Közeleg a nyár – amellett, hogy a hőmérséklet is emelkedik, ezt onnan is érezhetjük, hogy befutott a mozikba az első igazi nyári popcorn-etető blockbuster, természetesen ezúttal is a Marvel jóvoltából, ennél jobb felütéssel azonban talán nem is kezdődhetne a kasszasikerre utazó filmek szezonja, a galaxis őrzőinek második kalandja (kötete, albuma) ugyanis talán az eddigi legkönnyedebbre, legbefogadhatóbbra sikerült képregényfilm, ami szerencsére teljesen tisztában van vele, hogy mi is ő...
...ellentétben a galaxist egyszer már megmentő csapat vezérével, a szerényre (ön)keresztelt Csillagúrral, Peter Quillel: róla még az előző részből derült ki, hogy nem teljes mértékben ember, azonban génjei forrásának apai részével nincs egészen tisztában, így hát amikor egy tojás alakú hajóból kiszáll egy sármos, magát szintén szerényen csak Egónak nevező férfiember (Kurt Russel) csápos szolgája oldalán, és bejelenti Peternek, hogy ő a soha nem látott apja, szinte gondolkodás nélkül követi a karizmatikus férfit annak saját bolygójára.
Mindeközben a csapat többi tagja is elvan a maga bajával: a mutáns mosómedve, Rocket (Bradley Cooper) modora semmit nem javult az előző részhez képest, és kezdi elmardosni maga mellől a barátait; Gamora (Zoe Saldana) fogságba ejti saját testvérét, Nebulát (Karen Gillan), aki az előző részben a gonosz oldalán harcolt, de talán nem is annyira saját meggyőződéséből; a Groot névre hallgató, és csak azt hajtogató fa-szerű lény (Vin Diesel) a bébilét problémáival szembesül; egyedül talán a tank (és a galaxis Bosszúllói között a Hulk) szerepét betöltő, nem túl éles eszű Drax (Dave Bautista) van kicsattanó formában, és bár még mindig gyászolja elhunyt feleségét és kislányát, nem nagyon akad olyan helyzet, amiből ne vágná ki magát, néha szó szerint is.
A galaxis őrzői első részének nem volt könnyű dolga: fel kellett nőnie színvonalban a Marvel dollármillirádokat fialó másik szuperhőscsapata, a Bosszúállók mellé, méghozzá úgy, hogy a főbb szereplők egy génmanipulált mosómedve, egy (alig) beszélő fa, a mindig ugyanazt a jóképű, jópofa karaktert játszó Chris Pratt, egy zöldbőrű nő meg egy karácsonyfa-színű férfi. A premissza idiotizmusa ellenére sikerült egy kifejezetten hangulatos és élvezhető filmet összekovácsolniuk, de egyáltalán nem volt biztos, hogy a színvonal a második epizódban is megmarad, és az sem, hogy tudnak még mit kezdeni a vicces, de nem túl komolyan vehető karakterekkel.
E tekintetben félsikert arat A galaxis őrzői 2. Egyrészt ugyanis örvendetes, hogy az egypoénos karaktereiket sikerült teljesen hihetően folytatniuk és mélyíteniük (kifejezetten féltem például, hogy az első részben a metaforákat nem értő Drax továbbra is ezzel az egy jellemvonással marad, ehelyett az ő poénjai és megnyivánulásai talán az egész film legjobban eltalált részei), az előző részben pedig viszonylag kis szerepet kapó Yondu (Michael Rooker) ezúttal sokkal fontosabb lesz egyszerű epizódszereplőnél. Másrészt a család szót idén talán csak a Halálos iramban nyolcadik részében hallhatjuk, és nagyjából hasonlóan komolyan vehető a családozás, mint ott; a film zárórésze pedig kifejezetten hosszúnak és elnyújtottnak érződik.
Ez pedig némiképp alávágja az egész film frissességét és frappánsságát, de igazán elrontani mégsem tudja, a G.ő.2 még mindig talán a leghumorosabb Marvel-istállótag, okosan kerüli meg és figurázza ki a többi szuperhősfilm kliséit és pátoszosságát (a „szerelmi” szálak például örvendetesen elvarratlanak maradnak). Persze tömény két óra kliségyilkolás is lehet fárasztó, ezt viszont szépen ellensúlyozza a film a meglepően eredeti látványvilága és helyszínei, amelyek talán még a Doctor Strange-énél is élvezetesebbek és frissebbek, és még a történet sem feltétlenül kiszámítható (van ugyan itt is egy szinte kötelező főgonosz elleni, a galaxis megmentésére irányuló harc, de ez is annyira érezhetően lazára van véve, hogy egy percig sem idézi a Bosszúállók óta majd’ minden film zárórészére jellemző hangulatot); egyes szereplőknél még meglepő, de hiteles fejlődés, illetőleg átállás is végbemegy: Yondu és Nebula is remekül váltanak oldalt a film során.
Akit eddig sem fogott meg a Marvel stúdió dömpingje, az most se keressen Aranypolgárt a Galaxis őrzőiben, a sokak általán talán már várva várt (és a konkurrens DC-filmjeire szinte kivétel nélkül jellemző) bukás, színvonaltalanság és unalom ezúttal sem jött el, sőt talán az egyik legszórakoztatóbb eddigi Marvel-gyermekkel van dolgunk. Szóval tegyük fel nyugodtan a nyolcvanas évekbeli slágereket tartalmazó kazettát, vegyük a kezünbe a popcornt és üljünk be a mozi hűvösébe a nyári blockbuster-szezonra hangolódni James Gunn galaktikus hőseivel – ennél rosszabb nyárkezdésünk ne legyen.
