Filmsirató – Celluloidhalál az elhagyott kolozsvári filmraktárban Filmsirató – Celluloidhalál az elhagyott kolozsvári filmraktárban

Filmsirató

Celluloidhalál az elhagyott kolozsvári filmraktárban

Száz évig volt a szem legjobb barátja, a hetedik művészet vászna, papirusza és kottája, a moziterem világűrjében a nap-vetítőgép előtt táncoló felhő, ami színessé tette az éjszakát, akkor is, ha fekete-fehér volt. A művészetet biznisszé varázsoló amerikai stúdiók mai unokái megunták, leszanálták, hogy újabb, könnyebb és olcsóbb hamisítványával vágjanak a produkciós költségekből. De ők is tudják, hogy soha a büdös életben nem lesz ugyanolyan.

Miközben mindenki az újat, az olcsót, a könnyen kezelhetőt zümmögi körül, mint légyraj a szart, mindvégig azon agyalnak, hogy miképp tegyék azt filmszerűbbé. Abszurd. Anyagiságától fosztották meg a filmet anyagiasságukban, s most, amikor fáj a szemüknek a pixeltenger, megpróbálnak anyagiságot ráhazudni. Pár hollywoodi szaki dicsőíti még a celluloidot (a Christopher Nolan-Quentin Tarantino tengelyen), de már az ő szavuk is kevés: a folyamat megállíthatatlan. A DCP-re való átállást erőltetetten ünnepi hangulatban próbálják eladni, mint pozitívumot. Persze, hogy pozitívum, mindenkinek jó. A gyártóknak is jó, mert olcsóbb, a forgalmazóknak is jó, mert kisebb és könnyebb szállítani, a moziknak is jó, mert nem romlik a kópia, könnyebb kezelni, a tévéképernyőn meg divx-en koplaltatott szemű mai nézőnek pedig szinte mindegy, ő örül, ha feszül az izom, robban az autó és duvadnak a mellek. Ki a franc nézi az operatőri munkát, amikor van popkorn, művajjal? A nemrég a konkurens kolozsvári multiplexet is bekebelező plázamozi-hálózat, a Cinema City kínálatában már alig van film, a legtöbb vetítés már digitális. Ez mondjuk nem meglepő. De az éves erdélyi filmünnep, a TIFF is egyre digitalizálódik. Pár éve a Kodak még támogatójuk volt, most filmszalagjuk szépségét egyáltalán nem, vagy beszkennelve, átírva, átszínezve és pixelesítve nézhetjük meg. Még egy ideig, talán...

Az elhagyatott kolozsvári filmraktár

A román állami forgalmazónak, a RADEF-RomaniaFilmnek van egy raktára Kolozsváron, a Kerekdombon. Nemrég tűntek fel a neten fotók és videók, miszerint az épületet elhagyták, nem őrzik már, finoman szólva vandalizmus áldozata lett. Elsétáltunk odáig, s a látvány egyszerre lenyűgöző és elszomorító. A filmek kibontva, széthajigálva állnak az épületben, az udvaron, a hátsó kertben. Térdig, de akár mellkasig lehet celluloidban gázolni. Fiatalok az épület tetejéről szökdösnek bele a filmekbe. Valaha más fiataloknak okoztak örömteli perceket a sötétben, most átlényegültek, s meg is lehet fürdeni bennük. Nem mintha érdemes lenne: sárosak, mocskosak, gyűröttek. Ezekről vetítve már nem lesz soha. Ez nem az a reinkarnáció. Belerúgok egy tokba: a harmadik Gyűrűk ura-film tíz tekercséből az egyik. Ez a film alig tízéves. Pedig az egész helyszín olyan, mintha még az átkosból hagyták volna itt. Vagy mintha a harmadik világháború után lennénk. Pedig ez ma van, itt és most.

Az elhagyatott kolozsvári filmraktár

Írhatnám, hogy kár érte, hogy vissza fogjuk még sírni a pixelek közt a filmet. Írhatnám, hogy hülye, idióta utókor, aki nem tud vigyázni erre az – egyaránt tárgyi és szellemi – örökségre. Írhatnám, hogy... nincs amit írni. A filmtörténetet is a győztesek írják, s a győztesek egyelőre a mogulok, akik nem szépet akarnak termelni, hanem merchandise-t. Ez van. De ők is tudják, mert gyerekkorukban még filmet néztek, hogy soha a büdös életben nem lesz ugyanolyan jó.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins