Erdőből kaszálóra, aztán folyópartra, mindezt temérdek állattal és növénnyel: három díjnyertes erdélyi ismeretterjesztő/természetfimet mutatunk be.
Juhász Ágota: Hegyi kaszálók – Biodiverzitás és hagyományos gazdálkodás
A gyímesi kaszálókat mutatja be Juhász Ágota rendező-operatőr és Demeter László biológus filmje. Olyan ismeretterjesztő mozgóképes alkotás ez, amely elsősorban a térség növény- és állatvilágának sokféleségével foglalkozik. Ám nemcsak a táj biodiverzitásának képélményével ajándékoz meg a film, hanem magyarázatot is kapunk a fajok sokféleségének jelenlétére, illetve lexikális tudásra is szert tehetünk, hiszen a fajok, fajták helyi és tudományos megnevezésével is megismerkedhetünk. Számos közelképpel teremt sajátos intimitást a film, így a tudományos, magyarázó szövegek mellett otthonossá válik a táj és annak élővilága. A különleges megvilágításnak hála a tócsák világába is betekinthetünk, és az állatvilág olyan képviselőit ismerhetjük meg felnagyítva, amelyek egyébként rejtve maradnak a sétálgató turista elől. A tócsákról készített képanyag vertikálisan rétegezi a filmet és nemcsak meseszerű, olykor szürrealisztikus hangulatuk teszi izgalmassá ezeket a betéteket, hanem a sajátos fényviszonyok és térhatások is átértelmezik a filmet, mintegy metszetét, anatómiai belső térképét is látjuk a tájnak.
Egyértelmű, hogy a film elsősorban a külső megfigyelő nézőpontjából láttatja, magyarázza, értelmezi a kaszálók világát és fogalmaz meg erkölcsi ítéleteket a gyímesi hagyományos gazdáskodási forma fenntarthatóságát illetően, a politikai felelősségvállalás szerepét is hangsúlyozva: sem az alkotók, sem a filmben szereplő gazdák nem szólalnak meg, a narrátor szövege viszont gondosan és ízesen megfogalmazott, felvilágosító jellegű, hangvétele olykor költői és illeszkedik a filmképek és a vágás ritmikájához, hangulatához, hangorgánuma fokozott zeneiséget kölcsönöz az elhangzó mondatoknak. Egy angol és egy magyarországi kutatót szólaltatnak meg a szerzők, akik rávilágítanak a hely és az életforma egyediségére, ritkaságára és hangsúlyozzák ennek fontosságát is, hiszen ha összefüggésrendszerében látjuk a táj-ember-életforma egységét, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a természeti sokszínűség az emberi munka hozzájárulása nélkül rövid időn belül eltűnne.
A Hegyi kaszálók keretes szerkezetű film: kora tavaszi képekkel indít, és a tél végével, a tavasz közeledtével zárul. A természet éves ciklusával foglalta egybe az alkotópáros a föld-fű-széna-föld körforgását, tárgyázástól-trágyázásig-ritmusát, amelyet a Folker együttes zenéje tesz méginkább erdélyi hangulatúvá. Nemcsak hasznos és érdekes információk tárháza Juhász Ágota filmje, hanem élvezhető vizuális élmény is, következetesen képvisel és támaszt alá egy környezetvédő, hagyománytisztelő attitűdöt.
Gál László: Erdei álom
Természetről lehet nagyon személyes hangvétellel is filmet készíteni. Gál László kíváncsiságának, érdeklődésének, a vadon világa felé való nyitottságának mintha egyenes meghosszabítása lenne a kamera. Erre a harmadik szemre mintha ténylegesen szüksége is lenne fegyelmezettségéhez és kitartásához, amelyek a magányos filmes-természetjáró kihívásaihoz elengedhetetlenek.
Az Erdei álom narrátora egyszerre a film rendezője és operatőre is, a bensőséges hangvételű szöveg szubjektív érzéseket és gondolatokat közvetít. Sajátos vadászat Gál László kamerás természetjárása: olyan vadászat, amelynek során a vadat nem elejteni kell, hanem megszelidíteni, de csupán csak annyi időre, ameddig a kamera képekben rögzíti a különös, diplomatikus, távolságtartó találkozást. Az állatvilág kap hangsúlyos helyet ebben a természetfilmben, amelynek ismeretterjesztő jellege ugyan tagadhatatlan, de mégis közelebb áll egy filmes naplóhoz. A film klipszerű ritmussal indul, mintegy összefoglalva az erdő számos lehetséges arcát, a pörgős prológus után viszont csendesebb ritmusú sétára invitál a szerző: ezúttal csak a filmest, illetve az erdő hangjait halljuk. A cím mintha ellensúlyozni akarná a vad és félelmetes valóságot; a téli természetet, annak álomszerű jellegét a montázs, illetve a zenei háttér erősíti meg, és ez leginkább az első részre érvényes. A cím „romantikus” tartalma viszont abban a pillanatban „nullázódik”, ahogy az alkotó két fára felerősíti a függőágyát, és hálózsákban alva tölti az éjszakát, így egészen konkrét jelentéssel telítve a film címét.
Ősztől tavaszig, a növény- és állatvilágról, olykor antropomorfizált közelségből, megszemélyesítésekkel mesél a szerző, sok hasonlatot, költői képet és metaforát használ, ezzel is közelebb hozza nemcsak képi, hanem narratív szinten is azt a világot, amellyel lehetővé teszi a mozgóképes találkozást, miközben hasznos információkat tudunk meg egyes állatfajokról (tehát az ismeretterjesztő film kötelező eszköztára is jelen van). A szerző önmagáról is mesél, hogy mit tesz, miközben filmez, hogyan érez és hogyan próbál tisztességtudó kapcsolatot teremteni azzal a világgal, amelyet megfigyel és rögzít. Az alázat és a tisztelet nagyon erősen befolyásolja a film szerkezetét is: lassú, apró kameramozgások, visszafogott montázsritmus jellemzi az erdei sétát – ebben az értelemben is az álomszerűhöz közelít a film, rádásul visszafogottság dominálja a képi szerkezetet, többnyire közelképekben, közelítésekkel látjuk az állatokat és az erdő világát. Ezzel a filmmel mindenképp közelebb kerülhet a néző az erdőhöz. Az erdélyi erdőhöz, a téli erdőhöz.
Jakab Ervin: A Nagy-Küküllő útja
Különleges, „pszeudo”-dokumentumfilmet jegyez Jakab Ervin, amely tekinthető ugyan ismeretterjesztő filmnek is, leginkább mégis a történelmi filmhez áll közel, de szubjektív történelmi emlékezésnek, pszeudo-memoárnak, filmes naplónak, játékfilmnek is beillene. Igaz, fikciót aligha találunk a filmben bemutatott és elmesélt történetek láttán, hallatán. A film főszereplője ugyanis a Nagy-Küküllő, „aki” elmeséli, hogy hogyan jut el a forrásvidékéről a Kis-Küküllővel való találkozásáig, és visszaemlékezik, hogy a történelem során mikor és milyen jelentős események történténtek azokon a helyeken, ahol útja vezet.
Nincs időrendi sorrend az események között, mintegy szabad asszociációként bizonyos helyek valamit eszébe juttatnak a folyónak: így esik szó a kommunizmusról, erdélyi fejedelmekről, csatákról, forradalmakról, helyi szokásokról. A felemlegetett múltat fotók, festmények, akvarellek, rajzok, térképek segítségével illusztrálja a film, de gyakori, hogy kisjátékfilmes jelenetek próbálják idézni a kor hangulatát, vagy hogy egy-egy történetet nem a narrátor-folyó szájába ad a rendező, hanem színészek játékával, rövid jelenetekkel alakít át vizuális anyaggá. Nemcsak letűnt korokat idéznek meg egyes jelenet-betétek, hanem a jelenbe is kapunk betekintést utcaképek segítségével, de párkapcsolati problémákra is kínál alternatívát a film a mindennapjainkat idéző jelenettel. Ezek a betétek tagolják a filmet, ami általuk sajátos ritmust kap – ezek a film alaphangulatától idegen részek viszont sokszor szokatlan törést eredményeznek, megbontva annak folyamatosságát, képi egységét.
A Nagy-Küküllő útja számos hasznos információval szolgál, ismeretterjesztő jellege azonban olykor átminősül tankönyvízűvé, főként ami a film képi sokféleségét, eklektikáját illeti. A képi világot erősíti azonban a sokféle perspektíva használata, a víz alatti felvételek, illetve a totálok, amelyek oldják a közelképek dominanciáját. Alig találkozunk természetfilmeket jellemző elemekkel Jakab Ervin filmjében: növény- és állatvilágról nem számol be, földrajzi környezetről sem kapunk felvilágosítást, annál többet tudunk meg a címadó folyó mentén élő egykori és mai emberekről.
Az antropomorfizált folyó olykor cinikus, határozott véleménye van bizonyos történelmi korokról, politikai helyzetekről, sőt, az emberi lélek mélyrétegeit is feltérképezi, miközben mesél. Kudelász Nóbel írta a film szövegét: sikerült szavak szintjén is megteremtenie a folyékony halmazállapotot, verbalizálni a film alapmotivumát, a víz homogenitását – akár erkölcsi vonatkozásban is.
