Jennifer (Megan Fox) tűsarkúban mozgó, tüzes testében egy véröklendezően dögös és meghökkentően ádáz démon lakozik. Ha azonban a Transformers hősnője továbbra is szexmániáját és vetkőzési hajlamát szeretné kamatoztatni, akkor a pornófilm alkalmasabb lehet, mint a hollywoodi mozivászon további szennyezése. Kevés a helyszín, hiányoznak a mutatós horrorelemek és a keretbe foglalás sem bírja el ezt a könnyű, erőtlen filmet.
Jennifer és barátnője, Needy (Amanda Seyfried, akit Mamma Mia!-ban láttuk Meryl Streep lányaként, így Megan Fox-hoz hasonlóan egy ennél színvonalasabb produkcióból zuhant a tömeghorror katlanjába) a falusi diszkóba igyekeznek, ahol megismerkednek egy helyi srácokból álló rockzenekarral. Miután megmagyarázhatatlan módon tűz kerekedik a mulatóban, a zenekar tagjai elrabolják Jennifert. Feláldozzák a Gonosznak, ám teste már nem érintetlen, értsd, nem szűz, így a félresikerült gyilkosság következtében lelkét feminin démon szállja meg. Elsőként az egyik sporttársát öli meg, majd azzal is végez, akit randira hívással elcsábít. Definíció szerint a démonok éhes állapotban a legsebezhetőbbek, Jennifert sem lehet másképp megállítani.
A sátánfilmek pokoli bástyáit a pedofíliával vádolt és házi őrizetben lévő Roman Polanski építette fel. Rosemary gyermeke (1968) és A kilencedik kapu (1999) meghatározzák a zsánert, a haláli költözés és az ördögi könyvek óta nem lehet az alvilág urának büntetlenül gimnazista szűz lelkeket áldozni, így ez tényként mond ítéletet Karyn Kusama rendező tevékenységéről. Jól is látszik minden jeleneten, hogy két nő kezéből származik – Diablo Cody (Juno) forgatókönyvíró és a feljebb már említett Kusama (Aeon Flux). A film ebből kifolyólag legtöbbször elveszíti horrorisztikus elemeit és átvesz egy lassú és unalmas, Taylor Swiftet hallgató, Alkonyat-rajongó tiniknek szóló tempót.
Ezek után senki se várjon sok közelről mutatott húsevő jelenetet, sem Jennifer áldozatainak premier plánban való szétmarcangolását. A főszereplő teste mögött CGI-munka lakozik, haj, szemek, fogak, nyelv – valószínűleg ezekre a számítógépes utómunkálatokra fektették a legnagyobb hangsúlyt. Needy fáradhatatlanul próbálja megállítani a szellemet, de a feszültségkeltések oly egyszerűek, hogy egy késő esti tévés zombifilm sokadik része is félelmetesebb. Igazságszolgáltatás történik, ám a finálé kiszámítható. A végkifejlet szemtelenül merít a Megtörhetetlen (Unbreakable) emlékezetes medencés jelenetéből, amin már csak mosolyogni lehet.
Nos, van mit szégyellni; még ha japán animéről lenne szó, akkor az érzékiség vérbe és erőszakba torkollása sokkal indokoltabb lehetne, mint az Ördög bújt beléd horrorja és Megan Fox rejtett szexualitása. Míg az egyik pillanatban gore-elemek és vidám motívumok színezik a művet, a másik percben már drámai vagy akciómorzsalékok söpredéke hullik rá; összefoglalva: egy kategóriák alatti, zavaros snittkeverékkel van dolgunk. Legkevésbé talán Diablo Cody lőtt mellé, ő legalább nem szégyenítette meg a Junóért kiérdemelt Oscart, viszont a többiek remélhetőleg más pályára lépnek. Taníthatnák például a horrornegativitás elméletét, avagy hogyan tegyünk egy jó forgatókönyvet, szó szerint, tönkre. A 16 milliós gyártási büdzséhez viszonyítva kevés bevétellel, csupán 2 millió dollár tiszta haszonnal rendelkezik a film. Ne járuljunk hozzá, nézzünk meg helyette inkább egy Polanskit.