Az SZFE-n ötödéves Kovács István sikeres rövidfilmjei (Idegen föld, Betonzaj) után tévéfilmet rendezett Köbli Norbert forgatókönyvéből. A Szürke senkik direktorával interjúztunk.
Köbli Norbert forgatókönyvével kezdődött a film élete?
Norbi eljött egy vizsgavetítésünkre, ami után nagy meglepetésemre felhívott, hogy találkozzunk. Valahogy így indult. Azon a beszélgetésen gyorsan eldőlt, hogy tudnánk közös hajóban evezni, mert hasonlóan gondolkodunk a filmekről, filmezésről. Akkor még csak kis történetmagvak voltak, amiket mindketten izgalmasnak tartottunk, de még nem voltunk benne biztosak, hogy mi lehetne a közös pont. Norbi már akkor fontolgatta egy háborús tévéfilm írását és az Idegen földből kiindulva úgy gondolta, hogy ez lehet az, aminek közösen kéne nekimennünk. Aztán később elküldte a Szürke senkik első draftját és én nagy örömmel vetettem bele magam újra egy háborús filmbe.
A Betonzaj és a Szürke senkik egyaránt férfias, akciódús, intenzív, brutális filmek. Ez csak véletlen, vagy ez érdekel, ilyen az ízlésed filmekben?
Számomra a Szürke senkik könyvének pacifizmusa meghatározó pont volt, mikor először olvastam. Minden projektnél, amin dolgozunk, a legfontosabb a kérdés: miért akarod ezt most megcsinálni? Ahogy a Betonzajnál és a korábbi filmjeinknél is, úgy itt is volt egy nagyon határozott válaszom erre. Amikor ez találkozott az író, és később a többi alkotótársam válaszával, akkor egyértelmű volt, hogy ezért érdemes küzdeni.
Természetesen izgalmas dolog akciójelenetet forgatni, kitalálni a terét és a technikáját. Hogy mindenki számára érthető legyen a térkezelése. Az ilyen jeleneteknél elsődleges, hogy a nézőt hogyan húzod bele a cselekménybe, hogyan tudod izgalmassá tenni és elérni azt, hogy minden pillanatban egy új infóval benn maradjon a sodrásban. És persze az is fontos, hogy hiteles legyen.
De ugyanilyen fontosak számomra a Szürke senkikben az éjszakai beszélgetős jelenetek, ahol a karakterek kibontakoznak, hiszen csak úgy lesz fontos a néző számára a sorsuk, úgy tudnak csak igazán működni az előbb említett akciók is. Az említett két rendezésem valóban elég naturális, de ezt mindig a történet határozza meg, ha egy más szövetű filmet készítünk, akkor a mesélésmód is változik. De tagadhatatlan, hogy vonz az ilyen típusú ábrázolásmód.
Mennyire kellett ragaszkodnod a forgatókönyvben leírtakhoz? Fontos számodra, hogy te írtad-e a forgatókönyvet, vagy egy másé leforgatásának hogyanjában is bőven elég a kreatív szabadság?
A forgatáson mindig kialakul olyan helyzet, ahol itt-ott eltérünk apróságokban a forgatókönyvben írtakhoz képest. Norbival természetesen sokat dolgoztunk a könyvön és ez a folyamat elkerülhetetlen, ha filmet csinálsz, így a végére, még ha nem is írtam közvetlenül a könyvet, a magaménak érzem. Ahogyan nem fogok kamerát a kezembe vagy nem ülök le a tervezőasztalhoz sem a díszletet megrajzolni, úgy tollat sem fogok a kezembe. Ezek más szakmák.
A végén úgyis mindenről döntést kell hoznom, így a kreatív gondolkodás végig jelen van. A mise en scène az egyik legnagyobb felelősség a filmezés folyamatában. Persze biztos lesz olyan történet, amiben íróként is részt vállalnék, de jelen pillanatban teljesen megbízom azoknak a tudásában, akikkel dolgozom.
Gondoltál arra a készítés és a forgatás során, hogy ez nem mozi- hanem tévéfilm lesz? Máshogy közelítetted meg a projektet tudva, hogy kis képernyőre készül?
Hozzáállásban semmilyen különbséget nem akarunk tenni, legyen szó kisfilmről, tévéfilmről vagy remélhetőleg hamarosan nagyjátékfilmről. Nyilván egy moziban létrejövő hatásmechanizmus teljesen más, mint a kisképernyőn, de ha ezen gondolkodnánk, akkor óhatatlanul félrecsúszna valami. Mindig a lehetőségekhez mérten a legnagyobb odaadással és tudással szeretném csinálni a szakmám és ez az alkotótársaimnál is így van.
Mesélnél a forgatásról? Nem minden elsőfilmes instruálhatja többek közt Trill Zsoltot, és dolgozhat egy Köbli-könyvből. Köbli kilátogatott a forgatásra?
A hideg idő, a nappalok rövidsége, illetve a terep miatt folyamatos küzdelemben voltunk, úgyhogy köszönöm a stábnak, hogy végig kitartottak és sokszor a tűréshatárt feszegetve végigvittük a forgatást. Zsoltival már régóta ismerjük egymást, az Idegen földben már dolgoztunk és tudtam, hogy ezt a szerepet neki kell életre keltenie. A színészekkel való munka a legélvezetesebb, ezt tartom az elsődleges rendezői feladatomnak, hiszen ők közvetítik a történetet. Erről csak azért nem akarok sokat beszélni, mert órákig tudnék mesélni róluk. Hálás vagyok, hogy ilyem színészgárdával dolgozhattam.
Norbival végig egy irányba hatottak az alkotói energiáink és emiatt a teljes támogatását élveztem. Őszintén szólva felvillanyozott, mikor először olvastam a Szürke senkik forgatókönyvét és nagyon jól esett az a bizalom, amit felém sugárzott. Párszor volt kint a forgatáson, de akkor már inkább csak megfigyelte a történteket, mert az intenzív munkánk addigra már befejeződött.
Ritka az ilyen jó I. világháborús film, pláne a magyar filmtörténetben. Számodra mik az etalonok a háborús film műfajában, legyen szó magyar vagy külföldi filmről? Inspiráltak kulcsfontosságú filmek a Szürke senkik megrendezéséhez, vagy rendezői pályád során?
A háborús tematika nagyon érdekel és már többször megtalált. Sok nagyszerű háborús film van, ezért nem is mennék bele egy felsorolásba. A Szürke senkiket azonban a háborús filmek mellett a western is inspirálta, főleg ami a szerkezeti felépítését illeti. Még nagyon az elején vagyok a pályámnak, de azt hiszem, hogy inkább az emberek és az ő munkához való hozzáállásuk inspirál, mint egyes filmek: a tanáraimról és pár iskolán kívüli mentoromról beszélek. Persze vannak olyan filmek, amiket számtalanszor meg tudnék nézni. Ilyen a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, a Ponyvaregény, a Pankrátor, A vadászat, a 8 és fél, A szarvasvadász, de még sok van a listán.
Dolgozol egy dokumentumfilmen, amelynek a története a délszláv háború ideje alatt játszódott Oromhegyesen. Az asszonyok nem engedték el a férjeiket a háborúba, bezárták őket egy klubba, mire a falut tankok zárták körbe. Miért fogott meg ez a téma?
A délszláv háború a két világháború utáni Európában tört ki, ami kérdéseket vet fel számomra. Azt gondolom, az akkor lejátszódott folyamatok ma is jelen vannak, ezért fontos foglalkozni velük. Az Asszonyok lázadásában emellett még az is motivált, hogy a szülővárosomtól 15 km-re játszódó eseményekről sokáig nem is hallottam, pedig egy igazán különleges dolgot vittek véghez az oromhegyesiek. Izgalmas utazás volt ez a film szakmailag és személyes szinten is.
Mivel foglalkozol még mostanában, és mik a további terveid?
A következő állomás mindenképp a nagyjátékfilm. Már vannak tervek, irányok, de még nem szívesen beszélek róluk, mert sérülékenyek ebben az állapotban.
