Filmszalagok, múzsák, földgolyók, békák, bogarak márványtalapzaton vagy sötét félgömbön, bronzból vagy gipszből, arannyal vagy rézzel futtatva, festve vagy kerámiabevonattal... Lehetetlen vállalkozás a világ összes filmes díját felleltározni, hiszen jelenleg nem létezik olyan adatbázis, amely az összes filmfesztivált és filmdíjat tartalmazná (még az IMDb sem teljes). Mégis érdekes kaland kinyomozni az egyes díjak eredetét, és a legőszintébben rá lehet csodálkozni arra, hogy milyen szobrocskákkal jutalmazzák a világ egyik-másik csücskén a filmeseket.
A díjátadó ünnepségek – legyenek fesztiválok záróakkordjai vagy önálló gálaestek – ragyogó médiaesemények, jelképük maga a trófea, amelyhez presztízs, anyagi jutattás és különféle ajándékok is társulnak. Alább megkíséreljük áttekinteni a filmvilágban osztott legfontosabb vagy legérdekesebb kitüntetéseket. Helyszűke miatt az élvonalbeli európai filmfesztiválok és filmakadémiák díjaira összpontosítunk, de nem bírunk ellenállni a kísértésnek, és más trófeákat is megemlítünk.
Oscar csak egy van?
Az amerikai filmakadémia legfontosabb díja, az Oscar – hivatalos nevén: Academy Award of Merit – a világszerte legáhítottabb filmes kitüntetés. A 24 karátos arannyal futtatott, jelenleg britannium, réz, nikkel és ezüst ötvözetéből megformált szobrocska tömör bronzelődjét 1929-ben adták át először. 1945-ig márványtalapzaton állt, ezután magasabb fémtalapzatra került, és ekkor változott meg az alapanyaga is. 50 darab ilyen, 34,3 cm magas és 3,9 kg súlyú, kardot tartó aranyozott férfialak előállítása három-négy hétig tart. Az akadémia hivatalos adatai szerint mostanig összesen 2809 példánya talált gazdára. Oscar-történeti ínyencségnek számít, hogy a második világháború idején gipszfigurákat adtak át, amelyeket utólag becseréltek, és hogy Walt Disney egyetlen alkalommal nyolc figurát vehetett át életműdíjként: egy nagyot, és hét aprót.
De hogy az alcímbeli kérdésre válaszoljunk: nem, nem csak egyetlenegy Oscar létezik. Előbb vagy utóbb mondhatni minden valamire való európai – és nem csak európai – ország létrehozott magának egy-egy filmakadémia jellegű intézményt, amelyen a hollywoodi Oscar-gála mintájára rivaldafénybe állítja saját legjobb filmalkotóit, tiszteleg előttük, anyagilag jutalmazza a munkájukat, ugyanakkor rájuk irányítja a nagyvilág figyelmét.
Az 1988-ban létrehozott Európai Filmakadémia 2800 tagja dönt a kontinens „közös Oscarja”, az Európai Filmdíj sorsáról. A trófea maga ezüst színben csillogó, mosolyogva az égre tekintő, vékony és magas nőalak, a mindenkori művész múzsája, akinek ruháját csillagok díszítik és filmszalag szegélyezi.
A brit filmakadémia legfontosabb kitüntetését, a BAFTA-díjat 1947-ben adták át először. Az 1955 óta használatos trófea színházi álarcot formáz, tervezőjét Amerikából importálták. Meg kell vallanunk: Mitzi Cunliffe munkája nem is túl szép, nem is túl ötletes vagy igazán elegáns – ráadásul színházi, nem filmes –, de az elmúlt bő fél évszázad során nemzetközileg ismert és vágyott szimbólummá vált.
A franciák díja az egyetlen olyan filmes kitüntetés, amely tervezőjének a nevét viseli: az olasz származású César Baldaccini (1921–1998) adta hozzá nevét és kézjegyét. A szobrász ugyanis a 60-as évektől kezdődően egy hidraulikus prés segítségével nyomott össze és egymásba („compression dirigée”) különféle tárgyakat, többek közt grófnők automobiljaiból lapított omlettet. Az alapító, George Cravenne maga sem emlékszik, hogy féltékenység vagy versengés miatt vált megszállottjává az Oscar nevű, nem húsból és csontból, hanem bronzból és aranyból felépülő, világhírű „személyiségnek”, mindenesetre barátja, César zseniális szobrai és szintén ötbetűs, az Oscarra „rímelő” neve nyilvánvalóvá tette számára, hogy egy francia díj által lehetne támogatni az európai filmgyártást – olvasható visszaemlékezésében. 1976. április 3. óta megszervezett „Césarok éjszakáján” tehát nem hőst vagy múzsát nyújtanak át, hanem aranyozott hasábokat, amelyeken díszes fémszalagok fonódnak könnyedén egymásba, s amely a César prése alatt erre a célra született eredeti trófea hű másolata.
A „belga Oscar” (vagy inkább „belga César”?) igen fiatal: 2011 februárjában adták át először, és francia mintára a szürrealista René Magritte-ról nevezték el. Formája nem kevésbé mi-a-szösz-ez? típusú, mint a César-díjé, de legalább nem sárga, mint a filmes trófeák java része. A gömbtalapzaton két figura emelkedik: az egyik stilizált emberalaknak tűnik, a másik pedig hasonlít... egy murokhoz – az együttes ugyanis igen élénken emlékeztet a festő Magyarázat című munkájára.
A spanyol filmakadémia legfontosabb díját, a Goyát 1987-ben, szintén francia mintára alapították. A trófea maga egy bronz mellszobor, amely Francisco de Goyát ábrázolja, mert a romantikus festő világhírű, alakja a spanyol kultúra szimbóluma, ráadásul a díj neve így az Oscaréhoz és a Césaréhoz hasonlóan rövid és frappáns – magyarázzák. Az akadémia összehívott tagjai állítólag hosszasan vitáztak a név kapcsán, majd a művészeti igazgató, Ramiro Gómez győzte meg társait, mondva, hogy Goya képi koncepciója közel áll a mozgóképhez, és legfontosabb művei majdhogynem szekvenciális módon közelítenek a témájukhoz... (Hasonló megfontolásból kapta nevét az argentin Mar del Plata-i fődíj, az Arany Astor is – Ástor Piazzola után, de ugyanitt a latin-amerikai verseny győztesét a Che Guevara-díj jutalmazza.)
Városjelképek
A cannes-i filmfesztivál fődíja, az Arany Pálma nem aranyból készül. A fesztivál 1954 óta ad át a nyertes rendező előtt tisztelgő nagydíj helyett a város címeréről mintázott, most már a műalkotásért járó „pálmaágat”. A mozi születésének 60. évfordulóján átnyújtott, 24 karátos aranyból készült első pálmaág függőleges volt, ferdén metszett vége szívet formázott, terrakottatalapzaton állt; a ritka fehér gímszarvas bőréből készült vörös dobozban adták át. 1992-ben a trófeát és talapzatát újratervezték, mai formáját 1997-ben nyerte el: a 24 karátos arany pálmaágat csiszolt „kristálypárnára” helyezték, aztán kék bőr ékszertartóba került. A 40 óra alatt, gipszforma kézi kiöntésével készülő díjat minden évben ingyen szállítja Svájcból a Chopard-ékszerészet.
Az Arany Medve sem más, mint Berlin város címerállata, talapzatra állítva. Az eredeti városcímeren egy fekete medve látható ötágú aranykoronával a fején, ezüst hattér előtt – a díj maga mondhatni hű és eléggé fantáziátlan másolat, kicsit sovány, kicsit firtos orrú, inkább csak bocs. Kétségtelen azonban, hogy ez a legértékesebb aranymackó a világon, bár létezik még talapzatra állított filmes medvetrófea, gondoljunk pl. a Teddy Award rajzfilmfigura-mackójára.
Svájc legnagyobb, Locarnóban 1946 óta megrendezett nemzetközi filmfesztiváljának büszkesége szintén a település címerállata lett – a címer némiképp hasonlít a berlinihez. A nemzetközi versenyprogram nyertesének járó fődíj számos nevet viselt már – volt pl. Arany Csiga –, amíg 1968-ban hivatalosan Arany Leopárdnak nem keresztelték.
A velencei Mussolini-kupa értékes elismerés volt a 20. század első felének európai diktatúráiban. A világ legrégebbi (1932) filmfesztiválja 1935-ben adott át először díjat, olasz és szovjet alkotások mellett például Leni Riefenstahl egyik kiváló propagandafilmjét is díjazták. A második világháború után a seregszemle szervezőcsapata is szakított a fasiszta múlttal, és átvette Velence jelképét: az aranyozott vagy ezüstözött trófea egy másik nagymacskát, egy szárnyas oroszlánt ábrázol. Az ősi keresztény szimbólum a város védőszentjének, Márk apostolnak a jelképe, ott domborodik a szentről elnevezett bazilika homlokzatán is. Az Arany Oroszlán formája is változott az évtizedek során, a bundasörény, a tollas szárnyak és a kivillanó éles agyarak helyett jelenlegi „teste” sokkal egyszerűbb, letisztultabb, sima és ragyogó. Rotterdam címerében is van egyébként négy oroszlán, kettő pedig két oldalról támasztja azt, a rendezvény 1972-es megalapításakor azonban fesztiváljelképként foglalt volt már ez a szimbólum – gondolhatnánk, hogy emiatt választották „címerállatként” rokonát, a tigrist. A hivatalos magyarázat szerint azonban a rotterdami tigris az MGM-logó nagymacskájának az alteregója.
.jpg)
Szintén a keresztény legenda- és szimbólumrendszerbe illeszkedik, és ugyancsak a város címeréből szivárgott át díjtalapzatára a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál trófeája. 2008-ban, a rendezvénysorozat 30. kiadása alkalmával alakította ki jelenlegi formáját a fesztivál „hivatalos ékszerésze”. A fáklya alakú fődíj kivitelezése meglepően légies, kellemes és szép. Honlapjukon büszkén mutatják be a Carrera y Carrera-féle sárkányölő Szent György-szobrocskát: innovatív és szokatlan, állítólag ez az egyetlen olyan trófea a világon, amely több figura „interaktív jelenetét” ábrázolja, egy karcsú kupolla alatt.
Ide sorolható, ugyanakkor kirí a már említett fesztiválok közül a krakkói filmverseny. Három szekciójának három különböző díja van, aranyozottak, finoman megmunkáltak, nagyon eredeti darabok. A lengyel filmes mezőnyben egy Krakkó várának három bástyáján egyensúlyozó ún. lajkonikot lehet nyerni: a faparipáján „lovagoló”, szakállas, csúcsos süveget és vörös kaftánt viselő, keleti harcos figurája egy helyi népünnepély bohókás főhőse. Méltó társa a rövidfilmes verseny tűzokádó sárkánya – amely egyben a fesztivál jelképe is –, valamint a dokumentumfilmes szekció láncos kürtje. És zárjuk a sort a Transilvania Trófeával – az egy hete véget ért TIFF fődíja lecsapott sarkú, stilizált bástya (Kolozsvár címerében egy várkapu és három bástya emelkedik) – és a pólai arénával – a műemlék formája hajkoronaként borul egy felfelé néző fejre.
Múzsák, angyalok és gömbök
Akárcsak Cannes-ban, a gyönyörű bohémiai fürdőváros, Karlovy Vary nemzetközi filmversenyén sem aranyat osztanak. Az 1946-os kezdetek óta a fesztivál fődíja a Kristály Glóbusz, bár ez a szobrocska is formát váltott néhányszor az évek során. A gömb a teljesség, a tökéletesség ősi szimbóluma, érthető tehát az alapítók választása. A kristálygömböt egy lábujjhegyre emelkedett, hátrahajoló, légies hölgyalak öleli át karja teljes hosszával, és emeli magasra balettáncosi mozdulattal. (Különleges kristálytrófea – bár nem gömb alakú – például az annecyi filmfesztivál fődíja is, szépsége abban rejlik, ahogy a prizmaszerű alakzat a fényt megtöri.) Szintén kecses nőalak – bár ezúttal enyhén előre dőlő angyal tartja a tévéfilmekben nyújtott művészi teljesítményt jutalmazó Emmy-díj gömbjét. Úgy tűnik, könnyű lepelruhája meglebben a szélben – ettől a figura kellemesen dinamikus lesz. Hasonló alakot láthatunk a hollywoodi külföldi kritikusok által filmes és televíziós kitüntetésként odaítélt Arany Glóbusz életműdíj-változatán: egy lobogó hajú, tollas szárnyú, 90-60-90-es angyal emeli a magasba a babérkoszorúját. (A glóbusz „sima” változatában egyébként márványoszlopocskán, aranyozott talapzaton emelkedik a domborművesen kidolgozott földgömb, amelyet egy filmszalag vesz körül.)
Kairóban a helyi jellegzetességekhez igazították a nő emel gömböt összeállítást: az 1970-es évek óta megszervezett Kairói Nemzetközi Filmfesztivál díjamazonja egy piramist hordoz a tenyerén – a díjnak Arany Piramis a neve. A Brit Filmintézet londoni fesztiváljának díját viszont nem cipeli senki és semmi: a csillaggal díszített bronzgömb komoran gubbaszt talapzatán.
Hétköznapi emberkék
Amanda, az 1985-ben „született” fiatasszony korántsem az a Barbie-baba formátum, de igen emlékezetes megjelenéssel bír. A norvég filmdíjak „főszereplője” ugyanis egyszerű, erőteljes, ruháját a hideg északi szél tépázza. A Kristian Kvakland tervezte figura arca hiányzik, emiatt a szobrocska titokzatos, mint a haugesundi (itt szervezik meg a gálát) Amanda maga. Egy helyi népdal szerint Amanda büszke és érzéki teremtés volt, amilyenre minden férfi vágyik. Egy valóságos Amanda az 1920-as években élt. Magányos anya volt, a város kiemelkedő figurája, erős és befolyásos egyéniség, aki a maga módján uralkodott a környékbelieken, és abból élt, hogy likőrt csempészett a halászhajók matrózainak az alkoholtilalom éveiben. A fesztivál magyarázata szerint több hasonló nevű asszony legendájából gyúrta össze a művész a szobrocskát. Annyi azonban bizonyos, hogy a karját összefonva tartó hölgy hatékony fogyókúrán ment át az elmúlt közel három évizedben: a legelső Amanda-díj 4,5 kg-ot nyomott, ma 2,5 kg a súlya. A magassága egyébként 30 cm, a lobogó szoknya átmérője pedig 14 cm.
Amanda méltó „párja” a szomszédos finnek filmdíja: férfialakot ábrázol, „aki” a Jussi (János) névre hallgat. A keménykalapos, magabiztos terpeszben álló, karját összefont polgár figurája mintha egyfajta ideális nézőt ábrázolna. A szobrocska számos tekintetben kilóg a filmakadémiák trófeáinak sorából: egyrészt ez a legrégebbi díj, amelyet egy európai ország filmakadémiája valaha átadott: 1944-ben nyújtották át először (3 évvel a BAFTA, 20-szal a Guldbagge, és 31 évvel a César előtt), másrészt a szobrocska hófehér, mindössze 28,5 cent értékű gipszből készül, életműdíj-változatát pedig szép szürke betonból öntik.
Van még egy „nő” a skandináv világban, „aki” Amandával versenyre kelhet: teljesen más egyéniség, mint norvég kolléganője, és Dániában lakik. A Bodil 1948-ban volt először főszereplője egy amerikai mintára megszervezett gálaestnek Koppenhága legelegánsabb vendéglőjében, az Ambassadeurben. A figura maga nem készült el az ünnepségre, csupán agyagváltozatát nyújtották át a kitüntetetteknek: a végleges változatot novemberre sikerült befejezni és szűk körű fogadáson átadni. Nevét a dán mozi két nagyasszonyáról kapta: Bodil Kjerről és Bodil Ipsenről. A hófehér szobrocska tükörbe néző fiatal (színész?)nőt ábrázol.
.jpg)
Szintén az átadó ország filmtörténetének egyik ikonjáról nevezték el a Gopo-díjat.
A szobrocskát a román animációs film azonos művésznevű mesterének legismertebb figurájáról, az „emberkéről” mintázták: az enyhén pocakos, borzos, tömpe orrú figura kedvesen mosolyog a büszke nyertesekre.
És végül: nem filmes, hanem tévés díj, furcsasága miatt mégis említésre kívánkozik: Szlovákiában „él” az Arany Koldus...
Mindenféle állatok
Európa egyik legkülönlegesebb filmes trófeáját, az Arany Rózsabogarat a svédek találták ki. Érdekessége, hogy megalapításakor, 1964-ben csupán három – rendezői, színészi és színésznői – kategóriában adták át. „A rózsabogár szeret a napsütésben repülni. Filmszalagként csillog, amikor tovaszáll. Van valami a viselkedésében és az életmódjában, ami a filméhez hasonlít” – magyarázza a tervező, Karl Axel Pehrson. Az analógia kissé zavaros, de tény, hogy a rézzel futtatott, zománcozott és aranyozott, 1,2 kg súlyú, pompás szobrocska az aranyos rózsabogár kitinszárnyainak színkavalkádját idézi.
Az operatőri munkának szentelt legnagyobb európai fesztiválon békát lehet nyerni: aranyat, ezüstöt vagy bronzot. A lengyelországi Camerimage fesztivál honlapján nem találtunk arra vonatkozó magyarázatot, hogy miként vált a béka az operatőri munka szimbólumává – bár kissé rosszmájúan eljátszhatunk a békaperspektíva vagy a kerekedő szemek gondolatával –, mindenesetre frappánsabb, mint ez a díj vagy a kamerája mögé hajló operatőr oly gyakori közhelye.
A leltárt folytathatjuk a lengyelek kacsájával, az izlandiak pingvinjével, a hollandok égre sóhajtó tehenével vagy a jól ismert rajzfilmfiguráról mintázott őzikével, a Bambi-díjjal. Az ukrajnai Molodist trófeája aranyozott, gazdag agancsú, pihenő szarvast ábrázol. Tokióban sárkányt adnak át, Dubaiban és Tajvanban aranyparipát, a The Times of India fekete és ritka szép bollywoodi filmdíja pedig egy stilizált elefánt, amelynek a magasra emelt ormánya filmtekercset tart.
Rovar, kétéltű, madár, emlős már volt – zárja a sort egy puhatestű is: a spanyolországi San Sebastian filmfesztiválján Arany Kagyló a fődíj.
Virágok, gyümölcsök
A filmvilág leghíresebb gyümölcse a „negatív Oscar”, az Arany Málna (becenevén Razzie): minden évben az elmúlt esztendő legrosszabb filmes teljesítményeit „jutalmazza”. Az azonos nevű alapítvány osztja 1980 óta, a díjak sorsáról 18 ország újságíró, filmrajongó és szakmabeli szavazói döntenek. A trófea egy golflabda-nagyságú, szuper 8-as filmtekercsre helyezett, sárgára festett málna. A díjazottak ritkán jelennek meg az átadóestélyen.
Érdekes, hogy az aranyalma szimbóluma nem túl népszerű a díjosztogató szervezetek körében: ilyent csak a hollywoodi újságíró hölgyek klubja (igen, ilyen is létezik) ad, színészeknek, és létezik egy rózsaszín változata: a zürichi gay és leszbikus filmek fesztiváljának a díja. Az antalyai Eurasia filmfesztivál fődíja, az Arany Narancs ellenben azért különleges, mert egy csodaszép (görögös megjelenésű?) nőalak tartja bal kezében; jobb keze testét félig takaró leplének redőin nyugszik. S hogy a törököknél maradjunk: az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Tulipán a fődíj.
Még több szalag és tekercs
A luxemburgi CinEst fesztivál nagydíja egy nőalak, amelyet csak a teste körül lazán tekeredő filmszalag öltöztet, s amely magasra emeli a fesztivál logójának stilizált E betűjét – a trófea tervezőjének ezáltal sikerült eredetivé varázsolnia a múzsa+filmszalag közhelyet. Szintén érdekes, absztrakt változat a filmszalag témára a Delta Filmdíj: a manchesteri Fantasztikus Filmek Fesztiváljának filmszalagja rakétának „álcázza magát”.
A világ túlsó végén átadott (Dél-)Koreai Filmdíj és a BollywoodFilm Awards is a filmszalag-fogalmat variálja, ahogy a tavaly elmaradt Magyar Filmszemle trófeája is: a filmtekercsre filmszalag-homlokú arcél került. Filmtekercsre emlékeztet a Motovuni Propeller is, bár alakját a horvát város környékén levő szélturbinák ihlették.
Sorolhatnánk még különlegességeket: áttetsző, halványzöld kvarcból készült a svájci filmdíj, az Ázsiai Filmdíj örvendező újdonsült gazdáját ábrázolja, a shanghaji aranyserleg az Indiai Nemzetközi Filmfesztivál napsugaras trófeája, a filmtörténet kezdeteit idézi a genti phenakitoscope alakú díj... És a hiába vágyakozók vigasztalására szóljon: az interneten is lehet, testreszabható trófeát vásárolni, például itt.
