethetnénk, hogy egy szájbarágós celluloid-békehimnusszal van dolgunk, az Ajami azonban rácáfol az előítéleteinkre.
Valójában magának a filmnek az ereje is abban rejlik, hogy folyamatosan meglepi a nézőt, kibontja a motivációkat, kiforgatja az előítéleteket, ebből erényt kovácsolva magának. Az Ajamiban ugyanis egy-egy jelenetet többször láthatunk, a súlypont viszont mindig más-más szereplőre tevődik (ahogy az Éhség című kiváló filmben is), így a történetnek mindig más és más oldalát ismerhetjük meg, és egyre mélyebbre fúrhatjuk magunkat a szereplők lelkébe.
A film – in medias res – egy leszámolással indul, amely során egy ártatlan fiatal fiú életét veszti. A gaztettet egy korábbi gyilkosság miatt követték el – ahogy ma mondanák – ismeretlen tettesek, bosszúból. Omar (Shahir Kabaha), az igazi áldozatjelölt menekülni kényszerül. Közben egy újabb fiatal srácot ismerünk meg. Malek (Ibrahim Frege) anyja súlyos beteg, az operáció azonban nagyon költséges lenne, így minden bizonnyal halál vár a nőre, ha csak valami csoda folytán nem sikerül letenni az asztalra a kellő összeget. Csodák persze nincsenek, pláne nem itt, az Isten háta mögött, a sors mégis úgy hozza, hogy Maleknek alkalma lesz hirtelen egy nagyobb összegre szert tenni – mondani sem kell, tisztességtelen úton. Nem lőjük le a poént, ha eláruljuk: nem végződik vidáman ez a mese-szál (sem).
További szereplők: egy kisfiú, aki misztikus tulajdonsággal bír, megérzi, ha valami rossz fog történni. Nem különben remekül rajzol, csak rossz helyre született, ezen a vidéken senki sem értékeli ezt a fajta tehetséget, ami nem is csoda, hiszen mindenki folyamatosan a túlélésért küzd. Aztán van egy ifjú lány, akibe Omar szerelmes, de kapcsolatuk nem bontakozhat ki, mert a két fiatal más-más vallású. Van egy rendőr is, aki megszállottan nyomoz eltűnt testvére után, illetve van egy drogdíler, aki után az egész rendőrség nyomoz. Megannyi élet, megannyi sors, minden szál egy másikba fonódik. A történetet teljesen felesleges lenne felmondani, mivel sok vágányon fut a sztori és egy-egy szálat mindig más aspektusból szemlélhetünk meg. A lényeg: nincs egyetemes igazság, sőt, igazából igazság sincs, de ami még ennél is fontosabb: nincs üzenet, illetve konklúzió, vagy ha van is, az nagyon mélyen bújik meg ennek a posztmodern szövésű mesének a mélyén.
A film címe egyébként egy helységnév: Ajami Tel Aviv város Jaffa részének egyik körzete. Ebben a kíméletlen világban mindenki harcban áll a másikkal. Arab a zsidóval, keresztény arab a muszlim arabbal, nő a férfival, szomszéd az utcán ejtőző srácokkal, öreg a fiatallal és szinte mindegyik konfliktus halállal végződik. Ebben a dzsungelben ismerjük meg a főbb szereplőket, akikről folyamatosan derül ki, hogy milyen komplex karakterek, milyen összetett motivációval. Mindezt egy dokumentarista stílusú mozgókép tárja elénk, aminek köszönhetően a film végére teljesen maga alá gyűr minket az utcák hangulata és az emberek kétségbeesett küzdelme.
Az Ajami realitásértékén sokat dob az is, hogy amatőr szereplők játszanak benne, ennek köszönhetően a reakciók sokkal természetesebbek, hitelesebbek, a film pedig minden pátosztól mentes és végtelenül emberközeli. Ha valami hibája van, az a picit unalmas középső passzus, viszont ez a holtidő törlődik a hosszútávú memóriánkból, pár nap múlva már csak az erős jelenetekre emlékszünk.
