Címke: goda krisztina

Romantikus vígjáték készül Demjén Ferenc halhatatlan slágereivel

2023. július 3. – írta

A Hogyan tudnék élni nélküled? című musical egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el, amely örökre megváltoztatja egy fiatal szerelmespár életét. A Demjén Ferenc örökzöld slágereire felfűzött felnövés- és egyben felszabadulás-történet forgatókönyvét Kormos Anett Goda Krisztinával írta, a film rendezője Orosz Dénes, hamarosan kezdődik a forgatás.

„Nem azért lettem színész, hogy folyton siránkozó szépasszonyokat játsszak” – Interjú Szávai Viktóriával

2019. október 29. – írta

Sokáig úgy érezte, megfullad az unalmas naivaszerepekben, amiket leggyakrabban ráosztottak, de mostanra kitört a szépnő skatulyából. Ascher Tamás azt mondta neki az egyetemen, hogy negyvenévesen fog szinkronba kerülni önmagával, de nem hagyta, hogy ez a mondat összetörje. Most színdarabot ír, rendszeresen forgat, és független szerelemprojektekben éli ki magát. Szávai Viktóriát legtöbben a Csak színház és más semmi sorozatból ismerik, a Filmtettfesztre pedig BÚÉK című filmjét kísérte el, ahol erdélyi kötődéseiről is beszélgettünk.

„Én is vígjátékot írnék Trianonról” – Beszélgetés Divinyi Réka forgatókönyvíróval

2018. december 12. – írta

Sokan lehetetlennek gondolták, a BÚÉK-kal mégis érvényes remake-et készítettek az elmúlt évek nagy művészfilm-sikeréből, a Teljesen idegenekből. Az egyik legkeresettebb magyar forgatókönyvíró elárulta, hogyan magyarosították az olasz filmet, mit csinálna másképp utólag a moziban alulteljesítő Veszettekben, mit gondol a Pappa piáról és a Filmalapot ért támadásokról, és miért nem tetszene a Mátyás királyról szóló filmje a Magyar Időknek.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes