Március elején, éppen lapzártakor dőlt el, kik az idei Oscar-díjazottak. Az Amerikai Filmakadémia 78. díjátadó gálája két film, az Ütközések és a Túl a barátságon nagy csatája volt. Míg a nyertesekről híreink közt olvashatsz, ebben az írásban az Oscar-díj eddigi történetét tekintjük át.
Valaki sír, ha megkapja, valaki sír, ha nem kapja meg, valaki visszaküldi, valaki még a jelölése ellen is tiltakozik. A szervezői-kitalálói által a legnagyobb filmes elismerésnek titulált díjat sokan túl-, sokan alulértékelik, de egy biztos: az Oscar nemcsak Amerikában, hanem világszerte a legnevezetesebb díjkiosztó ünnepség, és az egyik legfontosabb filmes esemény. Lehet tiltakozni ellene, mondván, hogy a színészet és a filmművészet nem lóverseny, hogy győztest lehessen hirdetni résztvevői közül, legjobb kritikája mégis az, hogy John Wilson 1980-ban Arany Málna-díjak néven megalapította az „ellen-Oscart”, amit minden évben egy nappal az Oscar-gála előtt az előző év legrosszabb filmes teljesítményeinek ítélnek oda filmes szakemberek, újságírók és mozirajongók.
Akik ítélnek
Az Oscar-díjakat az Amerikai Filmművészetek és Tudományok Akadémiája nevű nonprofit szervezet ítéli oda, melyet 1927-ben hoztak létre. Első elnöke az idősebb Douglas Fairbanks volt, de az Akadémia akkor még mindössze 36 tagot számlált, akik a kor filmes szakemberei és művészei közül kerültek ki (ahogy lényegében így van ez ma is). A későbbi elnökök közt olyan neveket találunk, mint Frank Capra, Bette Davis, Gregory Peck, Robert E. Wise, Karl Malden vagy Arthur Hiller. A jelenlegi elnök Sid Ganis producer, mellette az egyik alelnöki posztot Tom Hanks tölti be, a titkár pedig Kathy Bates. Az egykori 36 tag mára hatezer fölé duzzadt, közülük körülbelül 5800 tag rendelkezik szavazati joggal, a többiek nyugalmazott státusban vannak, azaz nem szólhatnak bele, kik kapják a szobrokat. Habár a legújabb szabályozás évente 30 főben maximalizálja az új tagok számát, a halálozások és visszavonulások miatt tavaly lehetővé vált, hogy száznál is többen csatlakozzanak az Akadémia testületéhez (köztük Jamie Foxx, Sophie Okonedo, Thomas Haden Church, Imelda Staunton, Gael García Bernal, Will Ferrell, Paul Giamatti, Clive Owen, Charlotte Rampling, Jean Reno, Stellan Skarsgard és Ziyi Zhang). Ahhoz, hogy valakinek a neve egyáltalán felmerüljön lehetséges tagként, először is legalább két Akadémia-tag ajánlása szükséges. A későbbi döntésnél nagy súllyal esik latba – bár nem jelent automatikus felvételt – az illető Oscar-jelöltsége.
A tagok a szervezeten belül összesen 14 szakosztályba tömörülnek, ezek a színész, látványtervező, operatőr, rendező, dokumentumfilmes, gyártásvezető, vágó, zenei, producer, PR, rövidfilmes és animációs, hangtechnikai, vizuális effekt és forgatókönyvíró szakosztály. Ezekből az ágazatokból kerül ki az Akadémia vezetői testülete, akik közül egy-egy évre elnököt, elnökhelyettest, két alelnököt, pénztárost és titkárt választanak. A tisztségviselők újraválaszthatók, de legtovább négy egymást követő évben tölthetik be az adott pozíciót.
Habár a szervezetnek az Oscar csak az egyik tevékenységi köre a sok közül (kutatás, fejlesztés, együttműködés más szervezetekkel, érdekképviselet, tanítás stb.), az Oscar-díjasok kiválasztása és az Oscar-gála évenkénti megszervezése tett szert a legnagyobb hírnévre.
A gála
Az első Oscar-gálát a hangosfilmkorszak hajnalán, 1929. május 16-án tartották. A ceremónia körülbelül 270 fős „nézősereg” részvételével a Hollywood Roosevelt Hotel Blossom termében zajlott le. A gálára 5 dolláros áron bárki jegyet válthatott (ma már ez szigorúan meghívásos alapon működik, azaz a közönség csak távolról csodálhatja a sztárokat), de az első Oscar-díjátadót nem övezte túl nagy médiafigyelem. A második gálánál ezzel szemben akkora volt az érdeklődés, hogy a Los Angeles-i rádióállomás egyórás élő közvetítéssel jelentkezett. Egészen 1942-ig a gálákat különböző szállodák dísztermeiben tartották, ettől kezdve azonban mindig valamilyen színház adott helyet a bankettnek (2002 óta a hollywoodi Kodak Theatre-ben tartják, éppen átellenben az első helyszínnel, a Roosevelt Hotellel). 1950-től tíz éven keresztül az RKO stúdió Pantages Theatre nevű színházában zajlott a gála. Ez volt az a színhely, ahonnan 1953. március 19-én első alkalommal televízión keresztül is sugározták az eseményeket. Az est házigazdája Bob Hope volt. 1966 volt az első olyan év, amikor a tévénézők már színesben élvezhették az Oscart. 1975-ig az NBC közvetítette a gálát, a tévéközvetítés joga azonban 1976-ban átkerült az ABC-hez, és szerződésük egészen 2008-ig szól.
A filmtörténet legelső Oscar-díjazottja Emil Jannings volt, akit a The Last Command (A hontalan hős) és a The Way of All Flesh (Minden test útja) című filmekben nyújtott alakításáért díjaztak. Az első évben 15 kategóriában hirdettek győztest, a második évben ezt a számot lecsökkentették hétre (a két színész kategórián kívül csak a legjobb film, rendezés, forgatókönyv, operatőr és látványterv kategóriákban osztottak díjat). Azóta azonban az Oscar-díjak száma évről évre lassan, de biztosan emelkedik (ma már összesen 25 kategória létezik). A standard kategóriák melletti speciális díjak szükségességét már a kezdetekkor felismerték (ki is osztottak egyet az első hangosfilm, A dzsesszénekes elismeréseként a Warner Bros.-nak, egyet pedig A cirkuszért Charlie Chaplinnek), külön kategóriákkal mégis csak 1934-ben bővítették a díjátadót. Akkor három új díjat, a legjobb vágásért, zenéért és betétdalért járót vezették be. A legjobb mellékszereplő és mellékszereplőnő kategóriáját két évvel később hozták létre. A különleges effekteket 1939-től díjazzák, a dokumentumfilmeket 1941-től. A világ többi táját az Oscar 1947-ben éri el, amikor is bevezetik a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart (elsőként Vittorio de Sica vehette át Fiúk a rács mögött című filmjéért). A következő évben a legjobb jelmez díjával bővült a paletta. 1963-ban kettébontották a különleges effektek díját: azóta a hangeffekteket és a speciális látványelemeket külön díjazzák. 1981-től jutalmazzák a sminkeseket is, a legfiatalabb kategória pedig a legjobb animációs filmé, amit 2001-ben hoztak létre.
Az Oscar-gálát története során eddig három alkalommal kellett elhalasztani: 1938-ban a Los Angeles környéki áradások miatt csúszott egy hetet az esemény; 1968-ban Martin Luther King iránti tiszteletből két nappal későbbre tették (az eredetileg kitűzött napon, április 8-án temették ugyanis a meggyilkolt polgárjogi harcost); 1981-ben pedig a Ronald Reagan elleni gyilkossági kísérlet miatt kellett 24 órával elhalasztani.
A tévés közvetítés, a látványos bevonulás, a bankett, a szaporodó kategóriák és a filmek seregszemléje mellett persze, ami itt igazán számít, az...
A díj
Habár az Akadémia az Oscaron kívül többféle díjat is oszt (például az Irving G. Thalberg-emlékművet, a Gordon E. Sawyer-díjat vagy a John A. Bonner-medált), a legnevezetesebb mind közül a kopasz kis aranyszobrocska, melynek hivatalos neve: Academy Award of Merit (az Akadémia érdemdíja). Mint azt bizonyára mindenki tudja, a győzelmet szimbolizáló trófea egy lovag-figura, amely egy filmtekercsen áll, és kezében egy kardot tart. A szobrocskát az MGM művészeti vezetője, Cedric Gibbons tervezte, és egy Los Angeles-i szobrász, George Stanley készítette el. Az első díjátadó óta eddig összesen 2578 Oscart adtak át. A 34 centi magas, csaknem négykilós szobor britannium-, réz-, nikkel- és ezüstötvözet, mely 24 karátos arannyal van futtatva. A figura születése óta mindössze annyit változott, hogy 1945-ig tömör bronz volt és fekete márvány talapzaton állt, azóta pedig az aranyfigura egy kicsit magasabb fémtalapzaton áll. Ettől egyedül a második világháború fémhiánya miatt tértek el, de az akkor kiosztott gipsz szobrokat később visszavették és újraöntötték. A másik nevezetes alkalomra 1938-ban került sor (akkor azonban nem anyagában, hanem formájában volt eltérő a kitüntetés), amikor Walt Disney tiszteletbeli Oscart kapott a Hófehérke és a hét törpéért. A díj egy nagy Oscar-figurából és hét apró szobrocskából állt.
Szinte nincs olyan ember, aki a díjat a fenti hivatalos nevén emlegetné: mindenki csak becenevén, Oscarnak hívja, melynek eredete nem egészen tisztázott. A legnépszerűbb legenda szerint az Akadémia könyvtárosa, Margaret Herrick volt az, aki, amikor meglátta a szobrot, felkiáltott, hogy Oscar nevű bácsikájára emlékezteti. Az elnevezés hivatalosan 1934-ben bukkant fel először, amikor egy hollywoodi újságíró cikkében így hivatkozott rá, illetve ugyanabban az évben állítólag Walt Disney is így emlegette köszönő beszédében. Maga az Akadémia 1939-ig nem használta a díjra az Oscar nevet.
További érdekesség, hogy 1949-ig az Oscar-szobrocskákat nem számozták, attól kezdve azonban egy önkényes becsléssel 501-től kezdték el a számlálást, és minden egyes Oscarnak van egy sorozatszáma a sarkán.
Botrányok
Habár az Akadémia honlapján nem győzik hangsúlyozni, hogy az Oscar-díjjal az előző év legkiemelkedőbb művészi eredményeit jutalmazzák, azzal azért mindenkinek tisztában kell lennie, hogy valójában nem az adott alkotások művészi értékeit, hanem gyakran inkább a nagyszabású vállalkozást, a(z adott esetben gazdasági) teljesítményt díjazzák. Gondoljunk csak a Titanic giccs-parádéjára, ami 11 díjat nyert 1998-ban, de valószínűleg az Egy csodálatos elme – amely 2002-ben négy szobrocskát kapott – sem kerül be a filmklasszikusok közé, az ötszörös nyertes Gladiátorban pedig a végeredmény sokkal inkább köszönhető a számítógépeknek, mint a rendezőnek és színészeinek. A jelentéktelen, habkönnyű Szerelmes Shakespeare 1999-ben hét Oscarra volt méltó, és minden bizonnyal a sokakat felháborító, sokakat megríkató, ám kifejezetten közepes Schindler listája is inkább választott témája, mint értékei miatt kapta az Oscar-esőt 1994-ben.
A művészek mindezt már jóval korábban felismerték, George C. Scott például 1971-ben a Patton – A tábornok című film főszerepéért kapott Oscart, amit nem vett át a gálán. Helyette a film producere vette át a díjat, másnap azonban a színész kérésére visszajuttatta az Akadémiának. Az eset pontos okát nem lehet tudni, Scott arra hivatkozott, a színészi alakításokat nem érzi összehasonlíthatónak, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a művészt korábban két alkalommal is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában, amikor is nem ő lett a nyertes. Érdekes, hogy ugyanebben az évben a legjobb színésznő, Glenda Jackson (Szerelmes asszonyok) és a legjobb rendező, a Pattont jegyző Franklin J. Schaffner sem jelent meg a díjkiosztón, így helyettük is más vette át a mások által oly nagyra becsült szobrocskát.
Azon meg már ne is csodálkozzunk, hogy az olyan nagy lázadók, mint Marlon Brando vagy Woody Allen nem vették át a maguk elismeréseit. Marlon Brando 1973-ban – amikor a Keresztapa főszerepéért jutalmazták – egy indiánnak öltöztetett színésznőt küldött a gálára maga helyett, aki a nevében visszautasította a díjat. Tiltakozása ugyanakkor inkább volt politikai, mint művészi indíttatású: üzenetében arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államok, különösen pedig Hollywood diszkriminálja a valódi amerikai őslakosokat. A legenda szerint Woody Allen – akit pályája során több mint egy tucatszor jelöltek – 1978-ban azért nem vette át személyesen az Annie Hallért neki ítélt kitüntetéseket, mert a gála estéjén éppen klarinétozott. Akár igaz, akár nem, szépen kifejezi a mester viszonyulását a díjakhoz, különösen pedig a némelyek által a legnagyobb elismerésnek nevezetthez.
Hiába tűnik az Oscar profin levezényelt eseménynek, több alkalommal is kísérte már a díjkiosztót a fentieken kívül is kisebb-nagyobb botrány. A legfrissebb ezek közül a 75. gála 2003-ból, amikor több fiaskó is színezte a nagyszabású rendezvényt. Az iraki háború hangulatát a 700 (!) biztonsági őr, az esetleges orvlövészek és terroristák ellen felvonuló rendőrök, kommandósok, katonai egységek sem tudták távol tartani a díjátadótól, mivel több művész is úgy érezte, győzelmét arra kell felhasználnia, hogy felemelje hangját a háború ellen, vagy éppen mellette. A legmerészebb természetesen Michael Moore volt (a Kóla, puska, sült krumpliért vehetett át díjat), aki egyenesen Bush elnökhöz intézte szavait („Mr. Bush, az ön ideje lejárt! Szégyellje magát!”). A többiek (Chris Cooper, Adrien Brody) egyszerűen a békéért imádkoztak, vagy meg sem jelentek az eseményen (az ily módon tiltakozók hangadója Will Smith volt). Velük ellentétben a legjobb rövid dokumentumfilm alkotói – akik a szeptember 11-i hős tűzoltókról forgattak filmet – nem meglepő módon a háború mellett érveltek. Mindehhez képest már apróságnak számított, hogy a legjobb betétdal (Lose Yourself – 8 mérföld) nyertese, Eminem nem tudta átvenni díját, mert a szervezők botrányos viselkedése miatt már előre kitiltották a gáláról.
Az 1999-es díjátadó szintén okozhatott kellemetlen perceket a szervezőknek. Ebben az évben történt, hogy Elia Kazan életműdíjat vehetett át, ez azonban rengeteg embert felháborított, mivel az örmény származású rendező az ötvenes évek elején – saját magával együtt – több kollégáját is megnevezte, mint kommunistát a McCarthy-féle, Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság meghallgatásán. Kazan kitüntetése ellen a gála helyszínének épülete előtt is többen tiltakoztak, számos művész pedig demonstratíve ülve maradt, és nem tapsolt a díj átadásakor.
Akik kimaradtak
Egy tavalyi felmérés szerint a legnagyobb Oscar-vesztes Alfred Hitchcock, akit hat alkalommal is jelöltek díjra, mégsem kapta meg egyszer sem. A listán Hitchcock mellett szerepel Martin Scorsese, Stanley Kubrick, Ridley Scott, Tim Burton, Ingmar Bergman, Spike Lee, Mike Leigh, Howard Hawks és Roberto Rossellini. A színészek közül a mellőzöttek versenyét Samuel L. Jackson, Steve McQueen és Richard Burton, illetve Demi Moore és Sharon Stone nyerték.
