Címke: che guevara

Oscar, Amanda és a málna – Filmes trófeák rövid leltára

2013. június 14. – írta

Filmszalagok, múzsák, földgolyók, békák, bogarak márványtalapzaton vagy sötét félgömbön, bronzból vagy gipszből, arannyal vagy rézzel futtatva, festve vagy kerámiabevonattal... Lehetetlen vállalkozás a világ összes filmes díját felleltározni, hiszen jelenleg nem létezik olyan adatbázis, amely az összes filmfesztivált és filmdíjat tartalmazná (még az IMDb sem teljes). Mégis érdekes kaland kinyomozni az egyes díjak eredetét, és a legőszintébben rá lehet csodálkozni arra, hogy milyen szobrocskákkal jutalmazzák a világ egyik-másik csücskén a filmeseket.

Kötelező olvasmány – pólóra nyomva – Steven Soderbergh: Che – Part One / Che – Az argentin

2009. június 18. – írta

„Én most kicsit elmegyek, maguk csak folytassák az ellenállást, míg visszajövök” – mondja a nagyképű, de gyáva helyőrségi parancsnok a beosztottjainak, Castro és Che seregeinek előrenyomulása láttán. Valami hasonlót mondhatott Soderbergh is a stábjának forgatás közben. És úgy tűnik, ezt ő sem gondolta komolyan: valahol a vágószobában kapcsolódhatott be újra a munkálatokba.

Amikor a célokból az eszközök valósulnak meg – Fekete Ibolya: Chico

2002. május 15. – írta

„A háború egyik «színfoltját» adták azok a külföldiek, akik részben zsoldosként, részben önkéntesként tűntek fel a hadszíntereken. A szerbek oldalán oroszok, a muzulmánok oldalán pedig közel- és közép-keleti mudzsahedinek vettek részt viszonylag nagyobb számban a harcokban – 1991-ben a horvátok oldalán Eduardo Flores jóval kisebb csapata volt az egyetlen nemzetközi egység – azonban együttes létszámuk is csak ezres nagyságrendű volt, így a háború menetére sem gyakoroltak nagy befolyást.” (A délszláv háborúk rövid története, 1991-1995. In: Védelmi tanulmányok nr. 11.)

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu