Az új PlayStation-üdvöskében egy macska bőré szőrébe bújhatunk – és nagyon jól telik ott.

„Kutyával és gyerekkel bármit el lehet adni” – tartja a khm, népi bölcsesség, és ugyan ez az állítás egyre kevésbé igaz, tény, hogy a filmtörténet tele van cuki négylábúakkal. Ám amennyire felülreprezentáltak a kutyák mozgóképen, olyan kevés hely maradt a vásznakon és a képernyőkön a másik házikedvencnek. Akinek van macskája, az tudja, hogy miért: a kutyáknak lehet parancsolni (rendezni őket, ugyebár), a macskáknak viszont az istenér’ se. Ideig-óriáig lehet trükközni kajával, lézerrel, miegymással, de a cicák egész egyszerűen nem érdekeltek abban, hogy azt csinálják, amit mi szeretnénk, ezért teszemazt egy Lassie-vel ellentétben lehetetlen fikciós alkotást rájuk építeni. Régi vágya teljesülhet tehát a cicabarátoknak a nemrég kiadott Stray („Kóbor”) című videójátékkal: egy macskát irányíthatunk benne. És az ténylegesen odamegy, ahová a gazdi játékos mondja. Parancsra ugrik, nyávog, sőt, még azt is megmutathatjuk neki, hogy hol kaparja meg a perzsaszőnyeget. Elképesztő! Már csak ez is elég ahhoz, hogy az egyszeri cicabarát sikítva PlayStation-kontroller után kapjon, de a játék még mindennek a tetejébe nagyszerűen fel is van építve, épkézláb sztorija van, és audiovizuális élményként is maradandó.

Ha az indítást követő Annapurna logó ismerősnek tűnik az egyszeri filmrajongó számára, nem véletlen: az anyacég, az amerikai Annapurna Pictures már bizonyított a mozikban és a tévékben is, olyan rendezők alkotásait gyártották, mint Spike Jonze, P. T. Anderson, vagy a Coen testvérek. Röpke öt év alatt futtatták fel videójátékos részlegüket is olyan sikercímekkel, mint az Outer Wilds, vagy a remek What Remains of Edith Finch. Nos, az Annapurna Interactive-nek a BlueTwelve Studio friss cicás alkotására sikerült egy olyan exkluzivitási üzletet kötnie a Sonyval, ami által a játék bekerült a japánok által nemrég kipofozott PlayStation Plus előfizetésbe (a Sony ezt a Netflix-szerű szolgáltatást a Microsoft igen népszerűnek bizonyuló Xbox Game Pass-ére adta válaszul), ezáltal a kiadó legnagyobb rajtját produkálták. Ez az Sony általi exponáltság egyáltalán nem megérdemeletlen: a Stray egy nem túl hosszú, de friss indie-játék, ami oázisként hat az unalmas kontenttel agyonpakolt, egyen-hollywoodias AAA-gigaproduckiók között.

Egy hatalmas, buja növényzettel benőtt falon mászkálunk három falkatársunkkal, ám egy elvétett ugrás miatt beesünk egy kihalt, föld alatti városba. A cél az lenne, hogy visszajussunk a felszínre, ám közben találkozunk egy kis robottal (ez is először történik meg – a főhős cukibb, mint az őt kísérő robotka!), akivel együtt fedezzük fel az elhagyatottnak tűnő, ám számos veszélyt rejtő várost. Különösebb spoiler nélkül feltehetjük a kérdést: no de hol vannak az emberek? A posztapokaliptikus miliő egyáltalán nem újdonság, a Fallouttól kezdve a Metro és Horizon sorozatokon keresztül a Death Strandingig elég (túl) sok játék (és film, és sorozat, és…) zajlik ilyen környezetben, ám ami új a Strayben, hogy végre nem zombik hordáján kell keresztülverekednünk magunkat (elég nehéz is lenne 4 manccsal), hanem egy alapvetően nyugis játékról van szó, és a (z elszórtan azért meglévő) konfliktusos helyzetek helyett inkább puzzle-fejtés és klasszikus kalandjátékos logika viszi tovább a cselekményt.

Amekkora adrenalinbomba volt pár évvel ezelőtt a Spider-Man-játékban a felhőkarcolók között pókhálóingázni, annyira kellemesen megnyugtató most macskaként parkourozni légkondikon, balkonokon, párkányokon és egyéb kiálló épületelemeken, no meg bútordarabokon: mint egy igazi macska esetében, leesni lehetetlen, vagy ha igen, simán talpra esünk és letagadjuk. A névtelen főhős irányítása hihetetlenül gördülékeny, de erre rásegít a PS5 kontrollere is, ami a protagonistával együtt dorombol, ha kell. Mindez semmit sem érne passzoló képi világ nélkül, de a Stray világostól-főhősöstől nagyszerűen ki van találva, remek a színdramaturgia, a neonvilágította cyberpunk környezetek hangulatosak, és még a cicánk fényvisszaverő szemei sincsenek elcsalva, csak a megfelelő szögből kell nézni. Ugyanennyira hatásos a játék hangi része: nemcsak a chill zene passzol nagyszerűen, hanem a robotok kommunikációja is remek és eredeti zajforrás. Attól meg egyszerűen el lehet olvadni, ahogy a puha mancsok halkan, de jól kivehetően minden felületen másképp neszeznek.

A játék filozófiai magján mélázzon el mindenki a maga kénye-kedvére – van, akinek a táplálékláncból eltűnt ember lesz az érdekes, és az, hogy az ezen ember által létrehozott robot hogyan dolgozik együtt egy ember által háziasítani próbált* állattal, hiszen lehet, hogy  tényleg csak az evolúció különböző fokain lévő lényekről van szó, akkor is, ha az egyik mesterségesen jött létre. Persze, az ilyenkor nélkülözhetetlen öko-üzenet sem mellékes, ahogyan a háttérben meghúzódó, nem tolakodó szociálisan érzékeny szál sem a fallal körülvett, teljesen elszigetelt településről (a fejlesztők bevallása szerint Kowloon egykori városa ihlette a koncepciót).

Csak a kihívásokat kereső hardcore gémereknek lehet kissé csalódás a Stray egyszerű, stresszmentes világa. A megoldanivaló puzzle-ek talán néha tényleg túl egyszerűek, meg amúgy is rövidke a játék (akár egy nap alatt is ki lehet játszani), de a hangulat mindenért kárpótolhat – no meg talán ez lesz az állatbarátok kapudrogja a videójátékok felé. Várjuk a kutyás, ékszerteknősös, hörcsögös és papagájos játékok özönét!

* de nem sikerült