Láng Orsolyával és Goda Krisztinával folytatódnak a marosvásárhelyi Filmes Találkozások Láng Orsolyával és Goda Krisztinával folytatódnak a marosvásárhelyi Filmes Találkozások

Láng Orsolyával és Goda Krisztinával folytatódnak a marosvásárhelyi Filmes Találkozások

Láng Orsolya író, grafikus, animációs rendező lesz a marosvásárhelyi Filmes Találkozások költészet napi meghívottja, április 19-én pedig a Veszetteket vetíti a filmklub Goda Krisztina rendező jelenlétében.

Április 11-én, csütörtökön, 18 órától Láng Orsolya szerzői estje lesz a Filmes Találkozások rendhagyó rendezvénye a költészet napja alkalmából, közölték a szervezők.

Láng Orsolya 1987-ben született Szatmárnémetiben. 2012-ben filmrendezői diplomát szerzett a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. 2017-ben a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs mesterképzésén diplomázott. Szezon után című diplomafilmjét a Szarajevói Filmfesztiválon mutatták be, ezt követően több díjat nyert nemzetközi animációs fesztiválokon. Verseit és prózai írásait számos magyarországi és erdélyi irodalmi folyóirat, portál közli. 2015-ös, Tejszobor című kisregényéért megkapta a Fehér Klára Irodalmi Díjat, a Méhes György Debütdíjat és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debütdíját. 2016-os, Bordaköz című verseskötete Szilágyi Domokos-díjban részesült. A Helikon hasábjain 2018-ban közölt írásaiért megkapta a lap által alapított Kemény Zsigmond-díjat. Jelenleg Marosvásárhelyen él, szabadúszó író, grafikus, könyvillusztrátor. Szerzői oldala Facebook-on: Láng Orsolya képei.

A vetítéssel és felolvasással egybekötött esten a közönségtalálkozó moderátorai Codău Annamari irodalomkritikus és Németh Szabolcs Előd filmkritikus lesznek.

Április 19-én, pénteken, 18 órától a Filmes Találkozások 12. kiadásán a Goda Krisztina által rendezett, Veszettek című 2015-ös magyar játékfilmet vetítik. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a film 16 év felettieknek ajánlott.

A Veszettek két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre elharapózóbb bűnözés ellen. Hamarosan azonban szembesülniük kell azzal, hogy néha nem is olyan könnyű eldönteni, ki a bűnös, és ki az áldozat. Az akciójelenetekkel tűzdelt drámai történet napjaink legaktuálisabb társadalmi kérdéseit feszegeti.

Veszettek

A főbb szerepeket Fenyő Iván, Györgyi Anna, ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor, Gáspár Tibor, Törőcsik Franciska és Nyári Oszkár játsszák.

A vetítést követő közönségtalálkozón Németh Szabolcs Előd filmkritikus Goda Krisztina rendezővel beszélget, aki többek között a Szabadság, szerelem, a BÚÉK és a Kaméleon rendezője is.

A Nemzeti Kulturális Alap és a Studium Prospero Alapítvány támogatásával, az Édentől Keletre Filmklub, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, az András Lóránt Társulat, a Filmtett - Erdélyi Filmes Portál és a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács partnerségével megszervezett Filmes Találkozások programjait ezen a Facebook-oldalon lehet nyomon követni.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail