A gyurmaanimációiról híres Aardman stúdió Kalózok! című mesefilmje szerencsére nem A Karib-tenger kalózai sikere által gerjesztett divathullámokat akarja meglovagolni. Helyette régimódi stop-motion animációt, kipróbált brit abszurd humort, és Darwin-díjas kalózokat kínál a Csibefutammal vagy a Wallace és Gromit-szériával vetekedő vígjátékában.
Kalóznak lenni cool, amióta csak a metroszexuálisra maszkírozott Johnny Depp burleszk-akciói rehabilitálták a kalózos kalandfilm vásznakról száműzött alzsánerét. Talán nem véletlen, hogy ennek ellenére sem fosztogatták kalózfilm-kópiák a filmrajongók zsebpénztárait, hiszen a karib-tengeri sikersorozat sokmilliós büdzséből forgatott akció/fantasy/románc-műfajkeveréke sokáig olyan, minden igényt kielégítő családi szórakozást kínált, amivel csak az esélytelenek nyugalmával lehetett volna versenyre kelni. Az aprólékosan kimunkált animációival nevet (és Oscarokat) szerzett, és nem mellékesen zsánerparódiákban utazó Aardman stúdió kellett ahhoz, hogy valaki egyáltalán komoly(tal)an(ul) hozzá merjen nyúlni a műfajhoz. A britek eddigi négy, egészestés nagyjátékfilmükben karikíroztak már börtönfilmet (Csibefutam), vérfarkas-horrort (Wallace & Gromit és az elvetemült veteményeslény), világvége-akciófilmet és romkomot (Elvitte a víz), illetve karácsonyi mesét (Karácsony Artúr), de alkotásaik saját lábukon, azaz vizuális és verbális humorra építő vígjátékként is megállták a helyüket.
Nincs ez másként a Kalózokkal sem, amely van annyira elegáns, hogy ne A Karib-tenger kalózai szakállára humorizáljon. Egyébként is, a Kalózok! és a Sparrow-filmek nem egy ligában játszanak, hiszen előbbi egy hagyományos mesekönyv-adaptáció, amely nem is akar világhódító blockbuster lenni. Kalóz Kapitány és legénysége is előbb ülne le poharazni Wallace-székkal, mint mondjuk a Bolygó Hollandi hajósaival, ugyanis a nemes egyszerűséggel csak Kalóz Kapitánynak hívott kalózkapitány legalább olyan szemenszedett lúzer, mint a sajtimádó feltaláló – így nem is csoda, hogy még soha nem nyerte el a kalózkapitányok álmainak netovábbját, „Az év kalóza” nevű díjat. Kalóz különc kalóz, aki mindennél jobban szereti a hajón rendezett sonkaesteket, és kincskeresés és fosztogatás helyett is inkább csak a legénységével lógna. Ennek ellenére kitartóan próbálkozik a díj elnyerésével, ám rablókörútja során kincs helyett csak Charles Darwinba botlik. Az ekkor még ismeretlen Darwin rögtön kiszúrja, hogy a többiek által dagadtnak csúfolt papagáj valójában nem papagáj, hanem a dodók utolsó élő példánya, így ráveszi Kalóz Kapitányt, hogy mutassák be szárnysegédjét a londoni tudóstalálkozón, ahol mesés kincsek várnak arra, aki elnyeri a társaság „Az év tudósa” díját. Természetesen Darwinnak is megvannak a hátsó szándékai, és Kapitányék a kalózgyűlölő Viktória királynőbe is belebotlanak Londonban, akinek szintén megvannak a maga titkos céljai a dodóval...
Még ha nem is üti meg minden tekintetben a Csibefutam, vagy a Wallace & Gromit rövidfilmek szintjét, a Kalózokat ugyanaz az oldschool báj lengi körbe és teszi szerethetővé, mint a többi Aardman-filmet. Habár egy-két humoros anakronizmus beszivárgott a scriptbe, Peter Lordék alapvetően nem Shrek-féle posztmodern, intertextualitással túlzsúfolt mesekomposztot gyurmáztak össze nekünk, hanem egy saját, különleges univerzummal bíró animációs filmet, ami mind a stop-motion, mind a CGI-technikát kamatoztatja. A Kalózokat az teszi igazán egyedivé, hogy csak részben puffogtatja az elvárt kalózos vicceket, a gegparádé másik felét a viktoriánus éra (pop)kultúrájának és tudományos hírességeinek (!) szenteli. Ki látott már olyan filmet, amiben a csajozni akaró Charles Darwin az egyik antagonista, és amiben a poénokat Joseph Merrick, az elefántember vagy Jane Austin felbukkanása, netán a léghajó feltalálása jelenti?
Bizony, a tudomány is lehet halálosan vicces, de a Kalózok! nem csak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is kedveskedik, hiszen a Wallace & Gromit-filmekből ismert, hol abszurd, hol fekete, de mindig epés brit humort rendre mezei burleszk-komédiával támogatja meg. A Kalózok! mind a verbális, egycsattanós humort, mind a különc karakterkomikumot, mind a slapsticket mesteri szinten űzi – ebben pedig nagy szerepe van a rendkívül aprólékosan kimunkált gyurmafiguráknak, ami a legutolsó kalóznak is különc szakállat, kalapot és karaktert kölcsönöz. A vajszívű Kalóz Kapitány, a vérgonosz Viktória királynő és persze a díjnyertes Darwin mellett a tudós emberszabású majma, Bobo sajátítja ki a csattanók jó részét, aki Darwin Gromit-recept alapján szerkesztett néma majominasa.
A Csibefutamot is jegyző Peter Lord filmje a tengernyi szóvicc és beköpés mellett kellően nagy terepet enged a vizuálig gegeknek, és a háttérbe szuszákolt bónuszpoénoknak is, úgyhogy érdemes nyitott szemekkel pásztázni a mozikban a láthatárt. A 0-100 éves korig bárkinek ajánlható film élvezetét ízléses humora mellett a fordulatokban bővelkedő, szűk másfél óra alatt lepörgetett kalandos sztori, valamint a többek közt The Clash, The Pogues és Jimmy Cliff-számokból összeollózott ütős soundtrack teszi teljessé. Habár a Kalózokból valószínűleg nem válik majd kalózfilmtörténeti klasszikus, egyéjszakás kalandnak keresve sem találhatnánk ideálisabb jelöltet. A 3D és a roppant igényes vizuális kivitelezés pedig arról is gondoskodik, hogy e remek kalózfilmnek ne a kalózverzióját nézzük meg, hanem örömmel fizessük meg a kötelező sarcot a jegypénztáraknál. Az pedig csak hab a tortán, hogy Lordék már a folytatást is tervezgetik – csak remélhetjük, hogy a forgatókönyvet is jegyző Gideon Defoe mesekönyv-sorozatának harmadik részét (Communists) veszik elő, amiben Kalóz Kapitányék Marxot, és elmaradhatatlan sidekick-jét, Engelst kell hogy megvédjék legádázabb ellenségeiktől, Richard Wagnertől, és csatlósától, Friedrich Nietzschétől...
