„1945 októberében ott voltam a Thália színházban, a nézőtéren, amikor bejelentették,hogy meghalt Janovics Jenő. Akkor indult újra a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Janovics Biberachot kellett volna játsza aznap. Délben egy óra volt, este nélküle is eljátszották a darabot" – szólalt meg a közönségből valaki a Művészeti Egyetem stúdiótermében.
Újra bebizonyosodott, hogy lehet itt Erdélyben filmet csinálni. Erdélyben, filmet együtt. Vagy egyedül. Zágoni Bálint az Antigoné csoportos rendezése után, ezúttal saját filmet hozott a nagyközönségnek. Janovics Jenő, a magyar Pathé című 60 perces dokumentumfilmmel a fiatal rendező új vizeken járt a műfajban, és először Marosvásárhelyen május 30-án ért partot.
Itt vetítették le ugyanis először a filmet, bár ennek látszólag semmi köze nincs a Maros-parti városhoz. A dokumentumfilm a tehetséges kolozsvári színházigazgatóról szól, aki a kincses városban filmgyártáshoz kezdett a 20. század elején, aki moziba is elcsalta a kolozsvári színházba járókat, néhány snitten látjuk a Szamost a múlt évszázad elején hömpölyögni át a városon, azaz a film erősen Kolozsvár-központú. A bemutatóra mégis Marosvásárhelyen került sor. Kiderült, mégsem jött idegenek közé a film, amikor a közönségből valaki megszólalt: „1945 októberében ott voltam a Thália színházban, a nézőtéren, amikor bejelentették, hogy meghalt Janovics Jenő". Lohinszky Loránd, a marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja így emlékszik a magyar rendező-színházigazgató életének utolsó napjára. A film Janovics Jenő haláláig dolgozza fel a rendező életét. Ez szorosan együtt halad a csírázó erdélyi filmgyártással, de amikor szárba szökkenne, Janovicsot elviszi egy hétköznapi hűlés.
Erdélyben tehát lehet filmet csinálni, de azt, hogy fogadja-e a közönség, hogy igényli-e, azt jobb nem a filmbemutatókról megítélni. A premiereken kevés az érdeklődő. Mondhatni hálátlan a közönség, vagy az erdélyi magyar nem is akar közönséggé lenni, saját erdélyi, magyar filmjének sem. Pedig olyan úttörő munka folyik 2011-ben körülöttünk, mint ezelőtt 100 évvel Kolozsvárott. Akkor, amikor Janovics Jenő megteremtette a kolozsvári filmgyártás alapjait.
Janovics élete alapján akár játékfilmet is lehetne írni, mondta el Zágoni a beszélgetésen. De dokumentumfilm készült. Kicsit könyvízű, adatokkal tele, a történelem üteméhez erősen igazodó 60 perc. Nem áll meg kitekinteni az élet szabályszerűségei, törvényei mögül. Halványan mutatja be, milyen lélekkel éli meg kudarcait az erdélyi magyar rendező, akiről végül kiderül, hogy zsidó származású. Inkább a tetteket, az események egymásutániságát mutatja be. Amit hoz az élet, azt ragadja meg a magyar Pathé. Csak nem derül ki, hogy miért. A filmért, ami az élete volt? Lehet. A színház is az volt – azt államosították. A felvevőkamerái is – azokat elkobozták. A háza is, az összes kolozsvári háza – azokat el kellett hagynia. Nem derül ki a filmből, hogy mi adja a rendezőnek ezt a megrendíthetetlen erőt, kitartást. Az azonban igen, hogy nem csak számára fontos a film, hanem ő milyen kulcsfigura az erdélyi magyar filmes szakmában.
Janovicsról, aki nem épült be sem az erdélyi, sem a romániai köztudatba, sokat kellene tudnunk, hangsúlyozta Gáspárik Attila, a Művészeti Egyetem rektora. Mert, bár nem erdélyi, az itteni kultúra felvirágoztatásán dolgozott. Bár csak 20 év telt el a hetedik művészet megszületésétől, Janovics már 1913-tól saját kíváncsiságából és erejéből járatlan útra tért. Felvette a kapcsolatot francia filmgyártókkal, a Pathé testvérekkel és filmet kezdett gyártani. Érdekes módon a magyar kultúra, a magyar irodalom állt némafilmjei középpontjában, tette hozzá Gáspárik. A világháború körül az olaszok a történelmi filmeket gyártották, a franciáknál a sorozatok voltak a nyerők. Kolozsváron azonban a magyar népi hagyományokat filmesítette meg a magyar filmgyártás úttörője. Első filmje, a Sárga csikó 1913-ban jelent meg, ez akkor világsikernek örvendett, a megjelenés évében Budapesten tíz moziban játszották egyszerre.
Nyolc év alatt több mint 70 filmje készült el, ezekből csak négy maradt fenn. Zágoni dokumentumfilmje bemutat párat ezekből, és közben szakemberek magyarázzák, hogy a történelem mennyire engedte kibontakozni a magyar filmkészítést Erdélyben.
A dokumentumokat összeszedni, a levelezéseket összegyűjteni, a korabeli anyagokat megszerezni nem volt kis dolog. Zágoni Bálint kétszeresen is felhasználta ezeket az adatokat, könyv és film is készült belőlük. A film mellett A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig című kötetben dolgozza fel a filmes szakma egyik legfontosabb erdélyi műhelyének történetét.
Zágoni Bálint a legérdemesebb dicséretet mondhatni Lohinszky Lorándtól kapta, aki szerint nyilvánvaló, hogy „az egész istenséget nem lehetett betenni egy egyórás filmbe". Az érdemes színész szerint a filmbe még belefért volna Janovics Jenő szegedi munkásságáról is néhány kép, és hangsúlyozta, nem lehet kihagyni azt sem, hogy a legendás rendező a kolozsvári színház örökös tagságát is megkapta 1940 után. Ezeken kívül minden, ami Janovics Jenő volt, benne volt a filmben, mondta a színész, aki nem adatokból, hanem emlékekből építi fel Janovics képét.
Egy és fél év munkájának erdeménye ez a 60 perc. A kisszámú közönség után még többen láthatják a filmet az Erdélyi Magyar Televízióban, júniustól, majd ennek honlapján bármikor meg lehet nézni. Nem... nem lesz folytatása ennek – válaszolt meglepetten Zágoni az utolsó kérdésre. Folytatás az lehet, ha a film segítségével mi, erdélyi magyarok legalább annyira figyelünk fel az erdélyi magyar rendezőinkre, mint amennyire ismerünk mindenféle külföldi, idegen nagy nevet a szakmából.
