II. TIFFszereda, 2014. július 2–6., Csíkszereda II. TIFFszereda, 2014. július 2–6., Csíkszereda

Bolondos vakáció komoly filmekkel

II. TIFFszereda, 2014. július 2–6., Csíkszereda

A kézdivásárhelyi „bemelegítő” vetítések után, ismét otthont adott a kolozsvári anyafesztivál fiatal gyermekének Csíkszereda. A vetítések mellett kiállításokkal, koncerttel, közönségtalálkozóval gazdagították a programot, a tavalyihoz képest a jegyárak is megduplázódtak. Bár szombaton az Ezer Székely Leány Napjától nyüzsgött Csíkszereda és környéke, a második alkalommal megrendezett TIFFszereda öt napon át uralta a várost.

A Művészetek Háza napközben főleg az önkéntesek és sajtósok tánctere volt, a közönség főleg hétvégén, esténként ült be filmet nézni. Itt  még nem alakult ki az a „fesztiváltudat”, hogy a filmekhez igazodva „TIFF-elődjön” a közönség, a TIFF itt inkább szabadidős tevékenységnek számít. És ez rendjén is van, a programot lehetne méginkább Csíkszeredára szabni.

Az eső csak a hivatalos megnyitót zavarta be a Művészetek Házába, pénteken a Tapstéren közel 600-an voltak kíváncsiak a „háborúról szóló nem háborús filmre”, A nagy füzetre, és a vetítést követő beszélgetésre Szász János rendezővel, valamit Molnár Piroska színésznővel. A Mikó-várban is eltáncikáltak a Loose Neckties Society (kolozsvári színészek zenekara) koncertjére, és Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című remekművét is itt tekintették meg az érdeklődők.

A labdarúgó világbajnokság témája többször előkerült, Bogdán Zsolt színművész, a fesztivál művészeti igazgatója a megnyitón Maksay Katalint és Lázár Zoltánt, a főszervezőket állította csatárnak, a TIFFszereda nevet viselő meccsen pedig Dimény Áronnal együtt szépen adogattak egymásnak (főleg kérdéseket a meghívottaknak, de ha kellett, akár asztalokat, székeket is). Ráduly Róbert polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy ,,Csipkerózsika-álmából” felébresztették a várost, és reméli, hogy a harmadik TIFFszereda már a felújítás alatt álló moziban kap otthont.

A szerdai dokumentumfilmes nap – annak ellenére, hogy díjmentes volt – nem keltett nagy érdeklődést, de például Márton Áron boldoggá avatási perére (r. Maksay Ágnes, 2013) népesebb nézőtábor érkezett, pedig előtte Korniss Péterről, Nagy Imréről, Csíksomlyóról, Kós Károlyról is vetítettek filmeket.

A képzőművészeti kiállításokra fiatal családok érkeztek, kisgyerekek szaladgáltak a Művészetek Háza előcsarnokában. Bajkó Attila Meseoázisa a kazettás mennyezetet idéző megoldásokkal a bábszínház varázslatos világához hasonló, Demeter Márta ÉNkép MÁSKÉPP címet viselő tárlata is a mesék világába kalauzol.

Szombat délelőtt mutatták be  Zakariás Erzsébet Janovics, az erdélyi Hollywood megteremtője című könyvét, amelyet Andreea Iacob szerkeszetett. Mindketten arra hívták fel a figyelmet, hogy a kolozsvári színház igazgatója, a magyar filmgyártás úttörtője már az 1900-as évek elején filmjeleneteket vetített színházi előadásokon, ami akkoriban igencsak szokatlan volt.

Ezt követően a román és a magyar filmgyártásról beszélgetett Szász János rendező, (aki A nagy füzettel érkezett a fesztiválra, de a filmezésbe belekóstoló workshopos diákoknak is adott egy-két jó tanácsot), Kende János operatőr (akit Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmje kapcsán hívtak meg), a Selfie (r. Cristina Iacob, 2013) csapata, valamint Marian Popescu, a Cai putere című rövidfilm egyik szereplője. Szász János „irigykedve” beszélt a kortárs román filmekről, hiszen úgy látja, hogy a történetek sokkal fájdalmasabbak és bártabbak, mint például Magyarországon. Azt is mondta, hogy az az álma, hogy Romániában forgasson filmet. Kende  János Jancsó rendezői technikájáról is mesélt: rávette a színészeket, hogy ne játszanak, hanem alakítsák ki maguk a figurát – ezáltal is lettek életszagúak a karakterei.

A beszélgetés kiterjedt a színházi és filmes világ különbségeire. Abban egyetértettek, hogy a színésznek meg kell állnia a helyét mind a színpadon, mind pedig a kamera előtt. Csakhogy a színházi kötöttségek miatt nehéz összehangolni a forgatásokat. A másik, ebből adódó probléma az, hogy nincs átjárás a filmes és a színházi alkotók között – mondta Olimpia Melinte, a Selfie színésznője.

A vasárnapi sajtó- és közönságtalálkozón a Csak a szél (r. Fliegauf Bence, 2012) producerével, Muhi Andrással, Csillag Ádám dokumentumfilmessel (Fábri Zoltán tanítványa), valamint Bogdan Crăciunnal, a Japán kutya (Câinele japonez, r. Tudor Cristian Jurgiu, 2013) vezető producerével arról beszélgettek, hogy mikor dől el egy film sikere: már a forgatókönyvnél-e, vagy majd csak a forgalmazás során. Muhi is a román filmek fantasztikus felfutása előtt emelt kalapot, míg a magyar filmgyártásban a játékfilmekkel is nehezen lehet érvényesülni. Bogdan Crăciun arra tért ki, hogy a román-magyar koprodukciók elég jól működnek (példaként a Varga Katalin balladáját és az Aglaját említette). Bogdán Zsolt tanácsot kért a meghívottaktól, hogy hogyan lehetne felkelteni az érdeklődést a dokumentumfilmek iránt (elsősorban a TIFFszereda kapcsán): Muhi komolyan elgondolkozott ezen és megígérte, hogy ötleteit megírja majd a szervezőknek, de szerinte mindenképp az a fontos, hogy ne csak négy nap szóljon filmekről, hanem egész évben fenn kell tartani az érdeklődést a fesztivál iránt a városban.

A csíki közönség pedig befogadó és elfogadó: a vetítések közben felmerült technikai problémák (feliratcsúszás, filmakadozás, késés stb.) egyáltalán nem háborították fel: az emberek nevetgéltek, felirat híján rögtönzott szinkronizálással szórakoztatták egymást. Máshol, ilyen esetekben sokan felállnak és kimennek a teremből, vagy elégedetlenül „ciccegnek”, fütyölnek.

Az educaTIFF elindította a „bolondos vakációt” (a fesztiválon levetítették Makk Károly 1968-as vígjátékát), ami mellé kemény munka társult: az 5–8. osztályos gyerkek Csíklázárfalván animációs filmeket készítettek (amelyeket vasárnap délután megtekinthettünk) gyumrából, papíból, legóból. A 9–11. osztályosok erdélyi zenekarok számára készítettek videoklipeket a városban.

A filmes műhelygyakorlatot két, különböző módszerekkel dolgozó rendező vezette. A magyar csoportot Kincses Réka irányította, aki hagyta, hogy a színészek megszokják a kamera jelenlétét, Alexandru Gherman pedig keményebb gyakorlatokkal edzte a fiatalokat.

Vasárnap az idei TIFF-győztes, a Stockholm (r. Rodrigo Sorogoyen, 2013) zárta a fesztivált, de előtte Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című filmtörténeti kollázsát tekintették meg az érdeklődők. A nem túl étvágygerjesztő témájú Caníbalra (r. Manuel Martín Cuenca, 2013) sokan popcornnal érkeztek, még ha a fesztivál ideje alatt tilos is volt ropogtatnivalót bevinni a terembe (pedig a popcornos kocsi végig készenlétben állt a bejárat előtt).

A tavalyi első kiadáshoz hasonlóan a második TIFFszereda is a magyar és a román filmekre próbálta felhívni a figyelmet, a fesztivál által kiválasztott otthon-család-párkapcsolat tematikába pedig bármilyen film besorolható, hiszen minden történet ezekből a motívumokból bontakozik ki, akár szó szerint, akár szimbolikusan. Csíkszereda otthont teremthet bárkinek (amellett, hogy évente több százezer hívő, zarándok, turista lepi el a város): A nagy füzet nagymamája, Molnár Piroska a vetítés utáni beszélgetésre érkezett, de napközben is otthonosan sétálgatott a városban.

Csíkszeredának meg kell szoknia az új ,,családtagot”, és hagyni kellene, hogy kölcsönösen formálják egymást a TIFFszeredával. Mindenki azt reméli, hogy jövőre a felújított moziban találkoznak újra a mozikedvelők. S bár ez a filmszemle a nemzetközi filmfesztivál címere alatt bújik meg, Csíkszeredának nem kell Kolozsvárrá lennie: egy kis nemzetköziséget be lehet csempészni a filmekkel, de a lakosság igényeit felmérve, hiszen a rendezvény elsősorban Székelyföldet szólítja meg.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat