Címke: tiffszereda

„Az ábrándozás az élet megrontója” – Interjú Molnár Piroskával

2014. július 23. – írta

Nem először járt Csíkszeredában a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Molnár Piroska (hiszen évekkel ezelőtt itt forgatták a Bodor Ádám művéből készült Dolniát), ezúttal A nagy füzet vetítésére érkezett Csíkszeredába. Épp vacsorázni igyekezett, amikor utolértem a város parkjában. Séta közben elmesélte, hogy délelőtt a piacot mutatta meg Szász Jánosnak, utána Dimény Áronnal Lázárfalván járt az educaTIFF keretén belül, gyereknek szervezett animációsfilm-készítő táborban. Rendkívül mozgalmasak a színésznő nyarai, színházból forgatásra, forgatásról nyaralásra röpköd a világban. Idén Horvátországba készül a megszokott nyaralóhelyére, iphone-nal készít fotókat, aztán vissza a színészi feladatokhoz.

„A filmezés nagyon nagy százalékban technika, tehát nem a lélek gyönyörű kiteregetése” – Interjú Szász Jánossal, A nagy füzet rendezőjével

2014. július 21. – írta

Kristályglóbusszal díjazott munkájával, A nagy füzettel érkezett Csíkszeredába Szász János filmrendező. A 2. TIFFszereda ideje alatt a workshopos színészekkel lehetett látni a „tapstéren”, vagy épp a filmvetítéseken. Csodálja Csíkszereda polgármesterét, elsősorban az újraépülő moziért folytatott odaadásó munkájáért. Szívesen forgatna filmet Roger Watersről, de Kiss Tibit is izgalmas arcnak találja. A TIFFszeredán megrendezett közönségtalálkozó után beszélgettünk vele.

Bolondos vakáció komoly filmekkel – II. TIFFszereda, 2014. július 2–6., Csíkszereda

2014. július 8. – írta

A kézdivásárhelyi „bemelegítő” vetítések után, ismét otthont adott a kolozsvári anyafesztivál fiatal gyermekének Csíkszereda. A vetítések mellett kiállításokkal, koncerttel, közönségtalálkozóval gazdagították a programot, a tavalyihoz képest a jegyárak is megduplázódtak. Bár szombaton az Ezer Székely Leány Napjától nyüzsgött Csíkszereda és környéke, a második alkalommal megrendezett TIFFszereda öt napon át uralta a várost.

Kézdivásárhelyen „melegít be” a TIFFszereda

2014. június 12. – írta

A székelyföldi városok közül elsőként Kézdivásárhelyen tart bemelegítő vetítéseket a TIFFszereda filmfesztivál: június 15. és 17. között esténként 21:30-tól egy-egy filmet nézhetnek meg a filmkedvelők a helyi Jazz Cafe udvarán.

Készíts videoklipet erdélyi zenekaroknak!

2014. június 11. – írta

Először rendezik meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál alkotóműhelyének csíkszeredai kiadását: vasárnapig lehet jelentkezni az EducaTIFFszereda filmes alkotótáborba. Alább a felhívás szövege.

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards