Interjú Antonio Piazzával, a Salvo társrendezőjével Interjú Antonio Piazzával, a Salvo társrendezőjével

„Egy szicíliai történetnek a vakságról kell szólnia”

Interjú Antonio Piazzával, a Salvo társrendezőjével

ÉRTÉKELD A FILMET!
Salvo – Magányos szerelmesek
Fabio Grassadonia, Antonio Piazza
2013
Salvo – Magányos szerelmesek

Salvo – Magányos szerelmesek

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 6 10 1

6

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Fabio Grassadonia és Antonio Piazza író-rendezők debütáló filmje, a Salvo elnyerte a cannes-i Kritikusok Hetének nagydíját. A filmet utóbbi kísérte el a budapesti premierre.

Malik Bendjelloul

A Salvo hősnőjét Ritának hívják, és van egy Rita című rövidfilmetek is.

Fontos kapcsolat van a kettő közt. A rövidfilmet 2010-ben készítettük, amikor a Salvo forgatókönyve már létezett. Produkciós okokból kellett készítenünk egy rövidfilmet. A Salvo a debütálásunk rendezőként, így a producereknek bizonyítanunk kellett, hogy megálljuk a helyünket a kamera mögött. Mindez viszont lehetőséget nyújtott számunkra, hogy kísérletezzünk, kipróbáljuk pár ötletünket. A rövidfilm sztorija egyszerű történet egy tíz éves vak gyerekről, aki meg akar tanulni úszni. El akar jutni a tengerhez, de az anyja nem engedi. Egy betörő fiúnak köszönhetően válik valóra az álma, viszont az egész film álomszerű, a néző nem tudja, hogy mi valóság és mi az, ami csak Rita elméjében létezik. A sztori tehát különbözik, de vannak közös elemek. Rita a nagyjátékfilmben idősebb, de ugyancsak vak. A rövidfilmet egy palermói, a valóságban is vak gyerekkel, Marta Palermóval forgattuk. Közös elem tehát a környék, a szomszédság is, hisz ugyanitt él az egész estés film Ritája. A rövidfilmben arra kerestük a választ, azt próbáltuk kikísérletezni, hogy hogyan lehet elmesélni egy történetet egy vak karakter nézőpontjából, szemszögéből. Ami lehetetlen, paradox. Megpróbáltuk átadni a közönségnek a vakság tapasztalatát. A megoldás, amit kikísérleteztünk, az volt, hogy a kamerát nagyon közel hoztuk a szereplő arcához, és a hangokon dolgoztunk, azokkal játszottunk, tehát a hallása rekonstruálására helyeztük a hangsúlyt. Mivel Rita nem lát, a közönségnek sem engedtünk, hogy a nézőpontjából lássa a teret. Ezt a stílust használtuk az egész estés film elején is, Rita belépőjénél.

Hogy született a Salvo?

Fabio és én évekig dolgoztunk forgatókönyvíróként és szkript konzultánsként, és egy idő után úgy döntöttünk, a saját sztorinkat fogjuk megírni. Ez egy specifikusan szicíliai történetet jelentett, hisz Palermóból származunk. Úgy éreztük, egy szicíliai történetnek a vakságról kell szólnia, e témához kell kapcsolódnia. Palermóban felnőve gyakran volt olyan érzésünk, hogy vak emberek vesznek körül minket. Szándékosan vakok. Tudnának látni, de inkább nem teszik, mert így kényelmesebb, kevésbé veszélyes. Kiinduló ötletként a következő kép, jelenet lebegett előttünk: egy vak lány egy gyilkos előtt találja magát, közvetlenül egy gyilkosság előtt, az áldozat ráadásul a bátyja. Farkasszemet néznek. Először találkoznak, így ismerkednek meg. Mondhatni a gyilkos is vak, ha csak morálisan is. Amikor szembetalálkozik a vak Ritával, látni kényszerül egy másik emberi lényt, amikor pedig a lány is meglátja őt [a jelenetben a nő – a sokk és félelem okozta öngyógyításként, vagy csodával határos módon – váratlanul visszanyeri a látását – Cs. Á.], Salvo rajta keresztül  magát látja meg, önmagával szembesül.

Fabio Grassadonia és Antonio Piazza

Miért dolgoztok duóként?

Sokat dolgoztunk együtt, jól ismerjük egymást, így természetes lépés volt. Együtt írtuk a filmet, utána pedig az is logikus döntésnek tűnt, hogy mi is rendezzük. Ritkák az író-rendező duók, általában fivérek dolgoznak így. Nem elég a rengeteg közös munkatapasztalat, kell hozzá közös világnézet is. A rendezés izgalmas, felhőtlen és gördülékeny volt a munkakapcsolatunk viszonylatában, az írás viszont konfliktusos, párszor már megfogadtuk, hogy soha nem írunk többé közösen.

Milyen volt a fogadtatás a kritizált Szicíliában?

A kritika és a nagyközönség visszhangja egyaránt pozitív volt. Azért is, mert Cannes után mutatták be a filmet, ahol díjat kaptunk.

Veszélyes a maffiáról filmet csinálni?

Élet nincs veszélyben, erőszaktól nem kell tartani, Szicília viszont kockázatos forgatási helyszín. A filmek tartalma nem érdekli őket, de szeretnek beszivárogni a produkcióba, aztán pedig zsarolni és pénzt kicsikarni. Ez sajnos általában akkor történik meg, amikor nagy produkció jön például Rómából, és a filmesek nem ismerik a terepet és a helyieket, így könnyű számukra a saját embereiket juttatni fontos pozíciókba. Mi szicíliaiak vagyunk, és fontos volt számunkra, hogy csak ismerősökkel dolgozzunk, így biztonságos környezetben forgattunk. Nem csináltunk hírverést a sajtóban a forgatás alatt, így ezidőtájt szinte láthatatlanok voltunk számukra.

Realista film a maffiáról vagy zsánerdarab?

Utóbbi. A valóságból indultunk ki, és sok a kisebb-nagyobb valós elem a filmben, de mindezt újraálmodtuk. Még a helyszíneket is: semmi nem igazi, minden rekonstrukció, díszlettervezői munka eredménye. Valóság és álom vékony határmezsgyéjén mozog a cselekmény. Egyben noir atmoszférát is igyekeztünk teremteni. Szeretjük a régi francia és amerikai noirt, a Salvo első jelenete direkt hommage a Szamuráj című Jean-Pierre Melville-mozi nyitójelenetéhez. A főhős és a főszereplő színész kiválasztásakor is a valóság ellen dolgoztunk, a zsánerfilmes atmoszféra felé orientálódtunk. Salvo nem egy valódi kortárs maffia-bérgyilkos, hanem inkább szicíliai szamuráj.

Kép a Salvo - magányos szerelmesek című filmből

A film első fele nagyon izgalmas, a második viszont már amolyan művészfilmes dráma.

Kockáztattunk, játszadoztunk a közönség elvárásaival, és ellenük is mentünk. Úgy éreztük, kísérleteznünk kell, hogy ne olyan legyen a filmünk, mint az összes korábbi. Egy szicíliai történetben nem csak használni, de ki is kell hívni a sztereotípiákat, kliséket, amilyen a maffia, a gengszterfőnök, vagy a főhős, aki találkozik valakivel és megváltozik az élete. A film akciójelenettel kezdődik, a néző így rögtön egy műfajban találja magát, de amikor Salvo és Rita találkoznak és megismerkednek, egy másik, sokkal intimebb történetbe esnek - velük pedig a közönség is. Ahogy megismerik egymást, spirituálisan mintegy újjászületnek, amihez idő kell, így lelassul a film léptéke.

A film első fele a 70-es évekbeli olasz zsánerfilmekre emlékeztetett, amilyen a giallo, a poliziotteschi, a bűnügyi filmek.

Ezek a filmek jártak a fejünkben. Nem csak a filmünk első felére hatottak, de a végén lévő szökésjelenetre is. Az a legjobb a filmművészeti múltunkban, hogy a nagy mesterek – Fellini, Antonioni, Rossellini – mellett iparunk is volt, roppant sikeres zsánerfilmeket készítettünk. Sajnos ennek vége, és kár érte, nagy veszteség. Mi ketten imádjuk a zsánereket, használjuk is őket, ha csak szokatlan módon is. Ebbe az irányba megyünk tovább a jövőben is.

Kép a Salvo - magányos szerelmesek című filmből

Miért hanyatlik az olasz műfajfilm?

Több magyarázata is van. Volt egy erős hazai piacunk, különösen az 50-es, 60-as és 70-es években, amit az amerikai dominancia és invázió teljesen elpusztított. A zsáner- és a művészfilmek kategóriája egyre inkább széthasadt, eltávolodott: a művészfilmes rendezők radikalizálódtak és ezzel közönségükből is vesztettek, a kommersz filmek pedig butává és silánnyá váltak.

A 60-as években csak a római Cinecittá stúdióban 250 filmet készítettek évente. Úgy hívták, „Hollywood a folyó mellett”, mivel a Tevere partján volt. Manapság 60–70 filmet készítünk, a nagyja vígjáték. Nincs ipar, a producerek félnek kockáztatni, csak vígjátékba akarnak befektetni, így csak néhány rendezőnek van lehetősége kísérletezni. A mi filmünk gyártása is nehéz szülés volt, mivel elsőfilmesek voltunk, nem rendezőként ismertek minket, és nem a vígjáték volt a műfajunk. A Salvo elkészülte nagyrészt francia és európai pénznek köszönhető.

Hogyan lehet kikeveredni a válságból?

Vannak azért életjelek. Ott A nagy szépség, de ez sem a semmiből jön: egyes olasz filmesek próbálnak komoly, fontos mozikat csinálni. Tavaly Cannes-ban Sorrentino és a Salvo mellett ott volt a Miele Valeria Golinótól, mely egy gyönyörű debütáló film, és az Un Certain Regard kategóriában vetítették. Idén lesz egy debütfilm Szicíliából, Asia Argento rendezését pedig az Un Certain Regard-ba válogatták be, valamint ott lesz Rohrwacher, a Corpo Celeste rendezője, aki most a versenyszekcióban szerepel a Le meraviglie (The Wonders) című munkájával. Ez jelzi, hogy Olaszországban vannak filmesek, akik próbálnak sajátos mozikat csinálni. Nem a centrumból jönnek, hanem a peremről, a határokról, többeknek nehéz élete volt vagy van. Díjnyertes mozik és külföldön is szép bevételt hozó közönségfilmek egyaránt készülnek. Nem depresszív a helyzet, legalábbis jobb, mint néhány éve volt. Ez lassú folyamat, már csak a gazdasági válság miatt is.

A magyarországi premier előtt workshopot tartasz a Torino Film Labról.

Nagyon fontos szerepe volt a film gyártásában. A kezdetektől tudtuk, hogy a film elkészítéséhez nyitnunk kell Európa felé, nem szabad a klausztrofób olasz környezetben fejlesztenünk. A Torino Film Lab egy nemzetközi workshop, nem csak Torinóban rendezik meg, csak az utolsó találkozó van itt, mégpedig a Torinói Filmfesztiválon. Főleg forgatókönyv-fejlesztő workshopról van szó, nagyon tehetséges tutorokkal, akiknek sokat köszönhetünk. És van pénzük finanszírozásra is: produkciós díjnak hívják, ezen pályázatok közül egyet meg is nyertünk anno. A Torino Film Lab egyben piac is, ahol koproducerekkel lehet ismerkedni. Itt találkozunk a francia koproducerünkkel, Antoine de Clermont-Tonnerre-rel, ami szintén fontos lépés volt a film gyártásában, mindez nemzetközi nívót is biztosított a filmnek.

Kép a Salvo - magányos szerelmesek című filmből

A címszerepet a palesztin Saleh Bakri játssza.

Egyszerűen azért kapta ő a főszerepet, mert kedveljük színészként, az nem érdekelt minket, hogy palesztin-e. Láttuk a The Time That Remains című Elia Suleiman rendezte filmben, amiben egy szűkszavú férfit alakított. Tetszett nekünk a karizmatikus jelenléte. Már a fejünkben volt a filmünk jelenetezése – hogy pl. a film elején a szemekre fókuszálunk – és Saleh szemei fantasztikusak. Úgy döntöttünk, nem foglalkozunk vele, hogy nem olasz, egyébként is csak pár sornyi dialógusa van. Elküldtük neki a szkriptet és a rövidfilmet, tetszett neki a projekt, eljött Rómába. Remek első találkozás volt, nagylelkű, érzékeny színésznek ismertük meg, élmény volt együtt dolgozni vele.

Rita visszanyeri a látását a filmben. Szerinted ez megtörténhet a valóságban, vagy ez amolyan vallási, természetfeletti jelenség?

Végeztünk némi kutatást, anyaggyűjtést a vakságról, főleg arról, hogy mi történik azokkal, akik egy operáció hatására visszanyerik a látásukat. Viszont a filmben a két karakter találkozása egy képtelen lehetőség számukra, ami újabb lehetőségeket teremt. Egy pillanatnyi váratlan üdvözülés. Csoda egy olyan világban, ahol nem történnek csodák.

Mik a műfaji filmes tervek?

Épp a második egész estés filmünket fejlesztjük, ami egy szicíliai szerelmes kísértettörténet. A sztoriról korai még beszélni, de egy olasz novella – Il cavaliere bianco [A fehér lovas – Cs. Á.], egy gyűjteményben van – inspirálta a filmet, ami pedig valóságon alapul, mégpedig egy múltbeli szicíliai tragédián. Nem tipikus horror, inkább sötét hangulatú tündérmese, és mi még ráteszünk egy lapáttal.

Salvo plakát

A Salvo magyarországi címe Magányos szerelmesek.

Ha love story, akkor elég különös, rendhagyó. Talán lehetne valódi szerelem köztük, de nem e film keretein belül. Amit e filmben látunk, az inkább valamiféle kezdetleges érzelmek iskolája. Salvo nem mondana olyasmit, hogy „szeretlek”. Számára nevetséges lenne, és a közönségnek sem tetszene. Érzelmei vannak Rita iránt, törődik vele, de ez számára azt jelenti, hogy ételt és italt visz neki, majd feláldozza magát érte. Amikor a film végén elmenekülnek, nagyon gyengéd pillanatok vannak köztük. Amíg fogják egymás kezét, abban a pár percben olyan életet élnek, ami nem adatott meg nekik. Salvo pár percig békére lel, élvezheti a tenger látványát, talán először életében.

Nincs zene a filmben.

A vakság érzetét akartuk átadni, így a hangok, az offscreen (képkereten kívüli), csak hallomásból érzékelt dolgok kaptak jelentőséget, nem pedig a látottak. A három helyszínnek egyaránt sajátos, külön zaja van, így a környezet hangjaiból összeáll egyfajta zene. Egy valódi zenei kíséret a koncepció elárulása lett volna, így csak Rita dalát használtuk, azt is azzal a céllal, hogy ezzel is meséljünk egy kicsit a karakterekről egy ilyen száraz filmben, amiben semmi nincs kimondva.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Salvo – Magányos szerelmesek

Salvo – Magányos szerelmesek

Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 110 perc, 2013

Rendező: ,
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

6

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller