A Coen testvérek ezúttal ismét poénkodásra adták fejüket. Valahogy úgy jártam a Burn After Reading vetítése után, hogy nevettem, de nem tudtam, hogy min nevessek jobban: hogy hogyan lehet ilyen filmet összehozni, vagy azon, hogy hogyan lehet ilyen idióta szereplőket megalkotni.
Pedig a kulcsmondat nagyon is egyszerűen megfogalmazható: a film görbe tükrös tisztelgés az emberi stupiditás előtt, melynek során Coenék mind a szereplők, mind a történetvezetés szintjén hihető emberi hülyeségek kitalálására törekedtek.
Így a hülyeségnek – mint történetformáló erőnek – fontos szerep jut: ez válik az események mozgatórugójává. A „ha hülye vagy, meghalsz” képlet alapján (majdnem) minden szereplő előbb vagy utóbb áldozattá válik, mivel saját hülyeségük ok nélküli halálukhoz vezet. Hiszen ha nem vagy rossz helyen, rossz időben, akkor nem a rossz végén állsz a véletlenül elsülő pisztolynak.
A rendezőpáros minden elismerést megérdemlő módon dönti romba a kívülről olajozottnak tűnő, óraműpontossággal működő, felelősségteljes döntéseket hozó (?) titkosszolgálatok (és az azokról szóló filmek) mítoszát. Rögtönzött döntések, legyintő, megfáradt, unott vezetők kezében van a CIA – Coenék szerint. Azonban Coenék megint feladták a leckét azoknak, akik valamilyen kategóriába szeretnék skatulyázni filmjüket. A Burn after reading valahol a komédia-thriller-kémfilm hármasponton próbál egyensúlyozni, olyan stílusban, amelyet jól ismerhetünk az Ó, testvér merre visz az utad-ból, vagy a Fargo-ból.
A film elején Osbourne Cox (John Malkovich) CIA-ügynök márványpadlón közeledő lépteinek cipőkopogását hallhatjuk. Ekkor még abban reménykedünk, hogy kemény film lesz, sok vérrel, rettegéssel és szívtelen szereplőkkel, hiszen mindegyikünkben él még a Nem vénnek való vidék kegyetlen világa. Nos, hősünk belép az irodába, ahol azt közlik vele, hogy titkosügynöki állásából alkoholfogyasztási problémái miatt lefokozzák. Ekkor kitör belőle igazi énje: az f betűvel kezdődő angol négybetűs nem hiányzik egyetlen szókapcsolatából sem. Ezt már nem lehet komolyan venni. Ilyen beleéléssel, ennyire zseniálisan és szaftosan elmondott fuck szavakat rég hallhattunk filmen.
A George Clooney–Brad Pitt–John Malkovich triász miatt (is) megéri megnézni a Coen testvérek legújabb filmjét. Mindhárom színészt (főleg az első kettőt) megfosztották az eddig filmek során rájuk rakódott kliséktől, a sármjukhoz kötődő legendákról és csupasz idiótákat faragtak belőlük, hogy a film világába tökéletesen illeszkedjenek. Bár egy szépfiút alakít, aki egy fitneszterem edzőjeként éli mindennapjait, Brad Pitt szerepéhez nem kötődik semmiféle különösebb szellemi adottság, inkább egy rágógumis „nincs semmi baj, ha jól áll a hajam” típusú férfival van dolgunk. Munkatársa egy reményvesztett nő (Frances McDormand), aki éppen bajban van, mivel plasztikai műtétsorozatát a biztosító nem szeretné állni, így pedig kénytelen más forrásokat felkutatni azért, hogy fedezni tudja az 50 000 dolláros ráncfelvarrásokat. Clooney CIA-ügynök, aki azzal büszkélkedik, hogy 20 év szolgálati idő alatt egyszer sem sütötte el a fegyverét, azt viszont titkolja, hogy nadrágjában lévő csövét annál inkább használja és mellesleg szexuális mélyfúrásokat végez a pincéjében. Malkovich figurája lesz az, aki ezt a férfi triumvirátust és a női szereplőt összekovácsolja. A képlet úgy lesz teljes, ha elmondjuk, hogy a főszereplők nem tudják egymásról, hogy ki kit ismer. Ebből pedig olyan kavarodás kerekedik, amely a kémfilmekre jellemző konspirációelméletek szülését és hanyatlását idézi elő.
Tipikusan – amolyan Coen módra –, véletlenszerűen futnak össze a szálak a történet végére, ugyanis Cox felesége elveszti a férfi memoárját és pénzügyi adatait tartalmazó adathordozót, mely illetéktelen kezekbe jutva kalandos utat jár be. Ennek sok csihi-puhi és pár puffantás lesz a vége, valamint az, hogy a reményvesztett hölgy végre felderülhet, mert álma beteljesült. Így a film lezárása is éppen olyan stupid, idióta és meghökkentő, mint amilyennek ezek után illik lennie.
És miért Burn After Reading a cím? Biztos nem azért, mert olyan fontos, amit a diszken találtak – inkább azért, mert olyan jelentéktelen, amit a CD tartalmazott. A cím egy cső lehet, amibe a Coen testvérek behúztak minket. Már csak az a kérdés maradt, hogy vajon mi lehet Coenék következő dobása?