Az Ida regénye hazatért: a Divinyi-Goda alkotópáros legújabb munkája, ez a 87 perces tévéfilm Veszprémben forgott, és a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztivál központi helyszínén is volt a nagyvásznas premierje.
Négy évvel a BÚÉK bemutatója után televíziós regényadaptációval tér vissza a Divinyi Réka-Goda Krisztina alkotópáros: közös forgatókönyvük alapján friss és kellemes adaptáció készült Gárdonyi Géza azonos című, 1920-ban, a Pesti Hírlapban, folytatásokban megjelent regényéből.
Nem ez az Ida regénye első mozgóképes adaptációja. Először (a később Hollywoodban Steve Sekely néven szerencsét próbált) Székely István, a Hyppolit, a lakáj rendezője vitte filmre; ebben az 1934-es verzióban Ágai Irén és Jávor Pál játszotta a főszerepeket, Berky Lili volt a zárda főnökasszonya, Rajnay Gábor volt Ó Péter, s ha ez a sztárparádé nem lett volna elég a sikerhez, a film egyik betétdala (Odavagyok magáért) önálló életre kelt és hatalmas sláger lett. Az 1974-es, tévéfilmes verzióban, Félix László rendezésében az a Venczel Vera játszotta a címszerepet, akit korábban pl. Szentirmay Katinkaként, Cecey Évaként, Tóték lányaként, Görgey Rozáliként, vagyis több magyar regényklasszikus adaptációjának a kulcsszereplőjeként már megszeretett a közönség. Oldalán a nem kevésbé népszerű Oszter Sándor formálta meg Balogh Csabát. A két előző filmmel összevetve Goda Krisztináék szakadnak el a leginkább az irodalmi alaptól: kiemelik és lecsupaszítják a szerelmi szálat, mézes-édes romantikus vígjátékot készítenek.
Száz évvel ezelőtt Gárdonyi egy különös szövetségről mesélt: regénye egy testvérét és családi örökségét megóvni próbáló, s közben saját útját kereső fiatalemberről és egy, a zárdából frissen „szabadult”, szerelemről és boldog családi életről ábrándozó, züllött apjától szabadulni próbáló, félárva lányról szólt. Az érdek alapján születő szövetség optimistább jövőhöz vezet, mint azt bármelyikük gondolná, s mint az érdekházasságok nagyrésze: szerelem születik.
Godáék lényegesen leegyszerűsítik a regény történetét. Míg Gárdonyi Balogh Csaba sztorijával kezd, a film egyértelmű főszereplője Ida lesz, akinek a hátteréről az átalakított dramaturgia miatt sokkal kevesebb részlet derül ki. A múlt és a társadalmi háttér elnagyolása egyrészt kiöli a történetből a dráma élét, másrészt meglepően egysíkúvá teszi a főszereplőket. Ida megmarad naivnak, önérzetesnek és ábrándosnak, mint egy szentimentalista regény hősnője, és... nagyjából ennyi. Elveszítjük a figura minden további dimenzióját, elmarad az a rengeteg vívódás, aminek a következtében a regényben eljut arra a pontra, hogy szigorú katolikus neveltetése ellenére belemegy egy érdekházasságba – itt annyit látunk, hogy apja szabadulna tőle, mert a lánya nem illik bele a saját, újraépülő életébe. Az Idát megformáló Mentes Júlia bár színpadon cseppet sem az, filmen pályakezdőnek számít: annyira igyekszik folyamatosan naiv derűt sugározni, hogy gyönyörű pókerarca sokszor bárgyú álarccá dermed.
Balogh Csaba (Rohonyi Barnabás) háttértörténete és motivációi is kisimulnak (játéka szerencsére nem teljesen): a regényben az ő terhelt múltjával, érzelmi és anyagi gondjaival találkozunk először, és alakját a vidéki nagybirtokos fiából lett festőből lett újságíró és szobrászaspiráns, a beteljesületlen művész vonásai árnyalják. A film története kedvéért ő egyszerűen pályakezdő festő lesz, akinek a házasság felé sodró motivációiról eleinte igen keveset sejtünk. Csak egy időnként felbukkanó, titokzatos báróné jelez belőlük valamit; Ida természetesen semmit sem tud a nőről, félre is értelmezi a kapcsolatukat – s ettől kezdve a félreértések sorozata alakítja a történetet egy eléggé klasszikus dramaturgia mentén.
A mellékszereplők is ebbe a letisztultabb történetverzióba illeszkednek: Kati, a darabos szobalány szerepében Stefanovics Angéla lubickol, már a puszta felbukkanásával is képes ropogós nevetést fakasztani, Bata Éva pedig olyan természetességgel hozza a lelki barátnőt, hogy meg lehetne ölelni. A férfiak, Balogh Csaba barátai szintén egyszerű vonásokkal felvázolt figurák, akiknek a hátterében már nem is igénylünk alaposabb elmélyülést: alapvetően komikus, életigenlő alakok, az örökké üres zsebű művész archetípusai, akik szépen ellenpontozzák a főszereplők valószerűtlenül elemelt, ábrándos, patyolattiszta jellemét. (A filmben egyébként többen is visszatérnek a BÚÉK színészei közül, bár a bemutató után Goda Krisztina elmondta, hogy nem feltétlenül rájuk írták a szerepeket, külön castingolt itt is, mint minden filmje esetében, és ezúttal a járványhelyzet miatt online, videochatek sorozata formájában.) Nekik is köszönhető, hogy egy idő után azon kapjuk magunkat, hogy elengedtük a regényt, és belementünk Godáék játékába: ez csak egy kedves és szórakoztató szerelmi történet, és más semmi. Ráadásul az alkotók nemcsak hogy megőrizték Gárdonyi finom humorát, hanem burleszkszerű gegekkel fel is erősítették, és a poénok működnek: a bemutató közönsége hatalmasakat nevetett, élt a film a teremben.
Külön dicséretet érdemel a látványtervező csapat munkája: Veszprém óvárosa csodásan ragyog a száz évvel ezelőtti városka „szerepében”, és sikerült pompás, korhű belső tereket is találniuk szállodának, atyai háznak. A hab a tortán, hogy a csodálatos jelmezek nagyrésze eredeti, egy spanyol raktárból bérelt darab, s ezt a készletet egészítették ki néhány saját tervezésű és megvalósítású ruhakölteménnyel.
Sajátos játék a filmben a festmények jelenléte – ami a hetedik művészet természetéből fakadóan hatalmas plusz a regényhez képest, ugyanakkor gyönyörű és ötletes tisztelgés is Gárdonyi műve előtt. A történet egy-egy kisebb, belső egységét mintegy fejezetté kerekítik a főszereplő foglalkozására természetesen rímelő alkotások: impresszionista festménnyé olvad át egy-egy „fejezetzáró” kép. Az újabb „fejezet” pedig némafilmekre emlékeztető inzerttel kezdődik, s ezek a rövid idézetek is hozzáadnak még egy kis játékosságot, ugyanakkor okos, múltizédő önreflexiót csempésznek a filmbe: a cselekmény ideje, 1910 a némafilmek aranykora.
Összességében: aki Gárdonyi regényének az eredetihez hű filmverziójára vágyik, valószínűleg kicsit bosszankodni fog a „de hát ez nem is így volt!” pillanatok miatt. Az nézze meg ezt a filmet, aki szívesen választ egy erős irodalmi alapja előtt tisztelgő, laza adaptációt, ami önálló alkotásként áll a saját lábára, saját világot teremt, ugyanakkor könnyed és kedves módon, rengeteg humorral szórakoztat.
