Ismét diák-Oscarra jelöltek egy magyar filmet Ismét diák-Oscarra jelöltek egy magyar filmet

Ismét diák-Oscarra jelöltek egy magyar filmet

A 45. Student Academy Awards rövdifilm kategóriájának jelöltjei között szerepel Kovács István Ostrom című filmje.

A diák-Oscar hét kategóriájában összesen 39 diákfilm versenyez, a jelöltek listáját hétfőn tették közzé. A nemzetközi rövidfilmes mezőnyben hét alkotás szerepel, köztük Kovács István budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült Ostrom című alkotása.

A 23 perces Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. „Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani” – olvasható a szinopszisban.

A Betonzaj című kisjátékfilm és a Szürke senkik című háborús tévéfilm rendezője (interjúnk itt olvasható) ezzel a filmmel diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, Enyedi Ildikó osztályában. Az Ostrom különdíjat kapott a Friss Hús fesztiválon, a film nemzetközi bemutatója pedig a jelenleg zajló Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.

Diák-Oscarra korábban is jelöltek magyar vizsgafilmeket: 2016-ban Kis Hajni Szép alak, 2017-ben pedig Freund Ádám Földiek című filmje volt versenyben.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu