A Sapientia talán kicsit nehezebben illeszkedik a filmes iskolákról szóló összeállításba. Nem egy különálló, nagy múltú művészeti iskola ugyanis, hanem egy nagyobb intézmény kis – és friss – része. És ez a nagyobb intézmény – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – is érdekes státussal rendelkezik.

Mit jelent az, hogy érdekes? Először is, egy Románia területén, több városban is működő magánegyetemről van szó, amit viszont a magyar állam hozott létre és jobbára a mai napig is magyar állam pénzeli. Ezen kívül az akkreditációra még várnia kell, mivel azt csak három végzős évfolyam után kaphatja meg. Addig más, akkreditált egyetemeken kell államvizsgázniuk a diákoknak.

Ezen túl pedig, ahogy a névben szereplő meghatározás is mondja – „tudományegyetem” –, az egyetem inkább az elméleti tudás átadására volt kitalálva. Ennek látszólag nem kellene megakadályoznia azt, hogy az effajta intézményes keretek közt egy művészeti szak is működjön. A gyakorlatban azonban időnként fakad némi probléma abból, hogy a felsőbb vezetés különböző szintjei az egyetemi életet hagyományosan táblával, krétával és jegyzetfüzettel képzelik el, és nem igazán tudják, mi történik egy stúdióban vagy egy forgatáson, vagy ne adj isten milyen anyagi vonzatokkal jár akár egy pár perces filmecske felmutatása. És persze a prioritáslista is teljesen másképp néz ki, mintha egy szakmabéli írta volna.

Mindezek ellenére a szak – teljes nevén Fotó-, filmművészet és média él és virágzik, a kezdő évfolyam (a 2003-as) az idén lesz negyedéves, és felvételizett a negyedik évfolyam is, úgyhogy az idén ősszel 73–75 (csak megközelítőleg lehet tudni, a kitessékelt, illetve évet fagyasztó diákok miatt) ember kezdi el a munkát Kolozsváron.

„Hetvenvalahány?” – sikolt fel a szakmabéli. Mit fogunk ennyi emberrel kezdeni, amikor még más szakokon is folyik rokonjellegű képzés? (pl. a Babeş–Bolyai Egyetem nemrég indult tévés szakán – igaz, utóbbin csak románul) Az egyetem a következőket ígéri: „A szak végzettjei képzettségük alapján bekapcsolódhatnak bármely szintű, a médiával, filmművészettel kapcsolatos alkotómunkába, tevékenykedhetnek operatőrként, rendezőként, forgatókönyvíróként, televíziós vágó-műsorszerkesztőként, illetve munkát vállalhatnak az audiovizuális- és írott sajtóban.”

Ez nem is hangzana rosszul, de egyes területek még így, a negyedik évfolyam indulásakor is mutatnak fehér foltokat. Például nem tudom, mennyire vehető komolyan az operatőrképzés anélkül, hogy az erre szakosodó diákok valaha is igazi filmkamerát fogtak volna a kezükbe, élesre töltött celluloiddal. Az egyetem ugyan hozzáférést biztosít videokamerákhoz, de aki filmre akar dolgozni, annak keletebbre, de inkább nyugatabbra kell próbálkoznia.

Ha már szó esett a felszerelésről, akkor íme. Jelen pillanatban a diákok három darab Sony DSR PD150-es és egy Sony DSR PD170-es DV kamerát, valamint egy Sony DSR 570WP stúdiókamerát használhatnak, a hozzájuk tartozó állványokkal és csiptetős mikrofonokkal. A drót nélküli mikrofon még a jövő zenéje, de egy nyeles puskamikrofont már lehet használni a hozzá tartozó erősítővel és DAT-magnóval. A kamerák jeleit élőben is nyomon lehet követni a kis Sony monitorokkal, amiből található pár a stúdió vezérlőjében is, ha éppen az élő adás készítését gyakorolják a diákok. Ez kiegészítődik még egy kép- és egy hangkeverővel is. A lámpaerdő ritkás, de használható. Két nagy 850 wattos Balogh-fénycsőtábla, két ezerwattos Balogh-lámpaszett, két ezerwattos mandarin és 6 darab 500 wattos reflektor. A derítés és az árnyékolás viszont sokszor improvizált, néha fekete blúzoktól ezüstös fényben csillogó tálcákig mindenféle alkalmasnak tűnő eszközt kénytelenek felhasználni az operatőrök. A vágók miatt konstans zúgolódás van. Jelen pillanatban három darab található belőlük, Canopus DV Storm 2 vágókártyákkal és Sony bejátszómagnókkal felszerelve. Ám a párszáz gigás tárolókapacitás egyre kevesebbnek bizonyul, pláne, hogy a limitált vágóidő és a hiányzó géphasználati etikett is nehezíti a munkát. Ez a tevékenység az egyetem kolozsvári, Déva utcai épületében folyik, egy nagyobb (de komolyabb léptékkel mérve igencsak aprócska) stúdióban, egy kis vezérlőben és két vágókuckóban. Ehhez tartozik még egy fotólabor, ahol két nagyítógépen is lehet dolgozni (pl. előhívni az iskola gépeivel készített képeket: öt analóg Nikon F75 és öt digitális Nikon Coolpix 4300).

Probléma csak ott akad a felszereléssel, hogy néha hihetetlenül nehéz nyomon követni, hogy éppen kinél mi van. Szintén nehéz feladat a vágódiszponálás, hiszen a vezetés néha teljesen „intuitív” módon megváltoztatja a szabályokat. Egyszer lehet egész éjjel dolgozni, máskor este 8-kor kitessékelik a diákot az épületből (aki egyszer vágott már, az tudja, hogy akár egy nagyon egyszerű pár perces film megvágása is hosszú órákba kerülhet).

És mihez kezd ezzel a felszereléssel a diák? Hálistennek egy csomó műfajt kipróbálhat, magyarországi szakmabeliek irányításával. Balogh Zsolt (Magyar Televízió) a tévés gondolkodásmód felé próbálja irányítani a diákokat, akik tévés bejátszásokat és személyesebb jellegű, gyors lefutású filmeket is készítenek, különös odafigyeléssel a dramaturgiára. Ez a munka a második év végi négy darab élő tévéműsor elkészítésében csúcsosodik ki, amit majd harmadéven egy fikciós filmekből álló egyórás műsor követ (az idén Örkény egyperceseit dolgoztuk fel). Buglya Sándor (Duna TV, Dunatáj Alapítvány) a rendezői, operatőri és produkciós ügyekért felel, a diákok a szinopszistól kezdve a forgatókönyvig és egyéb produkciós papírokig megismerkednek az írott műfajokkal, valamint a kamera kezelésének gondjaival is. Ezek az elemek minden film elkészítésébe szervesen épülnek be. Móser Zoltán foglalkozik a fotóművészet iránt érdeklődő kollegákkal, az ő felügyelete alatt működik a fotólabor is. Akit viszont az animáció érdekel inkább, az Radu Vasile Igazság mester óráira járhat. A szigorúbb értelemben vett technikai kérdések Sótonyi József tanár, mérnök asztala, Péterffy Andrással a videoművészet kényesebb területeire lehet kalandozni (pl. video-haiku). Gáspárik Attila az irodalmi feldolgozásokkal, Lakatos Róbert rendezéssel és dokumentumfilmmel, Schneider Tibor pedig a tévés stúdiótechnikával foglalkozik. Egy (még gyerekcipőben járó, de ígéretes) kezdeményezésnek köszönhetően a jövendőbeli rendezők a Babeş-Bolyai Tudományegyetem színészhallgatói közül válogathattak szereplőket a filmjeikhez.

Persze, nem csak forgatókönyvírással, fotó-, film- és műsorkészítéssel foglalkozhatnak a diákok: akit az elmélet izgat, az is megtalálja az elfoglalható területet. A hallgató rálátást nyerhet nagyjából az egész filmtörténetre (kronológiailag többé-kevésbé lineárisan), valamint a legfontosabb filmelméleti iskolák tanaira. Pethő Ágnes tanszékvezető irányításával Geréb Anna, Gregus Zoltán, Virginás Andrea, Blos Jáni Melinda, Boné Ferenc felelős a történeti-elméleti oktatásért. Ebben a kontextusban kiemelt fontosságot kapnak olyan alkotók, mint Fellini, Bergman, Pasolini, Antonioni, Buñuel, Tarkovszkij stb. Az itthoni oktatók munkáját egészíti ki a neves magyarországi vendégtanárok jelenléte: Tarnay Lászlóé, Stőhr Lóránté, valamint Kovács András Bálinté. Az elméleti tantárgycsomag ezenkívül kiegészül néhány (egyesek által vitatott fontosságú) tantárggyal, mint például a néprajz, művészettörténet, narratológia, audiovizuális kommunikációelmélet, tömegkultúra-elmélet, kortárs irodalom stb. A szak évente filmtudományi konferenciát is szervez.

Érdekes vonása egy effajta szaknak a tantárgyak közti átfedés, ami legtöbbször csak jót tesz egy területben való elmélyülésnek (viszont néha a tanárok eltérő elképzelései és elvárásai okoznak fejtörést). Az egyetemre való bejutás a másik jellegzetessége a szaknak. A kizáró jellegű képességvizsgán és a írásbeli filmelemzésen kívül ugyanis furamódon egyetemes történelemből is le kell vizsgázniuk a felvételizőknek. Cserébe az egyetem a felvételi előtt intenzív kurzusokat tart, filmelemzésből, filmtörténeti alapismeretekből, fotózásból stb. A képességvizsgán az idén digitális fotósorozatot kellett készíteniük a jövendőbeli filmeseknek.

Sapientiás filmek már sikerrel szerepeltek különböző filmfesztiválokon, különböző filmes műhelyek megnyilvánulásain. Évente egy nyílt napot is tartanak, ahol néhány elkészült alkotást mutatnak be az érdeklődő közönségnek.

Az első igazi próbatétel viszont 2007-ben lesz. Most fog ugyanis államvizsgázni az első 16 diák, aki harmadévtől kezdve szakosodhatott a filmművészet/tévézés valamelyik területére. A rendező és operatőr mellett létezik egy vágó/szerkesztő opció is, valamint azoknak, akik nem valamilyen műalkotással szeretnének államvizsgázni, ott a lehetőség, hogy filmelméleti/történeti dolgozatot írjanak. Most folynak az egyeztetések a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémiával, ahol a végzős hallgatók államvizsgáznának filmjeikkel (egy rendező egy filmmel, egy operatőr két film fényképezésével, egy vágó három film vágásával). Még nem tudni, a nyelvi és egyéb korlátok legyőzése hogyan sikerül majd. [Szerk. megj. 2008 – azóta már lehet tudni, ide kattintva]

Ami a szakosodások, illetve a tantárgyak közül hiányzik, az a hangmérnöki, zeneszerkesztői munka – a diákok jobbára ösztönösen foglalkoznak vele, pedig a minőségi hang és zene egy fontos pillére lehet egy jó filmnek (és fordítva: a trehány hang tönkretehet egy amúgy jó filmet), valamint a számítógépes kultúra pontosabb és ötletesebb átadása – mára már a vágás (is) teljesen digitális folyamat. És természetesen pénz: Montecuccoli megállapítása a háborúról még inkább illik a filmművészetre.

Mindent összevetve eddig érdemes volt három évet elvégezni a Sapientián. Noha az intézményen belüli konfliktusok meg némi irodista értetlenkedés gyakran lassítják a munkát, máris készült egy sereg értékes alkotás, és kialakult egy jó kis csapat, akik egymást kiegészítve már jobbára ismerik a helyüket a stábban. Aki dolgozni akar, annak a pénzen kívül nagyjából minden a rendelkezésére áll, csak az ötlethiány és némi bürokrácia szegheti a kedvét. Reméljük, hogy az első végzős évfolyam bizonyít majd Bukarestben és megvalósíthatja ötleteit, valahol mecénást vagy munkahelyet találva. És noha ez a szakma olyan, hogy nem a diploma az igazi útlevél, hanem a saját munkád, reméljük, hogy pár év múlva a Sapientia név védjegyet is jelent majd, amely a zseniális, minőségi vizsgafilmeket fogja jelenteni. És jó a most felvételiző diákoknak, hiszen már kezdett kialakulni egy kerékvágás, amibe sokkal könnyebb belerázódni, mint a kezdő csapatnak, amely a frissen indult szak minden nehézségét megtapasztalta.