Némafilmmel harcoltak a szifilisz ellen: a Janovics-korszakból vetítenek Kolozsváron Némafilmmel harcoltak a szifilisz ellen: a Janovics-korszakból vetítenek Kolozsváron

Némafilmmel harcoltak a szifilisz ellen: a Janovics-korszakból vetítenek Kolozsváron

Két szifilisz-ellenes kampányfilm is készült Kolozsváron a némafilmkorszakban, az egyiket 1918-ban a magyar, a másikat 1920-ban már a román kormány támogatásával készítették Janovics Jenő filmgyárában. A métely rekonstruált változatát és a Világrémet az 5. Kolozsvári Zsidó Napokon élő zongorakísérettel vetítik a Bulgakov Kávéházban.

Október 26-án, szombaton délelőtt tíz órakor várossétával, délután háromtól pedig zenés-filmes előadással emlékeznek Kolozsvár híres polgárára, a színházigazgató-filmgyáralapító Janovics Jenőre. Délután a némafilmek kutatója, Zágoni Bálint tart előadást Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész közreműködésével.

A métely forgatókönyvét Gyalui Jenő írta Eugéne Brieux színműve alapján, két évvel később pedig a már bevált forgatókönyvet Constantin Levaditi professzorral dolgozta át a Világrémhez. Mindkét filmet Fekete Mihály rendezte, aki játszik is az alkotásokban. A mételyben látható Berky Lili utolsó kolozsvári filmszerepe, és azért is különleges, mert trükkfelvételt alkalmaztak benne: több jelenetben felsejlik a halál szellemszerű figurája. A métely csak részleteiben maradt fenn, a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívummal közösen rekonstruált változatát a 19. Filmtettfeszten mutatták be. A Világrém a kevés egészében fennmaradt kolozsvári némafilm egyike.

Az 5. Kolozsvári Zsidó Napok teljes programja ide kattintva olvasható.

 

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott