Cannes-ban díjazták, Karlovy Vary-ban vetítik az Ostromot Cannes-ban díjazták, Karlovy Vary-ban vetítik az Ostromot

Cannes-ban díjazták, Karlovy Vary-ban vetítik az Ostromot

Kovács István Ostrom című – korábban diák Oscar-díjjal kitüntetett – diplomafilmje a hétvégén megkapta Cannes-ban az Európai Reklámfilm-producerek Szövetségének Young Director Award nevű díját a legjobb hat percnél hosszabb diplomafilmek kategóriájában. A kisfilmet a pénteken kezdődő csehországi Karlovy Vary-i filmfesztivál is műsorra tűzte.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint az A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválon Az európai mozi új generációja elnevezésű programban tíz ifjú rendező diplomafilmjét vonultatják fel, köztük az Ostromot.

A film 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani. A rendezővel készült interjúnk ide kattintva olvasható.

Az Ostrom Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a filmalap támogatásával készült.

A közlemény felidézi, hogy az alkotás korábban elnyerte az Amerikai Filmakadémia diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját és a BuSho fődíját is.

A kommüniké kitér arra is, hogy Kovács István jelenleg Gasztonyi Kálmánnal közösen az Ostrom mozifilmváltozatán dolgozik.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes