Első magyar filmként kapta meg a filmiskolák nemzetközi díját az Ostrom Első magyar filmként kapta meg a filmiskolák nemzetközi díját az Ostrom

Első magyar filmként kapta meg a filmiskolák nemzetközi díját az Ostrom

A fikciós témájú vizsgafilmek fődíját kapta meg Kovács István Ostrom című alkotása a Filmiskolák Nemzetközi Szövetségének versenyében.

A rendező a legmagasabb pontszámmal lett első és megkapta a CILECT-díjat. Magyar produkció korábban nem részesült ebben az elismerésben. A díjat októberben adják át Moszkvában - közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem hétfőn az MTI-vel.

A filmes iskolák legnagyobb nemzetközi szervezete, a 172 intézményt tömörítő CILECT minden évben versenyre hívja a vizsgafilmes alkotókat fikciós, dokumentumfilmes és animációs kategóriában. A Színház- és Filmművészeti Egyetem ebben az esztendőben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával tavaly leforgatott 23 perces kisfilmet, az Ostromot indította a fikciós alkotások között. Ebbe a kategóriába a világ legkülönbözőbb részeiről 136 produkciót nomináltak, a benevezett filmeket azok az iskolák osztályozták, amelyek jelöltek filmet az adott kategóriában. Kovács István diplomafilmje 114 ponttal végzett az élen.

Az Ostrom készítői az elmúlt egy évben már számos rangos hazai és nemzetközi elismerést kaptak, köztük az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját és a BuSho fődíját. A Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a legjobb diplomafilmet illető Young Director Awardot.

A rendezővel készült interjúnk ide kattintva olvasható.

A Vedrana Bozinovic és Mirela Lambic bosnyák, Nenad Pecinar és Radoje Cupic szerb, illetve Trill Zsolt és Keszég László magyar színész közreműködésével leforgatott Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának és hajat mosson várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

A kisfilm az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producer) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producer), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D'Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra.

A tervek szerint az Ostromból nagyjátékfilmet készítenek az alkotók.

(MTI)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A sziget szellemei

    Színes filmdráma, 109 perc, 2022

    Rendező: Martin McDonagh

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu